Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Emlékdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageArany, gyémánt, vas és rubin okleveleket nyújtottak át tegnap a Városháza Nagytanács termében. Az ünnepségen idén 25 nyugdíjas székesfehérvári tanítót és tanárt köszöntött színes diplomákkal Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a Pedagógus Szakszervezet.

Tovább...
 
300.000 forintot adományozott az iskoláknak az új étterem Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageHáromszázezer forinttal támogatja a napokban megnyílt új gyorsétterem Székesfehérvár három általános iskoláját. A Burger King éttermet június közepén kezdték el építeni, s néhány hettel ezelőtt megnyitott ugyan, ám a hivatalos átadásra csak most került sor. A szalagot dr. Cser-Palkovics András polgármester vágta át, aki Róth Péter alpolgármesterrel együtt néhány Woppert is elkészített a helyi dolgozók segítségével.

Tovább...
 
A régiók számára fontos a közös stratégia Nyomtatás E-mail
Írta: Kálóczi Beáta   
2010. november 26.

ImageAz OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Közigazgatási és Területfejlesztési Igazgatósága regionális fejlesztési politikákkal foglalkozó részlegének vezetője kezdeményezte Magyarország részvételét a „Lemaradó régiók növekedése” című projektben. 2009-ben a Területfejlesztési Indikátorok Munkacsoportja döntött az adott projekt beindításáról azzal a céllal, hogy felmérjék, egyes lemaradó régióknak hogyan sikerült más lemaradó régiókhoz képest növekedésnek indulni és ebben milyen regionális politikák játszottak szerepet. Szintén cél volt azon elemek meghatározása is, amelyek ezt a folyamatot akadályozzák.

Tovább...
 
20 éves a Székesfehérvári Beszédjavító Intézet Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageOrszágos Logopédiai Szakmai Konferenciát rendezett ma a Székesfehérvári Beszédjavító Intézet. A program apropóját a 20. születésnap adta, helyszínéül pedig a Novotel szolgált. Az intézetben évente 1200-1300 beszédhibás, nyelvi fejlődési zavarral küzdő gyermeket látnak el Székesfehérvárról és a környék 16 településéről. A munkában 27 logopédus vesz részt.

Tovább...
 
Nyílt előadássorozatot rendeznek a székesfehérvári reformátusok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageNovember 28-án, vasárnap 8:30-kor és 10 órakor, valamint 29 és 30-án (hétfőn, kedden), és december 1-jén, szerdán, este 6 órától Sándor József, Devecser és Kolontár lelkipásztora szolgál vendég igehirdetőként a Székesfehérvári Református Egyházközség Széchenyi utcai templomában. A nyílt előadássorozat címe: „A színfalak előtt és a színfalak mögött - Bálám története alapján”. A szervező gyülekezet minden érdeklődőt, - korra és világnézetre való tekintet nélkül - szeretettel hív és vár az alkalmakra!

Tovább...
 
A világ kulcsa a hálózat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageAz idén szeptemberben hivatalosan is elindult a Kulcs projekt, mely a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek munkáját hivatott segíteni. Vincze Erika, az Érted, Veled Egyesület elnöke, a projekt szakmai vezetője csütörtök reggel sajtótájékoztatón számolt be a program terveiről. A projektmegvalósítási időszak elején elkészül a Közép-Dunántúli Régió – Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megye – szükséglet és igényfelmérése a szociális ellátás területére vonatkozóan.

Tovább...
 
Jubileumi rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageTíz éves az MTA Regionális Kutatások Központjának Közép-Dunántúli Osztálya. Ebből az alkalomból tartottak jubileumi rendezvényt a Hiemer-házban, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan. A program egy konferenciával egészült ki, s ekkor mutatták be a „Kárpát-medence régiói” 12 kötetét is, amely a Közép-Dunántúlra irányítja a figyelmet.

Tovább...
 
Mini röpi torna lesz a felsővárosi iskolában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageElső alkalommal rendezik meg a Felsővárosi-Kodolányi Mikulás Mini Röplabda Tornát Székesfehérváron, amelynek a tehetséges fiatalok felkutatása mellett a versenyeztetés lehetősége, a röplabda rendezvények hangulatának megismertetése, a kapcsolatok építése és ápolása, valamint a szakmai eszmecsere a célja. A program helyszínéül a Felsővárosi Általános Iskola szolgál.

Tovább...
 
"Dupla, négy cukorral, egyenesen a MÁV-tól" - "sorozatlövés" az Extraligában Nyomtatás E-mail
Írta: Káldor Márk   
2010. november 26.

ImageAz elmúlt hétvégén egymás után két győzelmet is szervírozott a kíváncsiskodóknak a már méltán csodacsapatnak nevezhető ifjú gárda. Mindenki felkapta a fejét és keresi a titkát, honnan... Viszont a találgatás talán fölösleges, hiszen aki tudja, mennyi áldozatot hozott ez a maroknyi fiatal lány az elmúlt hetekben, annak kétsége sem lehet, nem címzi csak "Szerencsés Jánosnak" azt, ami velük történt.

Tovább...
 
Kövér: Az új alkotmánnyal szimbolikusan lezárunk egy korszakot Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz, MTI   
2010. november 26.

Image"A Fidesz vezette kormánytöbbség új, demokratikus modellt épít." - jelentette ki Kövér László az MTI-nek adott interjúban. Az új alkotmányról elmondta: az egy mondatot hagy meg a mostaniból, és megőrzi a mai parlamentáris demokrácia intézményrendszerét. A házelnök elutasítja azt a felvetést, hogy a ma hatályban lévő az egyetlen lehetséges demokratikus modell, közjogi berendezkedés, annál demokratikusabb nincs, ahhoz képest csak féldemokrácia van.

Tovább...
 
Katalin-napi ünnepséget rendeztek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 26.

ImageIdén is a Liszt Ferenc utcában kezdődött a hagyományos Katalin-napi ünnepség Székesfehérváron. Kati néni szobránál a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, valamint Földi Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, majd a polgármester egy-egy szál virágot adott a névnapjukat ünneplőknek. A hidegben forralt borral és zsíros kenyérrel kínálták a vendégeket, majd a menet a Felsővárosba vonult. A Szent Sebestyén Templom előtti téren tradicionális felsővárosi ételeket lehetett megkóstolni, kezdetét vette a batyús bál...

Tovább...
 
<< Első < Előző 3031 3032 3033 3034 3035 3036 3037 3038 3039 3040 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33331 - 33341 / 40509