Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A gyönyörű Árpád-fürdőben Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2010. június 01.

ImageVasárnap a TV2 Kalandjárat című utazási magazinja a székesfehérvári Árpád Fürdőt mutatta be, és a műsorban az Alcoa FKC öt játékosa – Bízik Boglárka, Gazdag Kitti, Németh Kriszta, Rádl Tímea és Trimmel Brigitta is közreműködött. A gyönyörűen felújított fürdőben eltöltött délelőttről Brigit kérdeztük.

Tovább...
 
Nagyobb támogatás az árvíz károsultjainak Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. június 01.

ImageAz első kormányszóvivői tájékoztatón az átadás-átvétel folyamatáról és az új kormány első ülésén elhangzottakról beszélt Nagy Anna. Az Orbán-kormány szóvivőjét, Nagy Annát Navracsics Tibor mutatta be. A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: az új kormányszóvivő a politikán kívüli világból érkezett, tapasztalt kommunikációs szakember, aki ismeri a sajtó világát, emellett angolul és franciául is kitűnően beszél. Nagy Anna bemutatkozásakor elmondta: 20 éve foglalkozik kommunikációval, a polgári kormány idején a Gazdasági Minisztériumban volt sajtófőnök, és a Brit Nagykövetség kommunikációját is vezette.

Tovább...
 
Ki ne akarna gyönyörű körmöket? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageA műköröm ma már szinte ugyanolyan „alapkelléke” a hölgyek ápolt megjelenésének, mint a smink vagy a rendezett frizura. A köröm formája lehet mandula, szögletes vagy extra hegyes, és a díszítés is rendkívül színes képet mutat: a körömbe épített, szárított virágok, tollak, színes hálók és köveken kívül 3D-s festés és akrill-díszítés is uralja a terepet. – Ráadásul a Fehérvári Hírek olvasói most extra kedvezményt kapnak a Körömvarázs Stúdióban!

Tovább...
 
Felhők felett... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageAz egyik pillanatban vakító napsütéstől izzott a levegő – és az aszfalt – a Börgöndi Repülőtéren megrendezett Repülőnapon, a következő percben pedig már tavaszi zápor hűsítette a repülőgépek szerelmeseit. Az Albatrosz Repülő Egyesület által szervezett találkozón repülő-szimulátor, „igazi” repülés, színpadi műsor, kézműves sátor, repülő-bemutató, s még számtalan érdekes, izgalmas, élvezetes program várta az érdeklődőket.

Tovább...
 
Építsünk hajómodellt! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageModellhajó-építő szakkört indít a Székesfehérvári Modellező Egyesület. A programra június 2-án, 16:30-tól kerül sor a Királykút lakónegyed lábánál, a Királykút épületében, az egykori könyvtárban. A szakkörbe való jelentkezés minimum feltétele a vonalzó, szike, fűrész, valamint a reszelő felismerése. A szakkörösökre tíz hajótest vár majd, s a szervezők már az első alkalomra várják a szülőket is, hogy bemutassák az egyesületet és a szakköri lehetőségeinket. Az elkészült hajókat pedig haza is vihetik a „tanulók”!

Tovább...
 
Taggyűlést tartott a székesfehérvári fidelitas Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageSoron következő taggyűlését tartotta a Malom Házban a Fidelitas Székesfehérvári Szervezete. Az országgyűlési kampány utáni első taggyűlés - magától értetődően – az elmúlt időszak értékelésével kezdődött. Róth Péter, a Fidesz egyik székesfehérvári kampányfőnöke elmondta, hogy mind országosan, mind helyi szinten a Fidelitas kivette részét a munkából - legyen szó kopogtatócédula-gyűjtésről, vagy egyéb feladatokról. A gyűlésen szó esett az Országos Választmányi üléséről is, amelyről Balogh Gergő, a testület alelnöke számolt be.

Tovább...
 
Szabolcs atya heti útravalója: AZ ATYA, A FIÚ ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ödön Szabolcs   
2010. május 31.

ImageA mai evangélium kézzelfogható választ ad arra a kérdésre, hogy az egyház honnét veszi a bátorságot és a bibliai alapot a legnagyobb misztériumunk, a Szentháromság hirdetéséhez. Ha odafigyelünk Szent János felolvasott szövegére, láthatjuk, hogy mind a három isteni személyt említi: az Atya, Fiú és a Szentlélek - ott ég és világít e pár mondatos szövegben: „Ami az Atyámé az enyém is”, vagyis a Fiúé is. É félreérthetetlenül kijelenti, hogy küldi a Szentlelket, az Igazság lelkét, aki majd megdicsőíti őt. És nem magától, hanem „az enyémből veszi mindazt, amit majd mond nektek”.

Tovább...
 
Sörlocsolás, takarmánylopás - fehérvári történések Fejérből Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

Image150 méter kábelt vittek el ismeretlen tettesek a 63-as főút 86+112 km szelvényéből, a vasúti átjáróból… Kiégett gépkocsiról tett bejelentést egy fehérvári lakos… Egy férfi előzetes szóváltást követően sörrel leöntött egy férfit és egy nőt a fehérvári vasútállomás büféjében. Ezt követően a két erősebbik nemhez tartozó személy között dulakodás alakult ki… Ittasan feküdt az úttesten egy férfi…

Tovább...
 
"Egy átláthatóbb, olcsóbb, ellenőrizhetőbb önkormányzati működést szeretnénk" Nyomtatás E-mail
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageCsökkenni fog az önkormányzatokon belüli testületek létszáma – átlagosan a felére. Amennyiben a Parlament elfogadja a törvényjavaslatot, akkor Fehérvár esetében a 33 fős testület 21 fős testületté fog válni 2010 októberétől. A mostani 19 egyéni önkormányzati körzet helyett 14 lesz, valamint 6 listás mandátumot lehet szerezni, a 21. tag pedig a polgármester lesz. Ezzel több 10 millió forintot takarít meg a város költségvetése. – többek között erről is tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Cser-Palkovics András, amikor a Parlament alakuló ülése óta eltelt időszakot értékelte a Malom Házban.

Tovább...
 
Kiállítás nyílt az "Ágacska" rajzpályázatra beérkezett munkákból Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageAz Ágacska rajzpályázat munkáiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház kávézójában. A tárlat – aktuálisan – május 30-án, a délutáni „Ágacska” című előadás előtt mutatkozott be a nagyközönségnek, a Gyemeknapon. A kiállítást Vasvári Csaba, a teátrum igazgatója nyitotta meg, s ő nyújtotta át a díjakat is. Az előadás után pedig - a gyermekek nagy örömére - a mesejáték szereplői dedikáltak az aulában.

Tovább...
 
Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 31.

ImageÜnnepi szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök a hétvégén a Máriaremetei kegytemplomban. Szentháromság vasárnapja egyben a Székesfehérvári Egyházmegye zarándoknapja is, amelyet még Prohászka Ottokár püspök kezdeményezett és püspökutóda hirdetett meg. Ez a szokás pedig azután is megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték. Idén immár a 83. zarándoklatra került sor.

 
<< Első < Előző 3151 3152 3153 3154 3155 3156 3157 3158 3159 3160 Következő > Utolsó >>

Eredmények 34706 - 34716 / 40651