Még lehet jelentkezni a IX. Borsófesztiválra |
Írta: SZKK | |||||
2024. május 29. | |||||
Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.
A szervezők a helyszínen a résztvevők számára biztosítanak zöldborsót, főzőhelyet, tűzifát, sörpadot és asztalt. Minden egyéb kelléket: bográcsot, fűszereket, a tálat, a kóstoláshoz tányért, evőeszközt, poharakat a résztvevőknek kell magukkal hozniuk. A rendezvényen csak fával lehet tüzelni, tilos elektromos és indukciós főzőlapot használni. Az eseményen bármit lehet sütni-főzni zöldborsó felhasználásával, lényeg, hogy az étel a helyszínen készüljön. A zsűri az első három helyezettet jutalmazza egy-egy serleggel, ezen kívül különdíjat kap a legszebben tálalt, illetve a közönség által legfinomabbnak ítélt étel készítője is. A Borsófesztiválra nevezési díj nincs, jelentkezni az ötletgazda-szervezőnél, Szöllősi Istvánnénál lehet a +3620/321-8998-as telefonszámon vagy a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2024. június 10., hétfő éjfél Az esemény támogatója a Fevita Hungary Zrt., a székesfehérvári OBI Áruház, a Fister Gazdabolt és a Damniczki Cukrászda.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|