Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szúnyogirtás lesz Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 25.

ImageA Városgondnokság megbízásából az idei évben második alkalommal a csípőszúnyog irtást 2010. június 30-án szerdán, és július 1-jén csütörtökön végzi a vállalkozó. A légi kémiai imágóírtást napnyugta előtt két órával megelőzően kezdik, Székesfehérvár közigazgatási területeit érinti, összesen 3650 ha-on. Mészáros Attila, a Városgondnokság szóvivője elmondta, hogy az OEK által engedélyezett Mosquitox 1 ULV irtószert használnak, mivel kötelesek méhkímélő technológiát alkalmazni.

Tovább...
 
Videoton - Anorthosis Famagusta: 0-2 Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. június 25.

ImageKét perc alatt két gólt lőttek a ciprusiak. - Mint az a tegnap délelőtti írásunkból már kiderült, közel 150 km-t utazott a fehérvári focicsapat Seekirchenbe, a Famagusta elleni találkozó színhelyére. Nos, útközben derült ki, hogy némi félreértés adódott a szervezésben, s a ciprusi csapat már ott toporgott a pálya szélén, miközben a fehérváriak alig hagyták el Windischgarstent. Miután a Famagusta együttese egyre türelmetlenebbé vált – másfél óra alatt tette meg a busz az említett távolságot -, végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy az eredeti fél hat helyett, öt órakor kezdődjön a mérkőzés.

Tovább...
 
Füves ügyek Dunaújvárosból Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 25.

ImageA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság mindig is kiemelten kezelte a kábítószeres ügyeket, határozottan lépett fel a kábítószerező fiatalokkal szemben. A szórakozóhelyeken emiatt tartott rendszeres razziák mellett a dunaújvárosi rendőrök azonban más módon is megpróbálnak pressziót gyakorolni a megtévedt fiatalokra. Az utóbbi időben felderített kábítószeres ügyekben egyre több a gyanúsított….

Tovább...
 
Kerítést festenek és szemetet gyűjtenek a stadionnál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 25.

ImageA Videoton FCF Baráti Kör Egyesület 26-án, szombaton, 10.00 órától a társadalmi felelősségvállalás jegyében ismételten megrendezi a Sóstói stadiont és környékét érintő önkéntes napját. Ennek keretében a stadion környékén szemét gyűjtésre, illetve a stadion kerítéseinek festésére kerül sor. A programhoz csatlakoztak a stadionban székhellyel, vagy telephellyel rendelkező idősügyi szervezetek, vagyis az Alsóvárosi Kulturális Egyesület és az Alba Regia egyesület sóstói klubja is.

Tovább...
 
A magyar oktatási rendszer sajátosságaival ismerkedtek a svájci vendégek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 25.

ImageA Kodolányi János Főiskola és a svájci Fachhochschule Nordwestschweiz több mint 10 éve tartó együttműködésének keretében 17 svájci pedagógus továbbképzésen vett részt a KJF-en június közepén. A csoport a közel egyhetes látogatás során Székesfehérváron a magyar oktatási rendszerrel ismerkedett meg. Bemutató órákon vettek részt a KJF-en, a Kodály Zoltán Általános Iskolában énekórát tekintettek meg és látogatást tettek az Ybl Miklós lakótelepi óvodában is.

Tovább...
 
A magyar ember lesz a középpontban Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz, mno.hu, MTI   
2010. június 25.

ImageSchmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere". Megválasztása esetén - mint mondta - nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak. A házelnök, Orbán Viktor pártelnök-kormányfő köztársaságielnök-jelöltje erről a Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülésén beszélt, ahol meghallgatják őt a kormánypárti képviselők. Schmitt Pál az államfői poszttal kapcsolatos személyes megközelítését az elnöki feladatok "távolságtartó, arisztokratikus", ritkán megnyilvánuló megközelítésével állította szembe.

Tovább...
 
Drop-In ifjúságvédelmi tanácsadó program zárása az Alba Plazaban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 24.

ImageMa délután az Alba Plazaban sajtótájékoztató keretén belül értékelte a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány, valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Drop-In elnevezésű ősszel útjára indított közös programjukat. Németh-Kész Mónika szóvivőtől megtudtuk, hogy a program célkitűzése azon szerhasználó fiatalok elérése volt, akik az ellátó rendszerbe nem kerültek be, hiszen nem volt betegségtudatuk, illetve nem érezték problémának szerhasználatukat.

Tovább...
 
Margitics érettségi miatt nem utazott az edzőtáborba Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. június 24.

ImageA Videoton fiatal, utánpótlás-válogatott középpályása hétfőn és szerdán testnevelésből érettségizett. - Bizonyára több szurkolónk is hiányolta az ausztriai edzőtáborba utazó keret névsorából Margitics Andor nevét. Játékosunk mozgalmas napokon van túl, szombaton Barcson játszott a gálamérkőzésen, hétfőn és szerdán érettségizett, kedden pedig a Zsolna elleni felkészülési mérkőzésen kapott játéklehetőséget. „Igen, valóban több területen is helyt kellett állnom a napokban. Gyuri bácsival egyeztettem, hogy mivel szerdán érettségizek, ezért csak később csatlakozom Ausztriában a csapathoz."

Tovább...
 
Fejér megye az árvízkárosultakért Nyomtatás E-mail
Írta: fejer.hu   
2010. június 24.

ImageA Fejér Megyei Önkormányzat és a pázmándi Szép Nap Közhasznú Egyeasület jótékonysági koncertet szervez a megyei árvízkárosultak megsegítésére a martonvásári Brunszvik-kastélyban, július 9-én, pénteken 20 órakor. Az est fővédnökei: Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Védnökök: Dr. Bedő Zoltán, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet főigazgatója, valamint Kiss Gábor, Martonvásár polgármestere.

Tovább...
 
Visszatolakszik a Gyurcsány-korszak Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 24.

ImageAz emberek egyértelmű döntése ellenére a Gyurcsány-korszak folyamatosan tolakszik vissza. "Az országgyűlési választáson az emberek határozottan és egyértelműen lezárták a Gyurcsány-korszakot, és ezzel lezárták a hazugságok, az adathamisítások, a rendőri brutalitás és a korrupció korszakát. Jól látszik azonban, hogy továbbra is harcolni kell a Gyurcsány-korszak ellen, mert az újra és újra vissza akar térni." - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közleményében.

 
Szemétszállító kamion borult fel a körforgóban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 24.

ImageOldalára borult egy szemétszállító nyerges vontató csütörtökön kora reggel Székesfehérváron. A Palotai úti körforgalomban a Szent Flórián körút felől érkező Renault nyerges vontató a szárazréti kihajtónál a jobb oldalára borult. A kamion darált hulladékot (zömében földdel kevert szivacsot) szállított, amelynek nagy része az útra ömlött. A nyerges vontatót a tűzoltók állították kerekeire.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3131 3132 3133 3134 3135 3136 3137 3138 3139 3140 Következő > Utolsó >>

Eredmények 34508 - 34518 / 40621