Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Echo Nyári Akadémia – Koncertek a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban
Echo Nyári Akadémia – Koncertek a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2024. július 08.
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, alapító-művészeti vezető irányításával. A szervezők tájékoztatása szerint a július 14-21. között, a Károlyi Kastélyban zajló kurzus nemcsak a műhelymunkára érkező, fiatal hegedűsök, brácsások, csellisták és zongoristák, hanem a zeneszerető közönség számára is érdekes lesz: délután úgynevezett kávékoncertekkel, esténként pedig hangversenyekkel, neves előadóművészekkel várják a zeneszerető közönséget.

 



A Károlyi Kastély tágas termeiben az elmúlt nyolc évben kialakult oktatási rend szerint – reggeltől délutánig – hangszeres órákat tartanak az Echo Nyári Akadémia keretében. Idén Varga Oszkár hegedűművész és Ludmány Dénes brácsaművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs zongoraművész pedig a Főispán teremben tanít majd. A vonós kurzusokon Dani Imre zongoraművész is közreműködik.

A világ számos pontjáról érkező résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, így gyakran tanáraikkal is együtt játszhatnak. A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten, ezért aki késznek érzi a produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra áll majd.

Az Echo Nyári Akadémia július 14-i nyitóhangversenyén a kurzus tanárai lépnek fel Schumann és Brahms zongoranégyeseivel, július 16-án francia kamarazenei estet ad Debussy, Poulenc és Franck műveivel Maria Trepashko és az Echo Nyári Akadémia egykori hallgatója, Farkas Botond. Július 17-én Fülei Balázs előadással egybekötött zongoraestjét hallgathatják meg Grieg és Bartók népzenei ihletésű műveiből, másnap – július 18-án 20 órától pedig a Korinda Zenekar lép fel, akik a résztvevőknek táncot is tanítanak majd.

Július 18-án és 19-én 15 órától úgynevezett kávékoncertek kezdődnek, ezeken ingyenes a részvétel és az Echo Nyári Akadémia „növendékei” lépnek majd fel.

Július 19-én a világhírű magyar gitárművész, Csáki András koncertjét hallgathatják az érdeklődők, majd 22 órától Szalai András cimbalomművész ad éjszakai koncertet, ahol Fülei Balázzsal játszik válogatást Liszt Ferenc kései műveiből, cimbalom-zongora átdolgozásban. A zárókoncertet július 20-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

A koncertekről és a jegyváltásról részletesen az alábbi linken tájékozódhatnak az érdeklődők:
https://www.echosummeracademy.hu/images/vegyes/Echo-Koncertek-2024-A2.pdf

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >