Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Séta az ókori Kína kincsei között – tárlatvezetések a júniusban záró kiállításon
Séta az ókori Kína kincsei között – tárlatvezetések a júniusban záró kiállításon Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2024. június 16.
A kiállítás zárása előtt még két alkalommal szervez tárlatvezetést a Szent István Király Múzeum Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok kora című kiállításban. Az érdeklődők, előzetes regisztrációt követően, június 19-én és június 26-án ismerhetik meg a kiállított tárgyak történetét, az ókori keleti világot.

 

 

A hónap végén zárul Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora című kiállítás a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában. Akik még nem látták a tárlatot, vagy látták, de szeretnének még több érdekes és hasznos ismeretre szert tenni, őket szeretettel várják a júniusi tárlatvezetésekre. Június 19-én, szerdán 15 órától, míg június 26-án, szerdán 17 órától indul az egyórás program, amelyhez a kiálltásra megváltott, érvényes jeggyel lehet csatlakozni. Fontos, hogy a kiállítóterek korlátozott befogadóképessége miatt az alkalmakon előzetes regisztráció után lehet részt venni, ami a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   e-mail címen, legkésőbb a tárlatvezetést megelőző napon 12 óráig tehető meg.

A június 28-ig nyitva tartó kiállításon az érdeklődők ókori kínai tárgyakkal ismerkedhetnek, melyek szemléltetik a korabeli mindennapokat, a temetkezési szokásokat, bemutatják az uralkodókat, valamint a Kína határán élt nomád népeket is. A kiállítás egyik különlegessége a Dél-Kínából származó, a Chu állam egyik uralkodójának jádepáncélja. A nyitvatartásról, a jegyárakról és a kedvezményekről a www.szikm.hu  oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >