Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 31. |
Supka Magdolna – „A Pannó” című könyvének bemutatóját tartják szeptember 3-án, 17 órakor a székesfehérvári Csók István Képtárban. A júniusban megjelent, reprezentatív kiadvány az 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjat nyert Aba Novák Vilmos egyedülálló, monumentális festményével foglalkozik. (Az említett alkotás városunkban látható.) Az albumot Wehner Tibor művészettörténész mutatja be a közönségnek.
|
|
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye
|
2008. augusztus 31. |
Negyedik alkalommal zarándokolt el Bodajkra, az ősi Mária zarándokhelyre a székesfehérvári egyházmegye papsága. A főpásztor, Spányi Antal, személyes hangú levélben hívta meg papjait a találkozóra, amelyen részt vett Takács Nándor, az egyházmegye korábbi püspöke is. Az idén több, mint nyolcvanan jelezték részvételüket, hogy a személyes találkozás keretében mélyítsék el hivatásukat, gondolkodjanak együtt a papi megújulásról, a hivatások helyzetéről, a hivatások ébresztéséről. |
Tovább...
|
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. augusztus 31. |
„Csalódott vagyok, mert csak egy pontot szereztünk” – mondta Varga István a mérkőzés után. Csalódott a vezetőedző, csalódottak a játékosok és a szurkolók, de szögezzük le gyorsan: a Vidi a szezon eddigi talán legjobb játékával játszott csak döntetlent a Kaposvár ellen. Megalkuvás nélküli, folyamatos támadójátékot ígért Varga István, és a csapat – a két félidő első nyolc-tíz perce kivételével – tartotta is (az edző) szavát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 31. |
Viniczai László cukrászmesternek ítélték oda idén a Királyi Régióért díjat Fejér megyében. Az elismeréssel minden évben azt a magánszemélyt tüntetik ki, aki a saját szakterületén a legtöbbet teszi a régióért – a régió három megyéje közül Fejér megyében Székesfehérvár egyik leghíresebb cukrászára, a szakma aranykoszorús mesterére esett most a választás (a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján), aki mesterségével családi tradíciót követi, s 2006-ban városunk díszpolgárává is választották .
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 31. |
A Fejér Megyei Közgyűlés rendkívüli ülést tartott, egyetlen témára koncentrálva. Az előterjesztés címe: "Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő József Attila Általános Iskola átszervezése, alapító okiratának módosítása" volt. – tudtuk meg Csathó Barna kommunikációs referenstől - Az előterjesztést a Fejér Megyei Közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A teljes közgyűlési előterjesztés a következő elérhetőségen olvasható: http://www.fejer.hu/index.php?pg=media2551_hu
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 29. |
„Az augusztus 20-i ünnepségeken szinte minden felszólaló kifejtette megemlékező beszédében, hogy milyen fontos a Nemzeti Emlékhely kérdése, és annak végre méltó kialakítása Székesfehérváron. Ehhez képest az derül ki, hogy egy olyan egyszerű kérdésben nincsen egyértelmű álláspont, hogy ki viseli az ehhez szükséges önrészt.” – hangzott el dr. Cser Palkovics András frakcióvezető ma délutáni sajtótájékoztatóján.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 29. |
A LEA Családok Átmeneti Otthonának legfiatalabb, egy hónapos lakója is elkísérte édesanyját az Egyházmegyei Múzeumban látható „Bibliai Találkozások” című kiállításra. A Székesfehérvári Püspökség az Egyházmegye fenntartása alatt működő intézmény több, pártfogása alá tartozó édesanyának és gyermekének biztosította a tárlat megtekintését, akiket Spányi Antal megyés püspök és Hajdu Ferenc provikárius, a LEA püspöki biztosa várt a múzeum bejáratánál.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 29. |
Az Országos Rendőr-főkapitányság szeptember 1-jétől meghirdette „Az iskola rendőre” – elnevezésű programot, amely alapvető célja, hogy elősegítse a kisiskolások balesetmentes közlekedését, s megszüntesse az azt veszélyeztető tényezőket. A programhoz Székesfehérvár is csatlakozott: hétfőtől városunk 17 iskolája előtt rendőrök és polgárőrök segítik majd a diákok iskolába indulását szeptember végéig – minden reggel. Sőt: „Az Iskola Őrei” részt vesznek az általános iskolásokat érintő kampányokban, valamint a KRESZ- és DADA-oktatás koordinálásában.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 29. |
Fejér Megye Közgyűlése az 1993. március 25-i ülésén fogadta el a 45/1993. számú határozatát, amely szerint megállapodást kötött a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemmel arról, hogy húsz férőhelyet megvásárol a Szántó-Kovács János Kollégiumban. Ugyanebben az évben döntöttek arról is, hogy e helyeket pályázati úton minden évben kiosztják a legrászorultabbak között.
|
Tovább...
|
|
Írta: Enyedi Béla Dipl. Eng.
|
2008. augusztus 29. |
2008. augusztusának egyik estéjén, Révfülöpön, a Tóparti Galériában az irodalom, a festészet és a zene ünneplésére gyűltek össze a városka nyári látogatói. P. Tófeji Valéria költő, a Pápai Kristály főszerkesztője, Stancsics Erzsébet Bodnár-díjas költő, Szántai Sándor, a Magyar Kultúra lovagja író és Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművész volt az est vendége, Enyedi Béla Krúdy-díjas daltulajdonos gitárkísérettel előadott dalai adták meg az este végső hangulatát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 29. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 5-ig várja a javaslatokat arra vonatkozóan, hogy ki kapja meg idén az Érdy János Emlékérmet. A díjat 1998-ban alapították a Szent István Bazilika, Romkert érdekében tevékenykedők tudományos, szakmai munkájának elismeréséül. A kitüntetésre városuk bármely lakója felterjesztheti a szerinte legméltóbb személyt. – Ezt írásban lehet megtenni, a levelet pedig a Polgármesteri Hivatal Közművelődési Iroda címére várják. (Városház tér 1.)
|
|
|
<< Első < Előző 3591 3592 3593 3594 3595 3596 3597 3598 3599 3600 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39579 - 39589 / 40501 |