Írta: Andics Gábor
|
2010. november 30. |
A hétvégén az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia valamennyi korosztályos csapata bajnoki mérkőzést játszott, s ahogy már megszokhattuk, tehetségeink ezúttal is imponáló magabiztossággal vették az akadályokat: öt meccsen öt győzelmet arattak. - Szombaton az ifjúságiak „húzták be” a kötelező győzelmet, és a siker értékét növeli, hogy mindezt idegenben, az újpesti jégcsarnokban tették, ahol 4-1-re múlták felül a lila-fehéreket. Érdekesség, hogy ez a meccs jóval szorosabb volt, mint bajnokságban második fordulójában, Székesfehérváron megrendezett találkozó, amelyen a mieink 10-0-ra győztek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2010. november 30. |
Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. november 26-tól január 7-ig Székesfehérvár Belvárosában az Adventi Vásár idején az alábbi forgalomkorlátozások kerülnek bevezetésre: |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Sportlétesítmények Emlékdíjat kapott Székesfehérvár. A kitüntetést Östör Annamária, a sportért és egészségügyért felelős tanácsnok vette át a Budapesten tartott ünnepségen. Minderről egy sajtótájékoztató keretében számolt be a tanácsnok, valamint dr. Cser-Palkovics András. Ennek során a polgármester a városunkat érintő fejlesztésekről is tájékoztatatta a sajtó képviselőit.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bertáné Pintér Katalin
|
2010. november 29. |
„Jézus Krisztusban Isten elindult felénk, mi is induljunk el feléje!” - szólított fel köszöntőjében Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató a Püspökség Adventi Udvarának megnyitó ünnepségén. Az irodaigazgató Lukács evangéliumának szavait ajánlotta, az első adventi hét lelki felkészülésére. „Irgalmában meglátogat minket a Magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, lábunkat pedig a béke útjára irányítsa.”
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Adventi koszorúkból nyílt kiállítás a Hiemer-házban. Az alkotások naponta 11 és 17 óra között tekinthetők meg, szavazni pedig – a hagyományoknak megfelelően - december 23-án, 17 óráig lehet rájuk a tárlaton található nyílt szavazólapon. Az eredményhirdetésre január 6-án, 15 órakor kerül sor a Hiemer-ház dísztermében.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. november 29. |
Az EHC Linz ismét igazolta, hogy játékerejét nem tükrözi a tabellán elfoglalt helye: vasárnap este tekintélyes vereséget mért a Sapa Fehérvár AV19-re. - Nagy elánnal kezdett a Linz, Baumgartner már a második percben óriási helyzetbe került, és ezzel meg is adta az alaphangot. A játékrész elejét végigtámadák a hazaiak, a Sapa Fehérvárnak komoly nehézséget okozott még az is, hogy a saját harmadából kijöjjön - egyre másra ütöttük a tilos felszabadításokat. A 4. percben adtuk le az első kapura lövésünket, ehhez a tetőszerkezet segítsége is kellett, onnan jött ugyanis az akció folyamán vissza a pakk.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Székesfehérvár polgármestere tegnap este felkapcsolta a belváros ünnepi fényeit. Ezzel hivatalosan is megnyitotta a város adventi programjait. Mostantól fényben úszik éjjel az Országalma körüli tér: kézműves- és ajándékvásár várja a látogatókat, s persze nem maradhatnak el a hagyományos, forralt boros, réteses, kürtös kalácsos, valamint a töki pompost árusító bódék sem. A jó hangulatról koncertek, kiállítások, s gyermekprogramok is gondoskodnak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Kommentár nélkül: Kecskeméti KSE - Albacomp 68-72 (22-17, 19-19, 17-15, 10-21) / Kecskemét 2200 néző / Albacomp: Simon 12, Hanga 7/3, Crocker 28/12, Hollis 17/9, Jones 6 Cs: Keller 2, Bódi, Madár / Kecskemét: Csabay 3, Orsulic 10, Dénes 3/3, Wittmann 22/15, Bencze 4 Cs: Lakatos 3, Cseh 2, Csorvási 2, Siriscevic 18/6
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Emléktáblát avattak a Távirda utcai Szent Flórián-szobornál. Az egykori tűzoltó laktanyában 1885 és 1992 között szolgáltak a székesfehérvári tűzoltók. A hely azonban száz év elteltével „kissé” szűkösnek bizonyult, hiszen az állomány létszáma megnőtt, s a járművek is megváltoztak külsejükben: nagyságuk miatt már be sem fértek a szertárba. Az épület falán most egy márványtáblát helyezett el városunk önkormányzata – a Tűzoltóság és a Fehérvári Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére.
|
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ö. Szabolcs
|
2010. november 29. |
Ahogy közeledünk az egyházi év végéhez, úgy komolyodnak el az evangéliumi témák: Nem véletlenül mondtam:”november, december, ilyenkor egy bús vízió az ember.” Édesanyánk, az Egyház vizionál, vagyis elénk tárja mindazt, ami be fog következni. Legutóbbi vasárnapokon a halál vízióját elemeztük, most az Úr Jézus által oly sokszor emlegetett utolsó ítéletről lesz szó. Ezért szerepel a mai Evangéliumban annyi rettenetes kijelentés: Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad… Földrengés lesz… Éhínség és dögvész. |
Tovább...
|
|
|