Írta: ÖKK
|
2017. november 17. |
A Széchenyi úton zajló szennyvízcsatorna-rekonstrukció és az útfelújítási munkálatok miatt szünetel a forgalom a városközpont irányában lévő Református Általános Iskola elnevezésű buszmegállóban. Ideiglenesen a Horvát István utca – Széchenyi út csomópontja irányába helyezték át a megállót, amely több helyijáratot is érint.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal
|
2017. november 17. |
A Szociális Munka Napja alkalmából ünnepséget tartott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseménynek az adott kiemelt aktualitást, hogy 20 éve fogadták el a gyermekvédelmi törvényt (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényt).
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2017. november 17. |
Székesfehérvár jegyzője ezúton is tájékoztat minden érintettet, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak számára – a jogszabályban előírtak szerint – Erzsébet-utalványt biztosít. November 28-án és november 29-én vehetik át az utalványokat az érintettek Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Igazgatási Iroda Ügyfélszolgálatának hivatalos helyiségeiben.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2017. november 16. |
Miért félünk a gondnokságtól? Erre a kérdésre is válaszol dr. Csontos Norbert az Alzheimer Café következő összejövetelén november 17-én, pénteken 17.00 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fraller Ildikó
|
2017. november 16. |
Zöld suli konferencia lesz a Ne vásárolj semmit! naphoz kapcsolódóan november 23-án a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A Gaja Környezetvédő Egyesület által szervezett diákfórum fő témája a méltányos kereskedelem, amihez interaktív program is kapcsolódik. A rendezvényre november 20-ig lehet regisztrálni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fraller Ildikó
|
2017. november 16. |
A Városháza Dísztermében köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester azokat a középiskolás és a felsőoktatásban tanuló fiatalokat, akik Alba Regia Ösztöndíjban részesülnek. Az idei tanévben 61-en kapnak tanulmányi támogatást öt hónapon keresztül Székesfehérvár városától.
|
Tovább...
|
|
Írta: Dr. Dóczi István és Dr. Budai Marianna PhD szakgyógyszerészek - Patika Magazin
|
2017. november 16. |
Higanyos lázmérőket gyártani és forgalmazni - azok környezetszennyező és egészségkárosító hatása miatt - 2009 áprilisa óta tilos az Európai Unióban, így hazánkban is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta - FMC
|
2017. november 16. |
A múltkor említettem, hogy a tusfürdők nem tisztítanak eléggé, mert nem távolítják el az elhalt hámsejteket – s közben túl sok zsiradékot oldanak le a bőrfelszínről. Míg a szappan lúgos kémhatása miatt elpusztítja a bőr felületén élő kártevőket, így fertőtlenít és hatékonyan tisztít. Eltávolítja az elhalt hámsejteket és a tévhittel ellentétben nem szárít, hanem hidratál. Ezért is érdemes szappant használnunk tusfürdő helyett.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2017. november 16. |
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) székesfehérvári csoportja legutóbbi klubfoglalkozásán adventi koszorúk és színes dísztárgyak készültek a szervezet országos jótékonysági eseményére. Az alábbiakban olvasható Sebők Jusztina, NOE csoportvezető beszámolója.
|
Tovább...
|
|
Írta: Somos Zoltán
|
2017. november 16. |
Közeleg a téli sportok szerelmesei által nagyon várt síszezon. Ahogy hosszú évek óta mindig, most is lesz lehetőség az alapvető felszerelések kölcsönzésére, idén is vár minden sporttársat a székesfehérvári Városi Síbank a Vasvári Pál Általános Iskolában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2017. november 16. |
A korábbiakhoz képest frissített koncepcióval, új programokkal, új helyszínen várják az érdeklődőket Velencén a hagyományos adventi programsorozatra.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1120 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 12233 - 12243 / 21371 |