Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
Több, mint száz személy közül választották ki idén is a Fejér Megyei Príma Díj győzteseit. A tizenkét jelölt életútját a Szent István Művelődési Házban tartott ünnepségen kisfilmeken is bemutatták az érdeklődőknek. 2010-ben Bobory Zoltán irodalmár, a Talentum Református Iskola és a Felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia érdemelte ki ezt az elismerést. A fődíjasok 1.000.000 forintos pénzjutalomban részesültek. A közönségdíjat Igari Antal, Fejér megye főépítésze nyerte el.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
A várakozásoktól némileg eltérően alakul az idei kgfb verseny - az alkuszok statisztikái szerint már nem elég az alacsony ár a fogyasztók megnyeréséhez. Megfigyelhető, hogy az autósok nem mindig mernek a legjobb árat kínáló biztosítóval szerződni, mivel tartanak attól, hogy krízishelyzetben az akár cserben is hagyhatja őket. A korábbi évek rossz tapasztalatai után nem meglepő ez a tendencia. A Genertel értékesítési vezetője szerint a jövő útja nem az alacsony ár, hanem a minél teljesebb körű védelem, az átfogóbb szolgáltatás. Ennek egyik előfutára a mini-casco, amely a komplex autóbiztosítások irányába terelheti a piacot.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 29. |
3-2-es vereséget szenvedett a Kodolányi Masita FRKE a Magyar Ifjúsági Válogatottól tegnap. A szoros, kiélezett csatát hozó találkozón a fehérvári együttes helyenként fegyelmezetlen játéka miatt maradt alul. Magyar Ifjúsági Válogatott - Kodolányi Masita FRKE 3-2 (-19, 23, 13, -22, 13) Fehérvár: Takács, Neukum, Csizmadi, Deli, Gazsi, Nagy B. Csere: Bognár (libero), Nagy R. A mérkőzést Jászberényben rendezték. A válogatott tagjainak sok sikert kíván a Kodolányi a januári Európa-bajnoki selejtezőhöz!
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Arany, gyémánt, vas és rubin okleveleket nyújtottak át tegnap a Városháza Nagytanács termében. Az ünnepségen idén 25 nyugdíjas székesfehérvári tanítót és tanárt köszöntött színes diplomákkal Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a Pedagógus Szakszervezet.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Háromszázezer forinttal támogatja a napokban megnyílt új gyorsétterem Székesfehérvár három általános iskoláját. A Burger King éttermet június közepén kezdték el építeni, s néhány hettel ezelőtt megnyitott ugyan, ám a hivatalos átadásra csak most került sor. A szalagot dr. Cser-Palkovics András polgármester vágta át, aki Róth Péter alpolgármesterrel együtt néhány Woppert is elkészített a helyi dolgozók segítségével.
|
Tovább...
|
|
Írta: Kálóczi Beáta
|
2010. november 26. |
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Közigazgatási és Területfejlesztési Igazgatósága regionális fejlesztési politikákkal foglalkozó részlegének vezetője kezdeményezte Magyarország részvételét a „Lemaradó régiók növekedése” című projektben. 2009-ben a Területfejlesztési Indikátorok Munkacsoportja döntött az adott projekt beindításáról azzal a céllal, hogy felmérjék, egyes lemaradó régióknak hogyan sikerült más lemaradó régiókhoz képest növekedésnek indulni és ebben milyen regionális politikák játszottak szerepet. Szintén cél volt azon elemek meghatározása is, amelyek ezt a folyamatot akadályozzák.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Országos Logopédiai Szakmai Konferenciát rendezett ma a Székesfehérvári Beszédjavító Intézet. A program apropóját a 20. születésnap adta, helyszínéül pedig a Novotel szolgált. Az intézetben évente 1200-1300 beszédhibás, nyelvi fejlődési zavarral küzdő gyermeket látnak el Székesfehérvárról és a környék 16 településéről. A munkában 27 logopédus vesz részt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
November 28-án, vasárnap 8:30-kor és 10 órakor, valamint 29 és 30-án (hétfőn, kedden), és december 1-jén, szerdán, este 6 órától Sándor József, Devecser és Kolontár lelkipásztora szolgál vendég igehirdetőként a Székesfehérvári Református Egyházközség Széchenyi utcai templomában. A nyílt előadássorozat címe: „A színfalak előtt és a színfalak mögött - Bálám története alapján”. A szervező gyülekezet minden érdeklődőt, - korra és világnézetre való tekintet nélkül - szeretettel hív és vár az alkalmakra!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Az idén szeptemberben hivatalosan is elindult a Kulcs projekt, mely a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek munkáját hivatott segíteni. Vincze Erika, az Érted, Veled Egyesület elnöke, a projekt szakmai vezetője csütörtök reggel sajtótájékoztatón számolt be a program terveiről. A projektmegvalósítási időszak elején elkészül a Közép-Dunántúli Régió – Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megye – szükséglet és igényfelmérése a szociális ellátás területére vonatkozóan.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Tíz éves az MTA Regionális Kutatások Központjának Közép-Dunántúli Osztálya. Ebből az alkalomból tartottak jubileumi rendezvényt a Hiemer-házban, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan. A program egy konferenciával egészült ki, s ekkor mutatták be a „Kárpát-medence régiói” 12 kötetét is, amely a Közép-Dunántúlra irányítja a figyelmet.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. november 26. |
Első alkalommal rendezik meg a Felsővárosi-Kodolányi Mikulás Mini Röplabda Tornát Székesfehérváron, amelynek a tehetséges fiatalok felkutatása mellett a versenyeztetés lehetősége, a röplabda rendezvények hangulatának megismertetése, a kapcsolatok építése és ápolása, valamint a szakmai eszmecsere a célja. A program helyszínéül a Felsővárosi Általános Iskola szolgál.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3021 3022 3023 3024 3025 3026 3027 3028 3029 3030 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 33320 - 33330 / 40501 |