Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Kiváló környezeti tényezők és tanári gárda a Comeniusban
Kiváló környezeti tényezők és tanári gárda a Comeniusban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2024. július 08.
„A megfelelő környezeti tényezők és a kiváló tanárok miatt maradtam ebben az iskolában első osztálytól kezdve az érettségiig.” – Cséza Dávid

 

Ha valaki 12 éven át tanul egy helyen, akkor ott minden bizonnyal nagyon jól érzi magát és olyan ütemben fejlődik, ahogyan szeretne. – Ezt erősíti meg Cséza Dávid története is, aki az általános és a középiskolát is a Comeniusban végezte el.

Image
.

„A szüleim úgy gondolták, hogy itt a legszínvonalasabb az angol nyelv oktatása, amit a jövőm szempontjából nagyon előnyös lenne kihasználni. Ez meg is valósult, hiszen 2020-ban megszereztem a felsőfokú nyelvvizsgát angolból, 2022-ben pedig a középfokút spanyolból.” – mesélte Dávid – „A spanyol nyelvtana valamivel bonyolultabb, mint az angolé, így bizonyos fokú kihívást adott, illetve nagyrészt fonetikus, tehát ami le van írva, azt úgy kell kimondani és nem kell annyira gondolkozni, mint a franciánál vagy az angolnál, és ez tetszik benne.”

A magas szintű nyelvoktatás mellett más előnyét is kiemelte az iskolának a fiatalember: többek között azt, hogy a többi iskolához képest sokkal tisztább, rendezettebb itt az udvar és maga az épület is, s összességében egy családiasabb hangulatot közvetít a gyerekek felé. Az osztálytermek is úgy vannak kialakítva, hogy nem hat frusztrálóan az alsósokra, nem idegen tőlük, nem érzik úgy, hogy eltávolodtak a meleg, otthoni légkörtől. Az termek nem feltétlenül egy osztályterem hangulatát idézik, hanem inkább családiasak, emberközeliek.

Image
.

„Alsóban a környezet annyira megnyugtató volt, s annyira jól esett, hogy minden mennyire rendezett és tiszta, hogy nem volt bennem semmilyen idegen érzés, ellenállás az iskolával szemben. Az alsós tanáraim nagyon kedvesek voltak, foglalkoztak velünk, megoldották a problémáinkat, megtanítottak mindenre, amire csak meg lehetett tanítani egy gyereket.  Renkívül korrektek voltak.” – emlékezett vissza Dávid – „Felsőben ugyanez a tisztaság és megértő tanári gárda fogadott. Nagyon tetszett az is, ahogyan a pedagógusok tanítottak, ahogyan foglalkoztak velünk. Bármilyen kérdésünk volt, megválaszolták, maximálisan odaadóak voltak és még iskolaidőn kívül is a rendelkezésünkre álltak, ha olyan törekvéseink voltak, melyek ezt indokolták. Összességében kijelenthetem, hogy a megfelelő környezeti tényezők mellett a tanáraim miatt maradtam ebben az iskolában az érettségiig.”

Image
.

S nemcsak maradt, hanem természetesen szorgalmasan tanult is: végig kitűnő bizonyítványnak örülhettek szülei.

„Ez az eredmény saját természetes adottságaim, szorgalmam és nagyfokú érdeklődésem miatt jöhetett létre, valamint tanáraimnak köszönhetően, akik végig támogattak és mindenben segítettek, bármilyen plusz segítségre volt szükségem.”

Dávid kedvenc tantárgya egyébként a matematika, mert, ahogy ő mondja: „Nagyon logikus és kevésbé félreértelmezhető, mint bármely más tantárgy a felépítése miatt. A matematikában a legtöbb dologról el lehet mondani, hogy igaz vagy nem igaz. Ez a bölcsész tárgyakra nem jellemző. Például a magyarra és a történelemre. A matematikát azért is szeretem, mert a minden tudomány erre épül valamilyen szintén és olyan logikusan van felépítve, ahogyan mindennek lennie kéne a világon.”

 

Image
.

Ezek alapján nem csoda, hogy szabadidejében matematikai feladatokat old meg, számítógépes játékokkal játszik – és mellette sokat olvas és edzőterembe is jár.

Továbbtanulási tervei között a Szegedi Tudományegyetem szerepel – azon belül is természetesen a matematika szak. Szeretne kutató lenni, elméleti kutatásokkal foglalkozni, a matematika valamilyen alkalmazásával kapcsolatban kutatni. „Magas szinten művelni a matematikát egész életem során.”

Nagyon érdekli még a kémia – amiből tavaly előrehozott emelt szintű érettségit tett le. Egy időben ugyanis nagyon vonzotta az orvosi pálya, így kiemelten tanulta a kémiát és a biológiát, ám végül a matematika győzött.

Image
.

Tanárai közül kiemelte Kapócs Balázst, akinek – meglátása szerint – az egész évfolyam nagyon sokat köszönhet, mert rengeteg plusz energiát és időt áldozott a tanítványaira.

„Kiemelkedő abból a szempontból is, hogy mindent beleadott abba, hogy a 2020-as érettségi változások ellenére is jó eredményeket tudjunk elérni az érettségin, illetve hatalmas szervező tevékenységet végzett, s rengeteg felmerülő problémát megoldott az elmúlt évek során.”

Megemlítette Wunderlich Dórát is: „…mert mióta ő tanította, azóta éreztem különösen azt, hogy a matematika az én világom, s ezzel szeretnék foglalkozni. Ez a tanítási módja miatt van, mert megmutatja, milyen érdekes a matematika világa, illetve amikor plusz projektek miatt kerestem, mindig szívesen segített és a tananyagon túlmutatóan is mindig válaszolt a kérdéseimre, felvetéseimre.”

Cséza Dávid kiváló példa arra, hogy megfelelő környezeti tényezők és tanári gárda mellett kiváló eredményeket érhetnek el a fiatalok. Szükséges természetesen a szorgalom is, de ez – e cikk írója szerint – kellő pedagógusi motiválással könnyedén megteremthető, hiszen, ha a diák biztatást kap, dicséretet, türelmet és színvonalas oktatást, akkor végül magától fog feltörni benne a vágy a tudás megszerzésére.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >