Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Csökkenni fog az önkormányzatokon belüli testületek létszáma – átlagosan a felére. Amennyiben a Parlament elfogadja a törvényjavaslatot, akkor Fehérvár esetében a 33 fős testület 21 fős testületté fog válni 2010 októberétől. A mostani 19 egyéni önkormányzati körzet helyett 14 lesz, valamint 6 listás mandátumot lehet szerezni, a 21. tag pedig a polgármester lesz. Ezzel több 10 millió forintot takarít meg a város költségvetése. – többek között erről is tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Cser-Palkovics András, amikor a Parlament alakuló ülése óta eltelt időszakot értékelte a Malom Házban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Az Ágacska rajzpályázat munkáiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház kávézójában. A tárlat – aktuálisan – május 30-án, a délutáni „Ágacska” című előadás előtt mutatkozott be a nagyközönségnek, a Gyemeknapon. A kiállítást Vasvári Csaba, a teátrum igazgatója nyitotta meg, s ő nyújtotta át a díjakat is. Az előadás után pedig - a gyermekek nagy örömére - a mesejáték szereplői dedikáltak az aulában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 31. |
Ünnepi szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök a hétvégén a Máriaremetei kegytemplomban. Szentháromság vasárnapja egyben a Székesfehérvári Egyházmegye zarándoknapja is, amelyet még Prohászka Ottokár püspök kezdeményezett és püspökutóda hirdetett meg. Ez a szokás pedig azután is megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték. Idén immár a 83. zarándoklatra került sor. |
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. május 31. |
Szombaton tenisztornával emlékezett Ifj. Ocskay Gáborra a Sapa Fehérvár AV19. Ütõt ragadtak játékosok, a klubvezetés tagjai, a szponzorok és számos közéleti személyiség is. - Nyarat idézõ hõségben indult útjára a labda az impozáns Kiskút utcai teniszcentrum salakos pályáin, a párosok lelkesedésén azonban ez semmit sem csorbított. A klub támogatói és a városi közélet képviselõi mellett játékosaink közül megmérette magát a nívós mezõnyben Palkovics Krisztián, Kovács Csaba, Nagy Gergõ és Kóger Dániel is, míg a szakmai stábot Kóger István képviselte.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. május 31. |
A nemzeti együttműködésről és a jobboldal előtt álló feladatokról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei találkozón. - Orbán Viktor beszédében jelezte, hogy a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti a gazdaság valós állapotáról szóló első részjelentését, ami után, néhány napon belül, minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség, ami komoly munkát ró az Országgyűlésre és a kormányra egyaránt. Leszögezte: nem szabad késlekedni, mert előttünk van Görögország példája, amiből okulnunk kell.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 29. |
Idén is várják a piknikezni vágyó bulldogokat és bulldogosokat Velencére! A program ugyan csak július 8-9-10-11 –én kerül megrendezésre, azért már most érdemes bejegyezni a naptárba, hogy el ne felejtsük! A velencei Panoráma Kempingben ugyanis e négy napon át minden bulldogot ajándék várja, lehet kutyagolni a Bazár soron, lesz vakvezető-kutya akadálypálya, kutyafutópad az állatorvosi sátornál, Bulldog-Dagonya, kutyaiskolai bemutató, kutyaváros kutyaházakkal, és sok más meglepetés! A belépés pedig ingyenes!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 29. |
A Közéleti Kört hét fiatal középiskolás tanuló alapította 2009 márciusában azzal a céllal, hogy felhívja az emberek figyelmét a hazaszeretet, a béke, az igazságosság, az összefogás, az egymás iránti felelősség fontosságára. „Hiszünk abban, hogy van még igazság a világon!” – mondták az alapítók, s ennek jegyében több „közéleti célt” is megfogalmaztak. Hogy sikerült-e ezeket elérni? Erről tartottak sajtótájékoztatót.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 29. |
- ezzel a címmel indít előadás-sorozatot Barlay Ödön Szabolcs Székesfehérváron, a Malom Házban. A tudós paptanár tegnap délután várta megbeszélésre a Malomba azokat, akik részt szeretnének venni e programokon, hogy megbeszéljék a részleteket. Az atya a találkozót Váci Mihály „Nem elég” című versének elszavalásával kezdte arra emlékeztetve hallgatóságát, hogy gyönyörű sikereket ért el Magyarország, ám mindez nem elég, ha nem tudjuk tartalommal megtölteni. |
Tovább...
|
|
Írta: orbanviktor.hu
|
2010. május 29. |
"Azért jöttünk ma össze, hogy megerősítsük szövetségünket, és azt, amit négy éve mondtunk: "én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában. És én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért." - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.
|
Tovább...
|
|
Írta: Sajtóanyag
|
2010. május 29. |
A Megyeházán Richard Jungto urat, a Magyar Köztársaság Franciaországi tiszteletbeli konzulját fogadta dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke. „– Strasbourgi munkahelyemről nézve Magyarország sokkal közelebbinek tűnik, mint akár csak Franciaország távolabbi vidékei is.” – mondta a konzul, az Európai együttműködéseket elemezve. – „Az én feladatom az, hogy Magyarország és Franciaország kapcsolatait minden területen – a kultúrában, a gazdaságban, az oktatásban, a sportban, a turizmusban, vagyis mindenütt – fejlesszem, erősítsem. Európa jövője azon múlik, hogy az egyes nemzetek mennyire készek megismerni, elfogadni egymást”.
|
Tovább...
|
|
|