Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 17. |
A belvárosi és a budapesti Fidelitas régi nagy álma vált valóra, amikor rengeteg munka és sok-sok várakozás után elkészült a Fidelitas első fővárosi közösségi klubja a Belváros szívében, az Aulich utcában. 2008. december 18-án (holnap) este 8-tól ezen klub megnyitója lesz, melyre szeretettel várunk mindenkit!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 17. |
A korábbi évekhez hasonlóan idén is 96 általános és középiskolás székesfehérvári diák részesült a Tóth István – Tóth Terézia ösztöndíjban. A támogatást – havi három és hét ezer forint közötti összeget - januártól kapják a kiválasztott, jó tanulmányi eredményű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok. Az ösztöndíj alapját a Székesfehérvárról Kanadába vándorolt Tóth István és Tóth Terézia által letétbe helyezett örökség kamata képezi.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 16. |
Bár a vonatozni vágyók jelentős javulást tapasztalhatnak ma a vasúti közlekedésben, azért még számos járatkimaradásra és késésre lehet számítani, hiszen a sztrájk „alapjában” most is tart. Budapesten működik a Nyugati és a Keleti pályaudvar, a Déli viszont nem – ami a székesfehérváriak számára igencsak rossz hírt jelent. Viszont: a fővárosból minden második vonatpárt elindítják városunkba, és a Székesfehérvárról Veszprémbe tartó utasok is „csíphetnek el” olykor vonatokat úticéljuknak megfelelően.
|
|
Írta: Fidelitas
|
2008. december 16. |
A december 6-ára valószínű nem csak a Mikulás érkezése miatt fognak emlékezni a Fidelitas tagok országszerte, ugyanis idén először a FIDELITAS születésnapját ezen a napon ünnepelhettük meg Debrecenben. Az országos elnökség sárospataki ülésén döntött arról, hogy a debreceni csoport szervezheti meg ezt az ünnepi bulit.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 15. |
Nyílt napot tartanak a Kodolányi János Főiskolán holnap, 10 órától. Szondy Réka, a KJF sajtóreferense arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a rendezvényt az intézmény „A” épületében tartják (cím: Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59.). Ennek során az érdeklődőknek bemutatják a főiskolán folyó képzéseket, szakokat („óra-betekintéssel”), valamint ismertetik a diákokat a KJF-et érintő továbbtanulási lehetőségekről.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 15. |
Sztrájkolnak a vasutasok. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tájékoztatása szerint Kelet- és Közép-Magyarországon teljes körű sztrájkot tartanak, a nyugati területeken pedig vannak olyan vonalak, ahol késésekkel ugyan, de közlekednek a szerelvények. A nemzetközi vonatok nem járnak - kivételt képez a Belgrádból érkező gyorsvonat, ahogy az InterCity és a belföldi gyorsvonatok sem siklanak a síneken.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 14. |
„Otthonunk Fejér megye” –címmel programsorozatot szervezett a Fejér Megyei Önkormányzat Bicskén, Móron, Velencén, Pusztaszabolcson, Sárbogárdon, Lajoskomáromban és Polgárdiban az elmúlt hetekben. A cél az volt, hogy a helyi lakosok problémáit feltérképezzék és megoldást keressenek azokra. A „kiértékelésre” a Megyeházán gyűltek össze az illetékesek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 14. |
"Gyurcsány Ferenc arcátlanul hazudott most is, hiszen volt mersze a nyugdíjak értékének megőrzéséről beszélni, miközben a kormány elvette 13. havi nyugdíjat. A kormány átfogó és brutális támadást indított a nyugdíjasok ellen azzal, hogy három egymást követő évben is csökkentik a nyugdíjak reálértékét."- áll Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének tegnapi közleményében.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 13. |
Az éjjel láthattuk a legnagyobbnak és legfényesebbnek a teliholdat. Az év legutolsó holdtöltekor ugyanis a Hold szögátmérője tizennégy százalékkal nagyobb és harminc százalékkal fényesebb volt, mint máskor. Sőt, ez egybeesett egy másik jelenséggel is: égi kísérőnk az éjszaka került a legközelebb bolygónkhoz.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 13. |
A www.fidesz.hu honlapon ma, december 13-án élő közvetítés látható a Fidesz Országos Választmányának kibővített, évadzáró üléséről. Felszólal: Orbán Viktor, Varga Mihály és Pokorni Zoltán.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 13. |
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete karácsonyi rendezvénysorozatra várja a helyi lakókat és vendégeiket december 23-án, 16 órától, Gelencsér József néprajzkutató védnökségével. A program a Salgói János által átdolgozott „Fellegi Imre: Fejezetek Bodajk múltjából” című kötet ünnepélyes átadásával és a bodajki művészek kiállításával kezdődik a Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1871 1872 1873 1874 1875 1876 1877 1878 1879 1880 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 20615 - 20625 / 21306 |