Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
Vargha Tamás szerint jobban ki kellene használnia Székesfehérvárnak és az itt lévő utazási irodáknak a testvérvárosi kapcsolatban rejlő lehetőségeket. A Társadalmi Kapcsolatok tanácsnoka a Hiemer-házban tartott sajtótájékoztatón fejtette ki ötleteit azzal kapcsolatban, hogy lengyel testvérvárosunk, Opole meghívót küldött április 23-ra, védőszentjének, St. Wojciech (Szent Adalbert) ünnepére.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
A csempézés, a padlólerakás és a gipszkarton-szerelés fortélyait sajátíthatják el az "ezermesterkedni vágyók” a SZÉNA Egyesület a Családokért és a Praktiker Áruház által elindított Ezermester Akadémián. A kétórás kurzusokra előzetesen kell bejelentkezni a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen, illetve a 22/737-652-es telefonszámon.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
Csapatzászlót és zászlószalagot adományozott Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredének. Ebből az alkalomból tartottak ünnepséget a Városház téren, a Püspökség előtt, amelyen részt vett Spányi Antal megyés főpásztor és Tömböl László, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is, akit nemrég neveztek ki jelenlegi posztjára. (Korábbi pozícióját addigi helyettese, Benkő Tábor vezérőrnagy vette át.)
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2009. március 19. |
"Amennyiben a kormány továbbra is késlekedik az építőipar helyzetének javításával, s nem kezeli érdemleges módon a Fidesz által kezdeményezett ötpárti indítványt, akkor mintegy 100 ezer munkahelyet tesz kockára." - szögezte le Bencsik János sajtótájékoztatóján. - "Az elmúlt hónapok azt bizonyítják, hogy a kormány alkalmatlan a válság kezelésére." - mutatott rá a politikus, hozzáfűzve: az elmúlt fél esztendőben semmi más nem történt, mint hogy beszéltek a válság súlyosságáról, de megoldásokat nem találtak arra, s minden egyes nap kritizálták a Fideszt, hogy miért nem oldja már meg a válságot.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
Reich Károly Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Kiváló Művész alkotásaiból rendeznek kiállítást március 21-én (szombaton), 18 órakor az Öregehgyi Közösségi Házban. – kaptuk a hírt Borsos Miklóstól – A tárlatot a szervezők felnőtteknek és gyerekeknek is ajánlják – utóbbiaknak külön termet rendeznek be mese- és olvasósarokkal, hogy közelebb hozzák nekik Reich Károly csodaszép világát. A kiállításon a művész 22 eredeti alkotását mutatják be két teremben.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
A székesfehérvári Spirituális Útkereső Klub tavaszi rendezvénysorozatának nyitó alkalmaként mutatta be festményeit Mike Valéria a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai Nagytermében. A tárlaton az exoteriával foglalkozó művésznő „Angyalok kísérnek utamon” című készülő könyvéből láthattak ízelítő-képeket az érdeklődők, amelyekből néhányat honlapunkon is megtekinthetnek olvasóink:
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
Játékos foglalkozásra várják ma, 11 órától a gyermekeket az Aranybulla Könyvtárba. – hívta fel figyelmünket a rendezvényre Fülöpné Olga könyvtáros - A programon Nagy-Kalmár Szilvia játszik az apróságokkal, akiknek énekeket, mondókákat tanít. A Dalodában a kicsik megismerkedhetnek a zenével, a ritmussal, miközben közösen énekelnek, a foglalkozást vezető pedig furulyával és csellóval kíséri őket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. március 19. |
Hihetetlen fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzésen az Alba Volán ifjúsági csapata a Dunaferr elleni döntő negyedik mérkőzésén 6-6-os döntetlen után büntetőkkel kikapott, így az újvárosi alakulat megszerezte harmadik győzelmét, s bajnok lett. - Az ifidöntő negyedik felvonásán azzal a tudattal lépett jégre az Alba Volán, hogy győzleme esetén mindent eldöntő, ötödik találkozó vár rájuk Dunaújvárosban, ha viszont vereséget szenvednek, a bajnoki aranyérem a Dunaferré.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 19. |
Kommentár nélkül: Zalakerámia ZTE KK - Albacomp 84-83 (26-15, 16-23, 28-24, 14-21) Játékvezetők: Hartyáni, Győrffy, Gorka Albacomp: Simon 2, Doyne 24/3, Bell 6/6, Morrison 19, Radovic 18/3 Cs: Soós 1, Hanga 13/6, Góbi, Keller ZTE: Helbich 13/3, Hinnant 10/6, Wilson 12, Jones 17, Kámán 23/9 Cs: Simon 4, Trepák 5/3, Gáspár, Tóth
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 18. |
Nemcsak a Polgári Frakció, hanem Juhász László szerint is jelentős változtatásokra szorul az az előterjesztés, amelyet a héten kapott meg a Civilkapcsolatok Bizottsága a Polgármesteri Hivataltól. Csanády László, a Bizottság egyik tagja tegnap már kifejtette a sajtónak, hogy értetlenül állnak az elosztási tervezet előtt, amely szerint harmadára csökken azon civil szervezetek támogatása, amelyek fontos feladatokat vállalnak át az Önkormányzattól a szociális szférában. Juhász László most tovább értékelte az említett táblázatot.
|
Tovább...
|
|
|