Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 07. |
Négy főből álló hegymászó csapat indult el a világ nyolcadik legmagasabb csúcsának meghódítására. A csapat a „Magyarok a világ nyolcezresein” nevű expedíciósorozat keretében próbálkozik a nepáli Manaslu (8156 m) megmászásával oxigén palack nélkül. A magyar hegymászók célja a föld tizennégy, nyolcezer méternél magasabb csúcsának meghódítása.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 07. |
Evangelizációs hét kezdődik a Budai úti református templomban. – kaptuk a hírt Szűcs Gábor sajtóreferenstől - A nyílt előadás-sorozatot 2009. május 7. és 10 - e között (csütörtöktől vasárnapig) naponta 18 órai kezdettel rendezik meg a Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti templomában. Az előadások napjaiban Horváth Levente kolozsvári lelkipásztor szolgálatában hallhatnak az érdeklődők Isten szeretetéről, megújító kegyelméről. |
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2009. május 07. |
A fővárosi Fidesz-KDNP az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosához fordult a budapesti négyes metró finanszírozása ügyében. Erről Tarlós István, a frakciószövetség vezetője beszélt szerdán az újságíróknak. Tarlós István az előzményekről szólva azt mondta, a főváros vezetése a beruházás pénzügyi hátteréről eddig csak nehezen értelmezhető válaszokat adott az ellenzéknek, ezért írtak levelet Danuta Hübnernek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
A 60 éves papi szolgálatért ad ma hálát Brajnovits Ferenc a maroshegyi templomban. A nyugalmazott plébános miséje 18 órakor kezdődik. Brajnovits Ferenc 2007 nyarán költözött el a Vasútvidéki Prohászka – Jó Pásztor plébániáról (ahol Bodai József vette át helyét), ám azóta sem tétlenkedik: változatlanul ápolja a hívek lelkét, temet, esket, keresztel… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
A székesfehérvári Városi Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában május 23-ig látható Bödő Viktória fotókiállítása, "Utazások képekben" címmel. – kaptuk a hírt az olvasószolgálat vezetőjétől, Bognár Ágnestől, aki elmondta: Ezzel egyidőben Neményi Ágnes fényképezőgépeinek gyűjteményét is megtekinthetik az érdeklődők. A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében látogatható!
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
A Polgári Frakció vállalta volna a városirányítás felelősségét, ám a válságban lévő városvezetés nem fogadta el a felajánlást. Az ellenzék tehát továbbra is többségben van ugyan, ám ellenzékben marad, aminek súlyos következményei lehetnek – és lesznek is. A kérdés már csak az, hogy miért ragaszkodnak ilyen makacsul az alpolgármesterek posztjukhoz – megkockáztatva ezzel a város biztonságos működését?
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
Warvasovszky Tihamért nem lepte meg a szimpátia szavazás eredménye. Mint mondta: 2006-ban sem támogatta őt az „új többség”, így egyértelmű volt, hogy milyen arányban kap most szavazatokat. 1998-tól 2000-ig szintén kisebbségben irányította Székesfehérvárt, s hajlandó az együttműködésre. Ha kap a Polgári Frakciótól javaslatokat alpolgármesterek tekintetében, akkor azokat a Közgyűlés elé fogja tárni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
Nem álltak ki a képviselők a polgármester és az alpolgármesterek mellett az áprilisi Közgyűlésen. A „bizalm(atlanság)i szavazáson” oly’ kevés szavazatot kapott Warvasovszky Tihamér, Dr. Csapó Csilla és Pénzes Mihály, hogy előre látható volt: a mai ülésen szóba kerül e téma, hiszen a város biztonságos működésének érdekében mielőbb tisztázni kell a hatásköröket és a felelősség kérdését.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
Igencsak pozitív visszhangra talált a néhány nappal ezelőtt hivatalba álló Dr. Bóka Viktor első megszólalása a mai Közgyűlésen. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése reggel kezdte meg ülését, amelyen most először vett részt „hivatalos minőségben” a város új jegyzője, aki a napirendi pontokat áttekintve úgy gondolta – és joggal -, hogy nincsen szükség az irodavezetők jelenlétére (mivel nem érintettek az adott témákban), így felkérte őket, hogy térjenek vissza hivatalukba, s folytassák a munkát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. május 06. |
Bár a szünetben még vezetett, 2-1-es vereséget szenvedett a Vidi Szombathelyen. Csekély gyógyír a Haladásnál hagyott pontokra, hogy mindez jó mérkőzésen, nagy küzdelemben történt. - Tapogatózó, kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés első szakasza, amelyből a Fehérvár kapott előbb lábra. Okosan, jól, a középpályán szervezetten játszott a csapat, amelyhez persze hozzájárult az is, hogy az első negyedóra végéhez érve sikerült a vezetést is megszerezni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 06. |
Kun Ádám BMX Flatland világbajnok és barátai május 9-én, szombaton Székesfehérvárra érkeznek, hathetes országos turnéjuk keretében. A 12 fős, BMX-esekből, görkorisokból, deszkásokból és táncosokból álló csapat 16 órától az Alba Plázánál tart két órás ingyenes extrémsport-bemutatót. A tehetséges és sikeres sportolóktól hétköznapi ember számára hihetetlen trükköket, a gravitáció szabályainak ellentmondó mozdulatokat láthatunk majd.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3401 3402 3403 3404 3405 3406 3407 3408 3409 3410 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 37489 - 37499 / 40501 |