Írta: Temesvári Márta
|
2010. június 01. |
Varsóba és Brüsszelbe látogat a héten Magyarország új miniszterelnöke. Orbán Viktor kedden - első hivatalos külföldi tárgyalására - Donald Tusk miniszterelnök meghívására Lengyelországba utazik. A magyar kormányfőt katonai tiszteletadással fogadják Varsóban, a miniszterelnöki hivatal előtt. Orbán Viktor négyszemközt tárgyal lengyel kollégájával, majd plenáris tárgyalásokat folytatnak a delegációk. Orbán Viktort ezután a Szejm épületében fogadja Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köztársaság ideiglenes elnöke, és megbeszélést folytat Jaroslaw Kaczynskivel, a Jog és Igazságosság Párt elnökével is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. június 01. |
Május 10-én, 14 óra 10 perc körüli időben Székesfehérvár Szegfű Gyula utca és Mancz János utca kereszteződésében két kerékpáros összeütközött egymással. Egyikük a baleset során könnyen megsérült. A másik biciklis a rendőrök kiérkezése előtt elhajtott a helyszínről. A rendőrség kéri, hogy akik a balesetet látták, vagy bármilyen információval rendelkeznek arról, azok jelentkezzenek 06-22-541-600/20-48-as mellékű telefonszámon vagy tegyenek bejelentést a 107-es vagy a 112-es segélykérő száma. |
|
Írta: Videoton FC
|
2010. június 01. |
A Kaposvölgye a 85. percben még 2-0-ra vezetett, de az 5 perces hosszabbítás legvégén sikerült kiegyenlítenie a Vidi II-nek. - Utolsó hazai bajnokiját játszotta ebben a szezonban a Vidi II. Az első félidőben számtalan helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de gólt nem sikerült szerezni egyik akcióból sem. A második félidőben hatalmas eső „örvendeztette” meg a kilátogató szurkolókat valamint a játékosokat is. A 66. percben kissé váratlanul vezetést szerzett a vendég együttes. Koller Krisztián kanyarította be szélről a labdát, a rutinos Horváth Gyula pedig szép gólt szerzett a beadást követően.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. június 01. |
Vasárnap a TV2 Kalandjárat című utazási magazinja a székesfehérvári Árpád Fürdőt mutatta be, és a műsorban az Alcoa FKC öt játékosa – Bízik Boglárka, Gazdag Kitti, Németh Kriszta, Rádl Tímea és Trimmel Brigitta is közreműködött. A gyönyörűen felújított fürdőben eltöltött délelőttről Brigit kérdeztük.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MTI
|
2010. június 01. |
Az első kormányszóvivői tájékoztatón az átadás-átvétel folyamatáról és az új kormány első ülésén elhangzottakról beszélt Nagy Anna. Az Orbán-kormány szóvivőjét, Nagy Annát Navracsics Tibor mutatta be. A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: az új kormányszóvivő a politikán kívüli világból érkezett, tapasztalt kommunikációs szakember, aki ismeri a sajtó világát, emellett angolul és franciául is kitűnően beszél. Nagy Anna bemutatkozásakor elmondta: 20 éve foglalkozik kommunikációval, a polgári kormány idején a Gazdasági Minisztériumban volt sajtófőnök, és a Brit Nagykövetség kommunikációját is vezette.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
A műköröm ma már szinte ugyanolyan „alapkelléke” a hölgyek ápolt megjelenésének, mint a smink vagy a rendezett frizura. A köröm formája lehet mandula, szögletes vagy extra hegyes, és a díszítés is rendkívül színes képet mutat: a körömbe épített, szárított virágok, tollak, színes hálók és köveken kívül 3D-s festés és akrill-díszítés is uralja a terepet. – Ráadásul a Fehérvári Hírek olvasói most extra kedvezményt kapnak a Körömvarázs Stúdióban!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Az egyik pillanatban vakító napsütéstől izzott a levegő – és az aszfalt – a Börgöndi Repülőtéren megrendezett Repülőnapon, a következő percben pedig már tavaszi zápor hűsítette a repülőgépek szerelmeseit. Az Albatrosz Repülő Egyesület által szervezett találkozón repülő-szimulátor, „igazi” repülés, színpadi műsor, kézműves sátor, repülő-bemutató, s még számtalan érdekes, izgalmas, élvezetes program várta az érdeklődőket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Modellhajó-építő szakkört indít a Székesfehérvári Modellező Egyesület. A programra június 2-án, 16:30-tól kerül sor a Királykút lakónegyed lábánál, a Királykút épületében, az egykori könyvtárban. A szakkörbe való jelentkezés minimum feltétele a vonalzó, szike, fűrész, valamint a reszelő felismerése. A szakkörösökre tíz hajótest vár majd, s a szervezők már az első alkalomra várják a szülőket is, hogy bemutassák az egyesületet és a szakköri lehetőségeinket. Az elkészült hajókat pedig haza is vihetik a „tanulók”!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Soron következő taggyűlését tartotta a Malom Házban a Fidelitas Székesfehérvári Szervezete. Az országgyűlési kampány utáni első taggyűlés - magától értetődően – az elmúlt időszak értékelésével kezdődött. Róth Péter, a Fidesz egyik székesfehérvári kampányfőnöke elmondta, hogy mind országosan, mind helyi szinten a Fidelitas kivette részét a munkából - legyen szó kopogtatócédula-gyűjtésről, vagy egyéb feladatokról. A gyűlésen szó esett az Országos Választmányi üléséről is, amelyről Balogh Gergő, a testület alelnöke számolt be.
|
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ödön Szabolcs
|
2010. május 31. |
A mai evangélium kézzelfogható választ ad arra a kérdésre, hogy az egyház honnét veszi a bátorságot és a bibliai alapot a legnagyobb misztériumunk, a Szentháromság hirdetéséhez. Ha odafigyelünk Szent János felolvasott szövegére, láthatjuk, hogy mind a három isteni személyt említi: az Atya, Fiú és a Szentlélek - ott ég és világít e pár mondatos szövegben: „Ami az Atyámé az enyém is”, vagyis a Fiúé is. É félreérthetetlenül kijelenti, hogy küldi a Szentlelket, az Igazság lelkét, aki majd megdicsőíti őt. És nem magától, hanem „az enyémből veszi mindazt, amit majd mond nektek”. |
Tovább...
|
|
|