Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 08. |
Gyenesei Leilát választották meg az év legjobb sportolójának – az öttusázók közül. Gyenesei így már harmadszorra örülhetett e díjnak. A székesfehérvári Alba Volán és a Kaposvári Építők AC kettős igazolású sportolója korábban aquatlonban és sífutásban két-két alkalommal már elnyerte ezt az elismerést, így összesen hétszer volt egy sportág legjobbja.
|
|
Írta: Közlemény
|
2010. december 08. |
A Székesfehérvár közigazgatási területén fekvő ún. „Alsóvárosi rét” belterületbe vonásának ügyében december 7-én sajnálatos módon több sajtóorgánum is téves következtetéseket publikált. Egy hétfői parlamenti vita kapcsán került reflektorfénybe a belterületbe vonás ügye. A kérdést feltevő képviselő, valamint a témával foglalkozó újságírók is elmulasztották megkeresni sajnos a város önkormányzatát, így nem kerülhették el, hogy olvasóikhoz pontatlan információk jussanak el, majd pedig hibás következtetések levonásával, alaptalanul vádoljanak meg közéleti szereplőket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 08. |
A Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság az idén is folytatja azt az elmúlt évben indított programját, amelynek eredményeként a megye valamennyi óvodáját gyermek láthatósági mellénnyel látnak el. Az idén a rendőrkapitánysági székhellyel bíró városok óvodái kapnak a Vigyázz rám! felirattal és teknőc-autó grafikával ellátott kis mellényekből. Szerdán az agárdi Napsugár óvoda és tagóvodái képviselőivel találkozik a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője… |
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz, MTI
|
2010. december 08. |
Orbán Viktornak a Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán szóba került az energiahatékonyság és az Európai Unió további bővítésének kérdése is. Orbán Viktor kifejtette: az első javaslatot a romastratégiára 2011 tavaszán hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság, majd egy nyilvános vita kezdődik róla, és mindezt egy miniszterelnöki csúcstalálkozón elfogadott dokumentummal zárják le.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 08. |
December 11-én, szombaton újabb rangadó mérkőzés vár az Albacomp kosárlabda csapatára. Ezúttal a tavalyi bronz érmes Körmend látogat a Gáz utcába. A mérkőzésre jegyek már kaphatók elővételben a sportcsarnok portáján és sportirodáján minden nap este 10 óráig. Albacomp - MJUS Fortress Körmend / 2010. december 11. szombat 18.00 (felnőtt), 15.30(U20)
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. december 08. |
A Sapa Fehérvár AV19 két ízben is két góllal vezetett a Miskolci Jegesmedvék ellen a Mol Liga alapszakaszának záró fordulójában, ám a vendégek a harmadik harmadban a maguk javára fordították az állást, és megszerezték a győzelmet. - A Sapa Fehérvár góljait Nagy G. 2, Fodor, Benk, Farkas L. S. szerezték. Mestermérleg, Rastiszlav Ondrejcík: Egy nagyon jól játszó Miskolcot sikerült megszorítanunk, sajnálom, hogy egyéni hibákból kaptunk döntő gólokat, mert ezzel elment a mérkőzés.
|
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ö. Szabolcs
|
2010. december 07. |
Fehér a táj. Minden olyan békés. Mindannyian készülődünk a karácsonyra: megvannak terveink: kinek, mit adunk. Olyan jó szeretni… És ebbe az idilli hangulatba ilyenkor, advent elején mindig megszólal egy durva, kellemetlen hang, mely elrontja a hangulatunkat. Keresztelő Jánost szólaltatja meg az egyház. Alakja, hangja, viselkedése durva, otromba . Ünneprontó. Beleüvölt egy számunkra érthetetlen, sőt értelmetlen szót: térjetek meg!!! |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 07. |
A Workania internetes állásportál kutatói azt vették górcső alá, mennyire van jelen az idegen nyelv ismerete a munkaerőpiacon: egyrészt a munkaadók részéről megfogalmazott elvárásként, másrészt a munkavállalók részéről megadott nyelvtudásként, s megfigyelhető-e valamilyen változás e tekintetben az utóbbi egy évben. Nem meglepő módon az angol nyelv ismeretét fogalmazzák meg leggyakrabban elvárásként a munkáltatók, s 2010-ben szinte nem történt változás az egy évvel korábban mért adatokhoz képest: a munkáltatók 61%-a jelöli meg az angol nyelv ismeretét a sikeres pályázat feltételeként.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 07. |
Tegnap délelőtt 11 óra 02 perckor azzal telefonált be a rendőrségre egy férfi, hogy megölte feleségét Dunaújváros, Váci Mihály utca egyik lépcsőházában. Az ügyeletesek először azt hitték, a férfi csak viccel, de később kiderült, a bejelentés valós volt. Mikor a járőrök kiértek a megadott címre, a férfi ott állt a női holttest mellett. Az elsődleges információk szerint a 44 éves férfi és 31 éves felesége között megromlott a viszony. Ma délelőtt a férfi és a nő között veszekedés alakult ki abban a lépcsőházban, ahol a nő takarított. A férje itt végzett vele több késszúrással. A helyszínelők a kést is megtalálták a helyszínen. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. december 07. |
A parancsnokság és a tűzoltó szakszervezet közös szervezésében került sor a hagyományos Mikulás ünnepségre a tűzoltóságon. Bisztricz Anett, a tűzoltóság szóvivője elmonda honlapunknak, hogy a laktanya tornatermében több mint 60 gyermek gyűlt össze. A kicsiket bábműsor várta, majd nem sokkal később a várva várt Mikulás is megérkezett. A Télapót a gyerekek közös énekkel köszöntötték.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. december 07. |
Eltörlik a közjogi méltóságok 13. havi juttatását, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. A házszabálytól eltéréssel tárgyalt indítványt ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a Ház. Igennel szavazott 322 képviselő, ketten tartózkodtak.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3021 3022 3023 3024 3025 3026 3027 3028 3029 3030 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 33254 - 33264 / 40509 |