Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Össze kell fognunk, s együtt sikeresek lehetünk! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

Image„Az elmúlt évek alatt, parlamenti munkám során azt tapasztaltam, hogy azok a városok tudtak leginkább fejlődni, ahol a politikusok – pártállástól függetlenül – összefogtak a közös cél érdekében.” – mondta felszólalásában dr. Cser-Palkovics András reagálva a közgyűlésen elhangzott jókívánságokra és kérésekre. A Városházán ugyanis többen is gratuláltak a Fidesz országgyűlési képviselőinek: dr. Cser-Palkovics Andrásnak, Vargha Tamásnak és Brájer Évának a választáson elért gyönyörű eredményük miatt.

Tovább...
 
Őri Tóth Istvánra és Papp Lászlóra emlékeztek a képviselők Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

ImageMa reggel kilenc órától üléseznek a székesfehérvári képviselők a Városházán. A közgyűlés egy egyperces néma főhajtással kezdődött: a városatyák így emlékeztek meg a napokban elhunyt Őri Tóth Istvánról és Papp Lászlóról. Őri Tóth István a székesfehérvári fotográfia kiemelkedő képviselője volt: két nemzedék tanulta meg tőle az aranymetszést, amely főprofiljának számított. Székesfehérvár saját halottjának tekinti, s tegnap vettek végső búcsút tőle tisztelői. Papp Lászlót, a TIT ügyvezetőjét pedig ma délután helyezik örök nyugalomra.

 
Gazdit keres egy cicus Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

ImageEz a jólnevelt, barátságos, szobatiszta, fiatal kandúrka gazdát keres. A bájos állat egy panelház pincéjében lakott eddig, ahol egy kisfiú titokban gondozta. A „bújtatott” cicust azonban észrevették szülei, és bár megengedték, hogy átmenetileg a lakásukba költözzön, a cica sajnos nem maradhat tovább náluk. Aki szeretné befogadni, az alábbi telefonszámon érdeklődhet: 70/317-9828.

Tovább...
 
Meghiúsult az ékszerlopás Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

ImageBejelentést tett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon tegnap este a Dózsa György úton lévő ékszerbolt alkalmazottja. Mint mondta: lopási kísérlet történt az üzletben. Beszámolójából kiderült, hogy háromnegyed hatkor egy férfi ment be hozzá a boltba,, és nyakláncok után érdeklődött. Ekkor ő kitett a pultra két tálca arany nyakláncot. A férfi az egyiket felkapta, és ki akarta vinni az üzletből, de a hölgy kivette a kezéből. Ekkor egy másik férfi is belépett a boltba, majd a sikertelen próbálkozást követően, mind a ketten futva távoztak el az üzletből. A dunaújvárosi rendőrök keresik a két férfit.

 
Szolnoki Olaj KK - Albacomp 101-78 Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

ImageKommentár nélkül: Szolnoki Olaj KK - Albacomp 101-78 (27-21, 23-15, 32-22, 19-20) / Játékvezetők: Dr. Valovics, Benczur, Hegedüs / Albacomp: Simon 17/6, Hanga 4, Toya 17/6, Lee 7, Banks 19/3 Cs: Keller 2, Antal, Bódi 8, Farkas 4, Madár, Fodor / Szolnok: Fodor 8/6, Aleksic 5/3, Vesztergom 4, Barro 24, Báder 13/3 Cs: Szabó 11/3, Grebenár 1, Váradi 4, Cseh 3/3, Sonyák, Rice 28/15

 
Huszáros hajrával fordítottunk Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 29.

ImageAz Alcoa FKC ebben a szezonban másodszor aratott egygólos győzelmet az FTC-vel szemben. Pálfay Károly sajtóreferens szerint különösen a második félidő hozott fordulatokat: a játékrész közepén a vendégek három góllal elhúztak az addig vezető fehérváriaktól, és bár egyenlített az FKC, a hajrában újból a Fradi került előnybe; az utolsó két és fél percben azonban három gólt lőttek a hazaiak!

Tovább...
 
Óriási a korrupció... Nyomtatás E-mail
Írta: Varga Péter / Bodajki Szabad Szó   
2010. április 28.

Image„Nem arról van szó, hogy nincs pénz. Ami van, az a kormányzat tehetetlensége miatt elérhetetlen, vagy óriási korrupciós hányaddal költik el. Ugyanúgy, mint minden területen, amelyhez az államnak köze van, hihetetlen a pazarlás.” – nyilatkozta dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz országgyűlési képviselője a Bodajki Szabad Szó munkatársának, Varga Péternek. Az interjú, amely az említett lap márciusi számában jelent meg, alább olvasható el.

Tovább...
 
Egynapos, részleges látogatási tilalmat rendeltek el a megyei kórházban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 28.

ImageA vízvezeték-rendszer karbantartása miatt látogatási tilalmat rendelt el a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgató-helyettese május elsejére, a Fejér Megyei Szent György Kórház központi telephelyén. A tilalom a pavilonokban elhelyezkedő osztályokon lesz érvényben – a Hotelépület és a Neurológia-Pszichiátria blokk kivételével. Csomagátadási lehetőséget a szokott formában, a főportán szolgálatot teljesítők közreműködésével biztosít az intézmény.

 
Sólyom László Orbán Viktort kéri fel a kormányalakításra Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. április 28.

ImageOrbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét jelöli kormányfővé Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be, ahol Orbán Viktor azt közölte, a leendő kormány az ország háromharmadát szolgálja majd. Az államfő, miután közel húsz percet tárgyalt a Fidesz elnökével, több tucat újságíró előtt úgy fogalmazott: a választói akarat most fordul át nagyon komoly alkotmányjogi eseményekbe, amelynek egyik része az Országgyűlés, a másik pedig a kormány megalakulása. Az összes ilyen esemény a demokrácia ünnepe - tette hozzá.

Tovább...
 
Forgalomkorlátozások május 1-jén Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2010. április 28.

ImageMájus 1-jei rendezvények alatt a Belvárosban az alábbi forgalomkorlátozások lesznek: Április 30-án este 23 órától lezárásra kerül a Megyei Bíróság előtti parkoló és út, valamint a Mátyás király krt. és a Mészöly Géza u. közötti strand melletti parkolók, továbbá lezárásra kerül a Ligetsortól a Malom utcáig terjedő útszakasz, a Zichy liget, valamint a Szabadságharcos u. Mészöly G u.-ig tartó szakasza.

Tovább...
 
Az ingatlantulajdonosok kötelezettségeiről... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 28.

ImageA Székesfehérvár Városgondnoksága Kft, mint a zöldterületek, parkok fenntartója a közterületeken egész évben végzi a parkfenntartás aktuális munkáit. A közterületek szépítésében az ingatlantulajdonosok nagy része mindig is aktívan részt vett. 2007 óta az ingatlanok és a közterületek tisztántartásáról szóló 15/2007. (XII.10.) önkormányzati rendelet szabályozza valamennyi ingatlantulajdonos feladatát.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3171 3172 3173 3174 3175 3176 3177 3178 3179 3180 Következő > Utolsó >>

Eredmények 34937 - 34947 / 40654