A Vörösmarty Társaság tegnap délután tartotta éves beszámoló közgyűlését. "Hála a szárnyas időnek, az egy évvel ezelőtti közgyűléshez képest most már azt jelenthetjük ki, hogy túl vagyunk az első húsz esztendőn, már ami az 1988-as újjáalakulástól mért távot illeti. Ám a tavalyitól eltérően most nem kívánok a két évtizedről szólni, csupán a 2008 óta történtekről." -kezdte beszédét a gyűlésen Bakonyi István, a Társaság elnöke.

"Mielőtt még rátérnék a tömör elemzésre, engedtessék meg egy ugyancsak tömör bevezető! Legfőképpen azért, mert – ugyan látszólag ebben nincs semmi újság, de – újfent nagyon nehéz időket élünk." - folytatta Bakonyi István - "Csak jelzésszerűen szeretnék utalni arra a morális és gazdasági válságra, amelyben kénytelenek vagyunk élni, s amiből hazánk egyhamar aligha juthat ki. Kérdezhetik, hogy hogyan jön ez ide…"

Úgy mindenképpen, hogy mai világunkban minden mindennel összefügg, s úgy is, hogy a korhangulat valamennyiünk létét befolyásolja. S egy lezüllött, szétrabolt és eladott országban egy kisközösség sem élhet felhőtlenül. Másrészt az is természetes, hogy anyagi értelemben is nehéz idők vannak és jönnek, hiszen az ma már biztos, hogy a tavalyi támogatásnak csak a felét kapjuk meg. Azt is hozzáteszem, hogy amikor ezeket a sorokat írom, május vége felé, még híre-hamva sincs a másfél milliós városi támogatásnak. XXI. századi abszurdnak is fölfoghatjuk, hogy tévedésből máshová utalták jól megérdemelt pénzünket, s a hivatali ügyintézés útvesztői még nyújtják is a drága időt…

No, de sebaj, majd csak ideér az a kis összeg, ami nem biztos, hogy az esztendő végéig elég lesz ahhoz, hogy fölgyülemlett számláinkat rendezzük, hogy érdekes műsorokat szervezzünk, hogy arra érdemes könyveket adjunk ki. Reménykedni persze mindig kell, és meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy tevékenységünket folytatni tudjuk. Erre ösztönöz bennünket a mögöttünk levő két évtized és az a vállalás, amiért újjászülettünk 1988-ban.

És itt hadd tegyem hozzá: láthatóan növekedett a Vörösmarty Társaság tagságának áldozatvállalása is, hiszen a tagdíj területén tanúi lehetünk örvendetes változásoknak. Aki tehette, bőven a meghatározott összeg fölött utalt pénzt számlánkra. Köszönet érte. Örömmel jelenthetem, hogy tevékenységünk megint gazdagodott néhány új színnel. Már tavaly is beszámolhattam például a Tolcsvay Klub jelentkezéséről, s örömmel mondhatom, hogy a folyamat nem állt meg. Tolcsvay Béla meghívására olyan művészek és kulturális személyiségek jöttek el hozzánk, mint Papadimitriu Athina, Nemcsák Károly, Budai Ilona, Varga Miklós, Török-Zselenszky Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Maczkó Mária, Kiss Dénes, Eöry Ajándok vagy éppen Döbrentei Kornél és Petrás Mária. Kialakult egy állandó réteg, s ebbe nemcsak tagjaink tartoznak bele.

Sőt, megesik, hogy tagságunk passzivitását kívülről jött érdeklődők ellensúlyozzák. Így van ez az utóbbi idő legnépszerűbb kezdeményezésével, az Útkereső Klubbal is. Ezt Somogyi Tamás fotográfus és Kövi Szabolcs fuvolaművész szervezte meg, s az eddigi három összejövetelen kicsinek bizonyult a termünk. S ha közel százan vagyunk együtt egy-egy rendezvényen, akkor ez mégis mutat valamit. A spiritualitás, az elmélyült zene és fotográfia sokakat vonz, de itt is igaz, hogy tagságunkat kevésbé.

Annak viszont örülhetünk, hogy egyre több ember figyel föl ránk a környezetből. Így volt ez legutóbbi programunkon is, amikor Sillye Jenő énekelt megzenésített verseket a magyar líra igazi értékeiből. És még egy újítás: a köreinkhez tartozó költők és írók felolvasó estjeire is sor került, Bobory Zoltán, L. Simon László, Sobor Antal és László Zsolt részvételével. Tudom persze, hogy nem feltétlenül a létszám a legdöntőbb, s az is igaz, hogy számtalan ok játszhat szerepet egy-egy rendezvény látogatottságát illetően, de az mégiscsak elgondolkozató, hogy a népszerű színművészt, Papp Jánost négyen hallgatták nemrégiben a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Ugyanebben a műfajban Sándor György estjén viszont telt ház volt ugyanott. Tanulni kell minden sikerből és kudarcból, s közben néha belelépünk többször is ugyanabba a folyóba…

Most nem részletezem az elmúlt május óta megszervezett programjainkat. Általában elmondhatjuk, hogy a korábbi évekhez hasonló rendszerességgel gyűltünk egybe a nagyteremben vagy éppen valamely kihelyezett fehérvári vagy vidéki alkalmon. Az elmúlt szeptembertől napjainkig pontosan 40 programot szerveztünk, s ebbe nem soroltam be a 2008-as ünnepi könyvhetet, valamint az őszi, határainkon túli magyar irodalommal foglalkozó konferenciát. A már felsorolt nevek mellett köszönthettük többek között Buda Ferenc költőt, Oláh János költőt és a Magyar Napló főszerkesztőjét, Dinnyés József daltulajdonost, L. Simon László költőt, írót, a Magyar Írószövetség titkárát, Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, Kerényi Ferenc irodalom- és színháztörténészt, aki azóta, sajnos, elhunyt, és másokat.

Emlékeztünk Bécsy Tamásra, a kiváló drámatudósra, akinek sokan nagyon sokat köszönhetünk és Bella Istvánra, aki köreinkből nőtte ki magát egészen a Kossuth-díjig és a halhatatlanságig. Kiállítást rendeztünk pl. Schandl Viktornak, Kovács Veronikának, a Vörösmarty Társaság képzőművész tagjainak, és még most is látható a Zene a kisgrafikákon c. tárlat. Helyet adtunk annak a kiállításnak, ami fogyatékkal élő emberek műveiből adott ízelítőt. Fontos feladatunk a könyvkiadás is. Jó érzés kimondani, hogy kettő híján már száz kötetet tudtunk megjelentetni a Vörösmarty Társaság kiadásában, s ebből 11 az elmúlt közgyűlés óta született meg. A szerzők: Balajthy Ferenc, Bokros János, Pásztohy Domokos, Sobor Antal, László Zsolt, Káliz Sajtos József, Gál Csaba Sándor, Bobory Zoltán, Gáspár László, valamint két Bástya-antológia.

A fogadtatás természetesen nem egyenletes, miként a színvonal sem, ám mindenképpen örvendetes, hogy a közismert viszonyok mellett is folytatni tudtuk ezt a munkát. Az idei ünnepi könyvhéten is a Vörösmarty Társaság vesz részt a legtöbb kötettel, öttel az ünnepi könyvhéten. Egy kötetet azért szeretnék kiemelni: az utóbbi időkben Bokros János Mesék mezején című, gyermekverseket tartalmazó összeállítása iránt az átlagosnál is nagyobb volt az érdeklődés, legfőképpen a Könyvtárellátó Vállalat részéről. Hitet adó az ilyesfajta fogadtatás, és ráirányítja a figyelmet arra, hogy a legfiatalabbakkal különösen érdemes foglalkozni. Vannak persze még megoldásra feladataink bőséggel.

Ősszel például Radnóti Mikósra és Kazinczy Ferencre szeretnénk emlékezni, és természetesen folytatni kívánjuk valamennyi megkezdett tevékenységünket. Az irodalmi programok mellett a zeneieket, az Áron Nagy Lajosról elnevezett képzőművészeti tagozat szervezésében a kiállításokat, és nem feledkezhetünk meg vidéken vállalt feladatainkról sem. Miként arról sem, hogy társintézményeink közül főként a Szent István Művelődési Házzal, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolával, a Vörösmarty Színházzal és a Gárdonyi Géza Művelődési Házzal tovább kell ápolnunk szellemi kapcsolatunkat.

"Meg kell erősítenünk ezt a kapcsolatot a városi és a megyei könyvtárral is." - zárta szavait a Vörösmarty Társaság elnöke - "Végre szeretnénk megvalósítani az év végi Vörösmarty-vacsora tervét is. És természetesen számítunk Székesfehérvár Megyei Jogú Város és Fejér Megye Közgyűlésének erkölcsi és anyagi támogatására is. Mondom: nehéz időket élünk s fogunk élni. De a remény sosem halhat meg."