Írta: Dominko Anita
|
2010. december 27. |
Régi álom vált valóra, amikor néhány nappal ezelőtt aláírták a több, mint 8 milliárdos, a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztésére irányuló pályázatnak a támogatási szerződését Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Csernavölgyi István a kórház főigazgatója és Kővári Attila a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója közreműködésével.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 27. |
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra jelzés érkezett arról, hogy egy kilenc emeletes házban tűz ütött ki. A riasztást követően az összes szolgálatban lévő rendőr az égő lakóházhoz sietett. Perceken belül a helyszínre értek, ahol ekkor már a lángok a hatodik emeletről – amelynek szintjén lévő egyik lakásban keletkezett a tűz – már a ház tetejéig felcsaptak. A tűzoltóság ekkor már megkezdte a tűz oltását, de a ház közelében lévő gépkocsiforgalom tereléséhez, illetve a ház kiürítéséhez és a lakók kitereléséhez a rendőrök segítségét kérték. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 27. |
Az új tanítási és tanulási módszerek megjelenése, a hagyományos pedagógusszerepek megváltozása, a társadalmi elvárások nagy kihívást jelentenek a pedagógusok és az iskolák számára. Az új körülményekhez való gyors alkalmazkodáshoz, az oktatás színvonalának emeléséhez, és az oktatási szolgáltatások széleskörű bevezetéséhez a pedagógusok kiterjedt és intenzív módszertani és szakmai fejlesztésére van szükség.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 27. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közszemlén mutatja be: Székesfehérvár Szerkezeti tervének, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosítását az Öreghegy és a Maroshegy területére, valamint a „Rácz Szérűk” területére vonatkozóan.
|
Tovább...
|
|
Írta: Marian
|
2010. december 27. |
A karácsonyi ünnepi koncelebrációs szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartotta a zsúfolásig megtelt Székesegyházban. A szentmisén asszisztáltak az egyházmegye kispapjai. Spányi Antal szentbeszédében beszélt arról, hogy karácsony ünnepén gondolunk szeretteinkre, de azokra is, akiknek ez a nap szenvedés, mert szegénységben, üldöztetésben élnek. Isten és ember bensőséges kapcsolatban volt, amit az ember elrontott a bűn életébe engedésével. Isten azonban nem fordított hátat nekünk, hanem segítségünkre sietett. |
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. december 27. |
A Videoton FC játékosai közül többen is „aktív pihenéssel” töltik a szokatlanul hosszúra nyúlt téli időszakot. - A Vidi ex-kaposvári különítményéből Andre Alvesről néhány napja mutattunk videót, amint a brazil nyárban futballozik, most pedig Szakály Dénesről és Gosztonyi Andrásról írhatunk hasonló hírt. Két fiatalunk a karácsonyi ünnepek utáni napokat Debrecenben, az M3 Outlet X. Real Team Kupán tölti, ahol több NB I-es játékos is pályára lép.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. december 27. |
Eredetileg tanárnak készült, de úgy tűnik, más küldetést szántak Olofsson Placid atyának. "Engem Isten azért vezérelt a munkatáborba, hogy tartsam a lelket a rabtársaimban." - mondta a bencés szerzetes lapunknak adott interjújában. Placid atyával a hit mozgósító erejéről, a Gulágon töltött Szentestéről, a katonák elől rejtegetett "egypengős" Bibliáról, az apró örömök és az akaraterő fontosságáról beszélgettünk.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. december 27. |
A jelek szerint remek hatással vannak az ünnepek a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóira: a fiúk Bécs után Villachot is bevették. Ezzel véget ért a 2007. december 2-a óta tartó vereségsorozatunk a Sasok otthonában! - A Sapa Fehérvár góljait Johansson, Mihály és Fekete szerezték.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 27. |
A kedvező időjárási fordulatnak köszönhetően a PM10 kisméretű szállópor koncentrációja pár nappal ezelőtt már nem érte el a riasztási küszöbértéket. Ezt megerősítette a KDT Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség veszprémi mérőállomása is. A Székesfehérvárra kiadott szmogriadó forgalomkorlátozást is érintő riasztási fokozatát így azonnali hatállyal megszüntette a város polgármestere. |
Tovább...
|
|
Írta: Gáspár Péter
|
2010. december 23. |
Ünnepélyes keretek között írták alá azt a szerződést, amely biztosítja az egyházi fenntartású fehérvári oktatási intézmények önkormányzati támogatását az elkövetkező időszakra. A korábbi évekhez hasonlóan a város összesen 15 millió forinttal támogatja a Szent Imre Általános Iskolát és Óvodát, a Ciszterci Szent István Gimnáziumot és a Református Általános Iskolát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 23. |
A Székesfehérvári Református Egyházközség gyülekezeteiben a Szenteste, a Karácsony, és az Újév ünnepi istentiszteleteinek időpontjai az alábbi szerint alakulnak: december 24-én,15 órakor a Maroshegyi Imaházban szentesti együttlétre kerül sor. 15 órakor a Széchenyi utcában szentesti zenés istentisztelet hallható, 15 és 22 órakor pedig a Budai úton szentesti istentisztelet lesz. (A további alkalmakról alább olvashatnak.) |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3011 3012 3013 3014 3015 3016 3017 3018 3019 3020 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 33133 - 33143 / 40501 |