Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Királyok a Belvárosban – szombattól ismét felvonulnak az óriásbábok Székesfehérváron
Királyok a Belvárosban – szombattól ismét felvonulnak az óriásbábok Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2024. július 04.
Már a Székesfehérvári Királyi Napokra hangol a város, hétvégenként ismét felvonulnak a királyi óriásbábok a történelmi Belvárosban. A július 6-án kezdődő és augusztus 3-ig tartó sorozatban a fenségeket hagyományőrző csapatok és régizenészek kísérik. Az első alkalmon, 17.00 órától IV. Bélát, IV. (Kun) Lászlót és III. Andrást kísérhetjük végig a színháztól az Országalmáig és vissza. A program 18 órakor a Vörösfenyő zenekar koncertjével zárul a Zichy ligetben.

 

 

A Királyok a Belvárosban sorozat évek óta nagyon népszerű, a szombati programokon minden alkalommal népes közönség gyűlik össze, hogy találkozzon a királyi óriásbáb-család tagjaival, akik hétvégente kisebb csoportokban vonulnak fel, és mutatkoznak be az érdeklődők előtt.

Idén először július 6-án lesz erre lehetőség, az uralkodók közül IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András fogadják az „alattvalókat” 17 órától a Vörösmarty Színháznál, majd bemutatót tartanak a Fő utcán, a Mátyás király-emlékműnél és a Városház téren, az Országalmánál. Az óriásbábokat Szabó Miklós Bence mutatja be a közönségnek, az aláfestő zenét a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatja, a menetet az I. András Király Lovagrend tagjai kísérik.

A program zárásaként a Vörösfenyő zenekar műsorát élvezheti a közönség 18 órától a Zichy ligetben, a Zenepavilonnál. A 2010 nyarán alakult csapat repertoárjában saját dalok, valamint magyar és külföldi feldolgozások (Meghan Trainor, Oi Va Voi, Sziámi, The Cure, Nirvana…) szerepelnek. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, a belépés ingyenes!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >