Jelenünk megértéséhez ismernünk kell a múltunkat |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. április 19. | |||||
Mészáros Attila alpolgármester és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója kíséretében nyertek betekintést a Székesfehérvári Diáktanács tagjai, valamint az őket segítő pedagógusok a Többes számban kiállításba, az Alba Plaza előtti téren felállított gömbsátorban. A tárlat megtekintését mind a felnőttek, mind a diákok nagyon izgalmasnak és egyben hasznosnak találták. A gömbsátor még ma látogatható.
„Ahhoz, hogy a jelenünket meg tudjuk érteni, ismernünk kell a múltunkat.” – ezzel a mondattal összegezte a Magyar Nemzeti Múzeum Többes számban kiállításának jelentőségét Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója, miután Mészáros Attila alpolgármesterrel, valamint a Székesfehérvári Diáktanács tagjaival, és a fiatalokat segítő tanárokkal közösen megtekintették az I. világháborús tárlatot, az Alba Plaza előtti téren felállított gömbsátorban ma este. Bódig Péter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke – aki ilyen interaktív kiállítást ezelőtt még sosem látott – örömét fejezte ki, hogy egy ilyen tárlat megtekintésének részese lehet. Úgy fogalmazott, hogy mind neki, mind a társainak fontos most ez, hiszen közeledvén az érettségihez, a kiállításon látottak és tapasztaltak által sokkal jobban megérthető az I. világháború, mint hogyha csak könyvben olvasnák el. Mészáros Attila alpolgármester örült annak, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum utazó kiállítása – ami egy nagyon fontos történelmi időszakról szól - pár napig itt , Székesfehérváron is látogatható volt. A Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátor kiállítása kedden még megtekinthető. A tárlat 10 órától 20 óráig várja a látogatókat.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|