Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Mélygarázsok kiépítését tervezi az önkormányzat az Eszperantó téren, az Ybl Miklós lakótelepen, a Vasalóház, illetve a Skála mögött. – tájékoztatta a sajtó képviselőit Szigli István, a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Ezen kívül a murvás parkoló helyén felépülő bevásárló- és szórakoztató központban is több száz parkolóhely enyhíti majd a belvárosban felmerülő parkolási gondokat.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot rendeznek Székesfehérváron idén nyáron – immár hatodik alkalommal. A programok helyszínéül a Bazilika, a Püspöki Palota kertje, a Ciszter, a Szemináriumi és a Szent Imre templom szolgál. Itt csendülnek majd fel (többek között) Bach, Mozart és Vivaldi művei július 7-től, hétfőnként. A zenei produkció darab-összeállítása – mint minden évben, úgy most is – főként Somorjai Ferenc zenetanárnak köszönhető. |
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Történelmi várjátékok várták szombaton, a szabadbattyáni Kula-toronynál az érdeklődőket. A programon díszvendégként jelen volt Oya Tudzsuolo, a Török Köztársaság nagykövete is, hiszen számos kulturális és építészeti emlék idézi fel közös múltunkat, amely erős köteléket hozott létre a két nemzet között.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Rendhagyó irodalomórát tartott ma délelőtt Iszkaszentgyörgyön, az Általános Iskolában Balajthy Ferenc és Bokros Judit. Ennek keretében mutatták be a Vörös Teremben összegyűlt diákoknak Balajthy Ferenc „Papírcsákó” és Bokros János „Mesék mezején” című kötetét.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
A Hermann Ottó Állat- és Természetvédelmi Egyesület Országos Ifjúsági, Környezeti Nevelési Konferenciát rendezett a hétvégén. A programot az Alba Dog Centerben Dr. Banizs Károly, az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke nyitotta meg, aki elmondta: az a céljuk, hogy együttműködjenek az állat- és természetvédő szervezetek és a pedagógusok, hiszen a természetvédelemmel már kiskorban meg kell ismertetni a gyermekeket, hogy felelősségteljes, tudatos felnőttekké váljanak.
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. június 09. |
A Székesfehérvári Püspökség felhívása: Azok az érettségizett, vagy érettségi elõtt álló fiatalok, aki papi hivatást éreznek magukban és a Székesfehérvári Egyházmegye keretében kívánnak papi szolgálatot teljesíteni, felvételi kérelmüket június 15-ig jutassák el az Egyházmegyei Hivatal címére. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Prohászka Ottokár püspökről tart előadást péntek este a híres Prohászka-kutató, Barlay Ö. Szabolcs atya Székesfehérváron. A program helyszínéül a Prohászka templom kápolnája szolgál a 18 órás mise után. Akit érdekel Prohászka Ottokár élete, ne halogassa tovább az előadáson való részvételt, hiszen a tíz részből álló "tanítás"-sorozat lassan a végéhez közeledik... |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. június 09. |
Az Öreghegyi Közösségi Ház mégis megrendezi a múlt héten lemondott Jazzgarden programot. Sajnos egy együttesnek nem felelt meg az időpont, de a szervezők úgy döntöttek, hogy a többiektől nem vehetik el a lehetőséget. Így június 13-án, 19.00 órai kezdettel ismét egy kerti mulatságon vehet részt minden érdeklődő.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Mint ahogyan azt az ebtulajdonosok is (remélhetőleg) tudják: kötelező beoltatni veszettség ellen a három hónaposnál idősebb kutyusokat, valamint ugyanígy előírás vonatkozik a féregtelenítés elvégeztetésére is. Azt azonban sokan elfelejtik – vagy előzetesen nem tájékozódnak róla -, hogy hol, s mikor várják az ebeket "kollektív oltásra".
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 09. |
Bár Palkovics Krisztiánt több klub is csábító ajánlatokkal lepte el az elmúlt hetekben, az Alba Volán játékosa mégis úgy döntött, hogy nem hagyja el Székesfehérvárt. A legutóbbi EBEL legeredményesebb helyi játékosa és a klub vezetői tegnap megállapodtak abban, hogy a csatár a következő szezonban is az Alba Volán berkeiben játszik majd.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 08. |
A képalkotás élménye az, ami ösztönzi Maczkó Csabát. A fényképészt, az operatőrt, akiben tíz évig érett a Terv: egy krómlap segítségével sajátos módon megmutatni a teret. Azt, hogy miképpen görbülnek meg a vonalak. Még Sárospatakon élt, amikor felvetült benne, hogy a direkt módon létrehozott optikai torzítással vajon milyen fényképeket lehet létrehozni? Az elkészült fotókat most a közönség is láthatja a Café Möbiusban.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3571 3572 3573 3574 3575 3576 3577 3578 3579 3580 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39271 - 39281 / 39541 |