Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Aszfaltrajzverseny gyermekeknek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

ImageGyermekrajzokkal színesedett a Vajda János Könyvesbolt és a Játékország előtti tér a Fő utcán. E boltok ugyanis aszfaltrajzversenyt rendeztek ma délután. Bár a felhívást általános iskolásokhoz idézték, három óvodás is benevezett, akik – a többi résztvevővel egyetemben – könyveket és játékokat kaptak jutalmul. Sőt, a legügyesebbek Balajthy Ferenc felajánlásaként a „Papírcsákó” című kötetet is hazavihették emlékbe.

Tovább...
 
A tíz évvel ezelőtti Albacomp újra a pályán! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

ImageIsmét összeméri erejét az 1998-as bajnoki döntő két résztvevője: az Albacomp és a Budapest Honvéd. Az egykori fehérvári csapatból szinte mindenkit láthat majd a közönség a pályán június 15-én, 19 órától az Alba Regia Sportcentrumban (Dávid Kornélt, Góbi Henriket, Matus Gábort, Robert Shannon-t…), a Budapest Honvéd részéről pedig Mészáros Zalán, Sitku Ernő, Orosz László, Boros Zoltán és az akkori vezetőedző, Zsoldos András fogadta el a meghívást. A mérkőzés előtt, 17:15-től a Videoton játszik az Építőkkel.

 
Sobor Antal szubjektív benyomásainak, reflexióinak kötete Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

ImageAzt hittem, benne lesz legújabb könyvében az az elhíresült, kacajröptető karnisos történet, amelyet oly’ sokszor hallottam már előadói esteken. Hát, nem volt. De a humor, az irónia, s a tanulságos történetek így sem hiányoznak Sobor Antal „Naplójegyzeteiből”, amely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg.

Tovább...
 
Vissza nem térítendő támogatást nyert a város új projektekre Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

Újabb projekteket tud elindítani a Székesfehérvári Önkormányzat annak a 9,4 millió forintos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően, amelyet most nyertek el a munkaerő-piaci partnerség fenntartására. A beruházásokat a Vállalkozói Központ Alapítvánnyal és a Székesfehérvári Regionális Képző Központtal karöltve valósítják meg. Ennek egyik eleme lesz a Pályaválasztási Tanácsadó Szolgálat, amely nemcsak a középiskolásoknak nyújt segítséget a pályaorientáció területén, hanem a megváltozott munkaképességűekkel is foglalkozik.

 
Mesék mezején járva Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

ImageRitkán fordul elő (sajnos), hogy a Vörösmarty Teremben olyan sokan gyűljenek össze egy rendezvényre, hogy ne maradjon üres szék. Tegnap viszont többen is állni kényszerültek azok közül, akik Bokros János „Mesék mezején” című kötet-bemutatójára, s a kiadványban található grafikákból rendezett kiállítás megnyitóra voltak kíváncsiak.

Tovább...
 
Térzenére vár a Magyar Honvédség zenekara Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 06.

ImageKoncertsorozat kezdődött tegnap délután az Országalmánál. A Magyar Honvédség zenekara szórakoztatta a közönséget vidám katonazenével, s ünnepelve a Magyar Honvédség fennállásának 160. évfordulóját, valamint a Magyar Légierő 70. és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 90. születésnapját. A program szervezői elmondták: mostantól minden csütörtökön, 17-18 óráig várja térzene az érdeklődőket a belvárosban.

 
-Istentől elrugaszkodott, félművelt politikusok történelmesdit játszanak- Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

ImageZászlók lobogtak büszkén a szélben, nyelüket tartotta ifjú, s idős kéz. Kortalan megemlékezésre gyűltek össze a Géza nagyfejedelem téren a trianoni békediktátum 88. évfordulójára emlékező honfitársaink. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Székesfehérvári Alapszervezének és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér Vármegyei Tagszervezetének rendezvényén megrendítő, fájdalmas és hittel teli beszédek és versek hangoztak el.

Tovább...
 
Fejér megyei alkotók és műveik Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

ImageFejér megye több írója is részt vett az Ünnepi Könyvhét megnyitóján tegnap este a Szent István teremben, ahol a székesfehérvári polgármester köszöntője után be is mutattak néhány helyi alkotót: Bakonyi Istvánt, Balajthy Ferencet, Bokros Juditot, Koch Imrét, Móser Zoltánt és Sobor Antalt, akikkel később lehetőség nyílt személyes beszélgetésekre is.

Tovább...
 
Sike Márta Magdolna festményei a Platánban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

ImageA „Kossuth kard” képzőművészeti vándordíj tulajdonosának, Sike Márta Magdolnának alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap este a Platán Galériában. A tárlatot Simon M. Veronika ajánlotta a közönség figyelmébe, aki bemutatta a festőnőt és a fellépő művészeket, hiszen a megnyitókat ehelyütt mindig műsoros estekkel ötvözik.

Tovább...
 
Átalakítanák az élelmiszer- és az iparcikk piacot Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

ImageA városfejlesztés aktuális kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót Szigli István, a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Ennek során három tanulmányterv pályázatának kiírásától tájékoztatta a sajtó képviselőit: az egyik a jelenlegi városi élelmiszerpiac átalakítását, a másik az új piac építésének kérdéskörét, a harmadik pedig az iparcikk-piac átalakítását és lefedését vizsgálná. A cél az, hogy az eladókat és a vásárlókat a jövőben egy kulturáltabb, korszerűbb környezet fogadja.

 
A betűk a szépség útján vezetnek az emberségre és a hűségre Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

ImageA 79. Ünnepi Könyvhét központi megnyitóját tegnap délután rendezték meg a Szent István Művelődési Ház udvarán. Az ünnepi beszédet dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondta, a program előtt és után pedig Sillye Jenő és Borka Zsolt megzenésített verseit hallhatták az érdeklődők.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3491 3492 3493 3494 3495 3496 3497 3498 3499 3500 Következő > Utolsó >>

Eredmények 38457 - 38467 / 38707