Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 06. |
A kanadai Jubilance Singers and Orchestra tart koncertet ma délután, 18 órától a székesfehérvári Zichy-ligetben. A kanadai ének-zene együttest a Pünkösdi és az Evangélikus Gyülekezet hívta meg Székesfehérvárra. Bencze András evangélikus lelkésztől megtudtuk, hogy a műsorba majd az Internet segítségével is bele lehet hallgatni. A zenekar legközelebb pénteken, 18 órakor lép fel Kecelen, a Városi Sportcsarnokban - s ott is ingyenesen hallgatható muzsikájuk.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
„A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük – ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.” (Paulo Coelho – A Zahir)
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
Az „Öreghegy” nevében már benne rejlik egyik fő „funkciója”: a szőlőtermesztés. Akik pedig itt élnek, azok nagyrésze járatos is a borászkodásban. A férfiemberek lételeme pedig a vetélkedés és „erőfitogtatás”, így a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend szüreti hagyományőrző "vidalt" szervez számukra augusztus 19-én. Lássuk, ki darálja leggyorsabban a szőlőt, milyen „művészien” tapossa az üde szemeket, s ki tudja leginkább megszívni a lopót.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
Ki ne szeretné megízlelni egy kicsit más népek kultúráját – főként, ha zenés-táncos előadások vonnak rá díszítő burkot? Szeretünk gyönyörködni a „messzi távolból” származó, egzotikus hölgyekben, s szinte összeolvadunk táncuk ritmusával. A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra idén közel 150 együttes jelentkezet külföldről, akik közül nyolc együttest választott ki, s hívott meg a szervező-bizottság. Az augusztus 15 és augusztus 20 között megrendezendő programra Finnországból, Franciaországból, Grúziából, a Koreai Köztársaságból, Moldovából, Nepálból és Venezuelából érkeznek fellépő művészek.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
Székesfehérváron, a Bányató feletti dombon áll az 1733-ból származó Szent Donát-kápolna, ahol újjáépítése, azaz 1994 óta minden évben, augusztus első vasárnapján egy ősi szertartást elevenítenek fel. Ez pedig a Donát-napi búcsú, mely Szent Donáthoz köthető, aki a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje, kultuszát pedig még a régi svábok hozták magukkal, amikor annak idején betelepültek Székesfehérvárra. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 05. |
101. születésnapját ünnepelte pénteken a székesfehérvári születésű Kovács Gabriella. A családja körében „Ellának” becézett néni 1907. augusztus 1.-én született. 1964. januárjában, 26 év munkaviszony után a Megyei Tanács Mezőgazdasági osztályáról ment nyugdíjba. Ez alkalomból a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke virágcsokorral és könyvvel köszöntötte fel és kívánt hosszú életet az idős hölgynek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
Emlékszem még rá, amikor működött a Petőfi Mozi Székesfehérvár belvárosában. (Igen, valamikor régen…) Volt valami megfoghatatlan miliője, amit nem feltétlenül a pattogatott kukorica zizegése és a Cola-buborékok okoztak – mert a filmek ugye máshol is ugyanúgy élvezhetők (szinte) -. Aztán bezárták. Most ősszel pedig újra kinyit, bár más minőségben: az épületet év eleje óta Vörös Tamás bérli, s egy olyan koncertteremmé alakítatta át, ahol élőzenével várják majd a vendégeket szerdától vasárnapig.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
A Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) augusztus 11-től augusztus 15-ig rendezi meg szokásos évi táborát a Bregyó-közi Sportcentrumban. – hívta fel figyelmünket Varga Magdolna, a program egyik fő szervezője - A táborban 48 rászoruló alsós kisdiák vesz részt, teljesen ingyenesen. Őket az általános iskolák gyermekvédelmi felelőseinek ajánlása alapján választották ki.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 05. |
A nyár egyik fő étele a lecsó. Csak össze kell vagdosni a paprikát, paradicsomot, rá a fonnyasztott, paprikával és ízesített hagymára, rotyogtatni egy kicsit, aztán jöhetnek a tojások, s már kész is. Van, aki cukkínit is aprít hozzá vagy padlizsánt, szalonnát – s, hogy kié a legfinomabb, az szeptember 27-én kiderül. Az idei Lecsófesztiválra már most is lehet jelentkezni. Tavaly több, mint 200 csapat indult a versenyen, amelyet 2008-ban is vásári hangulat és kirakodóvásár színesít.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. augusztus 05. |
Egy építés alatt álló, könnyűszerkezetes családi ház gyulladt ki augusztus 3-án, vasárnap hajnalban Gárdonyban a 7-es főút mellett. A székesfehérvári tűzoltók két gépjárműfecskendővel és a vízszállítóval vonultak a tűzesethez. A helyszínen a tűzoltók kiérkezésekor a körülbelül 9x9 méteres üres épület hátsó homlokzata és a tetőszerkezete égett. A tűzben a cserépfedésű tető megsemmisült, a ház hátsó fala átégett. |
|
|