Írta: Fidesz
|
2010. március 01. |
"Azzal, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke egy tévéműsorban elismerte, hogy jó döntés volt 2007-ben a vizitdíj bevezetése, többek között nem kevesebbet állít, minthogy a díj megtartása lényegesen segítette volna az egészségügyi finanszírozását." - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján. Pesti Imre kifejtette, hogy a szocialisták vizitdíjjal kapcsolatos kijelentése azt is jelzi, hogy ha módjukban állna, újra bevezetnék a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
"Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila pártjának székesfehérvári képviselőinek, Márton Rolandnak és Knizse Gyulának közleményére reagálva szeretném leszögezni, hogy azt állítottam, és állítom ma is; hogy a Magyar Szocialista Párt és annak fehérvári nyúlványai mindenkit, minden eszközzel támadnak, aki fölemelte a szavát az ellen, hogy a Magyar Szocialista Párt 700 millió forintot vett el a székesfehérvári iskoláktól, óvodáktól, bölcsődéktől és szociális intézményektől, valamint az ott dolgozó 4000 közalkalmazottól, és köztisztviselőtől."
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
A nagyhírű Dragon Brnó (cseh) csapatát látja vendégül a Fehérvár Rugby Club február 28-án, délelőtt 10 órakor. Ekkor kerül sor ugyanis a férfi rugby hármas vidadalra. Gyölcsös Ferenc edzőtől megtudtuk, hogy a tornán ugyancsak részt vesz a többszörös Magyar Bajnok Esztergomi Vitézek csapata is. Program: 10 óra Dragon Brnó – Esztergom / 11 óra Fehérvár Rugby Club - Dragon Brnó / 12 óra Fehérvár Rugby Club - Esztergom
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
A gyalogos és kerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőinek aránya az összes közlekedési baleseten belül magas. Ezen balesetekre jellemző, hogy szinte minden esetben személyi sérüléssel, s igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végződnek. Ezen balesetek megelőzése érdekében az ORFK március hónapra fokozott közúti ellenőrzést rendelt el. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
Kigyulladt egy autójavító műhely Székesfehérváron. Bisztricz Anett, a Székesfehérvári Tűzoltóság szóvivője elmondta honlapunknak, hogy a tűzben egy PB-gázpalack felrobbant. Az égő épületből még további három PB-gázpalackot, valamint egy disszu- és egy oxigénpalackot hoztak ki a tűzoltók. A disszupalackot a rendőrség mesterlövészei hatástalanították. A tűzben egy kisteherautó vezetőfülkéje is kiégett. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
Dr. Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, valamint Vargha Tamás országgyűlési képviselőjelölt lakossági fórumot tart március 1-jén (hétfőn), 18 órakor a soponyai Művelődési Házban. A politikusok a programra mindenkit sok szeretettel várnak!
|
|
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
„A Magyar Szocialista párt ismét politikai ellenfelei lejáratásán dolgozik.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján – „Ráadásul ezt a lejáratást először nem egy Fideszes politikussal szemben kezdték el, hanem a saját politikusukkal, a szocialista Warvasovszky Tihamérral, amikor az egyértelműen balliberális média nekitámadt Warvasovszky Tihamér fiának a Széphővel kötött munkaszerződése miatt.” Az utóbbi napokban pedig Dr. Cser-Palkovics András próbálták meg lejáratni - személyét, becsületét sértő megjegyzésekkel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. február 27. |
Január óta a Vidi NB II-es csapatának játékosa a belső védő és jobbhátvéd posztján egyaránt bevethető Papizsanszkij Artur, aki egy igazi világutazó, hiszen fiatal kora ellenére már játszott a brazil és az olasz bajnokságban, valamint próbajátékon volt a Deportivo La Coruna „B” csapatánál Spanyolországban. Legutóbb Barcson játszott, ahol 26 mérkőzésen lépett pályára.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 27. |
Kommentár nélkül: Albacomp - Marso-Vagép NYKK 100-79 (25-18, 20-21, 26-21, 29-19) / Székesfehérvár, 2300 néző / Játékvezetők: Pálla, Kapitány, Szabó / Albacomp: Simon 12, Hanga 13, Radovic 14/3, Lee 24/9, Farkas 11/3 Cs: Keller 2, Antal 2, Bódi 13/3, Madár 3/3, Fodor, Toya 6/6 / Nyíregyháza: Gennie 14, Siska 3/3, Doyne 6, Henderson 17/6, Sitku 18/3 Cs: Nagy 7/3, Hájer, Wiley 10/6, Mohácsi, Lekli 4
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 26. |
Abszurd, hogy száz millió forint áll rendelkezésre az önkormányzat intézményeinek felújítására, az informatikai insfrastruktúra fejlesztésére pedig háromszáz milliót lehet fordítani. Székesfehérváron több oktatási intézmény interaktív táblát kaphat – közben pedig szinte az összes iskolából hiányzik a melegvíz és beáznak az épületek. Az államnak érdemes lenne átgondolnia a prioritást – főleg ilyen válságos időkben!
|
Tovább...
|
|
|