Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Maratoni távon megvalósult álom
Maratoni távon megvalósult álom Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. június 15.
Egy igaz történet a szoftver-szállítási igazgató, a helyi járatos autóbusz-vezető és a gipszkarton szerelő megvalósult álmáról. Egy álom, amelyet terveztek, amelyért futni kellett egészen Amerikáig. Az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjának vendégei, a székesfehérvári Heim Attila, Dombóvári Csaba és Kotsis Tibor május elején teljesítették az Orange County Maratont Kaliforniában.

 

Öt éve dédelgetett terve volt a három fehérvári barátnak, hogy lefutnak egy Maratont az USA nyugati partján, de nem ez volt az első közös utazásuk és futásuk. Történetük húsz évvel ezelőtt indult el, amikor „összefutottak” egy félmaratonon, majd egyre több hazai versenyre neveztek. Évek múltán új célt tűztek ki maguk elé: minden évben kiválasztanak egy külföldi Maratont, amelyen elindulnak. Lábaikban többezer kilométerrel, az Európa számos országában és Kanadában szerzett élményeikkel álltak neki az álom megvalósításának, hogy a nyugati parton, a napsütésben, az óceán partján teljesítsék a 42 km-es távot. Figyelem! Élménybeszámolójuk futásra ösztönözhet!

A hanganyag erléhető a https://open.spotify.com/show/6UivQcpSxGjumUF8ILOsbY  oldalon

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >