Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra
Kultúra
Parádés gálával zárult a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2024. augusztus 16.
Parádés gálával ért véget csütörtökön este a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál a Belvárosban. A résztvevő tánccsoportok – az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek felvezetésével – ismét felvonultak a Táncháztól a Fő utcán át a Zichy-színpadig, majd fergeteges műsorszámokkal örvendeztették meg a lelátón és a téren összegyűlt, népes közönséget. Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke búcsúztatta a résztvevőket, és Lehrner Zsolt alpolgármesterrel együtt adta át Székesfehérvár ajándékait.
Tovább...
 
Nemzetközi táncosok a Városházán – Felvonulással és gálával zárul a néptáncfesztivál Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. augusztus 16.
Szép hagyomány a Székesfehérvári Királyi Napokon, hogy az itt vendégeskedő néptánccsoportokat a Városházán is fogadják. A Nemzetközi Néptáncfesztiválon résztvevő táncegyütteseket és kísérőiket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a Díszteremben, ahol a tánccsoportok rövid ízelítőt adtak kulturális kincseikből.
Tovább...
 
Hazatalált képek Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. augusztus 15.
Három Aba-Novák Vilmos alkotással gazdagodott Székesfehérvár közgyűjteménye. A Tiszteletadás Szent István ereklyéinek a székesfehérvári Szent István mauzóleumban (1939), az Ünnepi országgyűlés a székesfehérvári városháza udvarán (1939) és A Szent Korona misztériuma (falképterv a székesfehérvári Szent Korona Mauzóleumhoz 1938) című festményeket az elmúlt időszakban vásárolta meg a város – jelentette be szerdán délelőtt a Városháza Dísztermében tartott sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester, míg az alkotások történetéről dr. Belényesy Károly közgyűjteményi főtanácsadó adott tájékoztatást.
Tovább...
 
Hundred Sins zenéjével, Lakatos Márk koreográfiájával készül cirkuszi show a STRAND Fesztiválra Nyomtatás E-mail
Írta: Magocsi Anikó   
2024. augusztus 14.
A STRAND Fesztivál nagyszínpadán minden nap különleges cirkuszi show fogadja a headlinerekre várakozó közönséget. Csütörtökön a Halott Pénz koncertje előtt a Fővárosi Nagycirkusz lélegzetelállító mutatványa lesz látható, pénteken és szombaton, Majka és Azahriah felvezetőjeként pedig „STRAND Circus Morpheus Show” címmel egy erre az alkalomra készülő, különleges produkció elevenedik meg, amelyhez a zenét Hundred Sins szerezte, a koreográfia pedig Vincze Tünde és Lakatos Márk közös munkája. A fesztivál más színpadjain is jelennek meg artisták a koncertek alatt. A Telekom Kraft parton, a STRAND Cirkusz negyedben pedig egész nap cirkuszi és bűvész-mutatványokat láthat a közönség, és bárki ki is próbálhatja magát gólyalábbal, artistaként, bűvészként a köralakú, vízparti porondon. A naplementére egy daruval és légtornászokkal készülnek a művészek augusztus 22. és 24. között Zamárdiban.
Tovább...
 
Királyi Játéktér és Térzene Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. augusztus 13.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosaival nemcsak a Táncházban és a Zichy-színpadi bemutatókon találkozhatnak a Székesfehérvári Királyi Napok nézői. A fesztivál keretében délutánonként az Országzászló téren a Királyi Játéktér keretében gyermekjátszó és kézműves foglalkozással várják a családokat, míg a Mátyás király-emlékműnél térzenével szórakoztatják a Fő utcán sétálókat.
Tovább...
 
Nyári szünet van az az Aranybulla Könyvtárban Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2024. augusztus 13.
Kéthetes nyári szünet kezdődött augusztus 12-én, hétfőn az Aranybulla Könyvtárban. Az intézmény augusztus 26-tól nyit ki újra és még egy hétig a nyári rend lesz érvényben, majd szeptember 2-tól térnek vissza a hagyományos működési rendre.
Tovább...
 
Körbeölelt Himnusz – kiállítás és előadás a Királykút Emlékházban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2024. augusztus 13.
Árvai Erzsébet és Kovács Szabolcs matyó népművészek Körbeölelt Himnusz című kiállítására várják az érdeklődőket augusztus 13-án, kedden a Királykút Emlékházba. A tárlatvezetés mellett 18 órától egy előadás keretében is felelevenítik nemzeti imádságunk megzenésítésének történetét.
Tovább...
 
Hatalmasat szólt a 10-ik RockBalaton fesztivál Nyomtatás E-mail
Írta: Koszorus Rita   
2024. augusztus 12.
Idén rendezték meg a 10-ik jubileumi RockBalaton fesztivált Fonyódon, ahol ezúttal is szép számmal gyűltek össze a műfaj rajongói.
Tovább...
 
A Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálájával kezdődtek el a Székesfehérvári Királyi Napok Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2024. augusztus 12.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálájával kezdődött el hivatalosan vasárnap este városunk legjelesebb ünnepi programsorozata, a Székesfehérvári Királyi Napok. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes és a vendég tánccsoportok parádés felvonulást rendeztek, és tették egyetlen óriási, pezsgő színpaddá a Belvárost és környékét. Az augusztus 20-ig tartó Királyi Napokat dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg a Zichy-színpadon.
Tovább...
 
Emlékvagyonunk Gaál János restaurátor szemével – új kiállítás nyílt a Szent Korona Galériában Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2024. augusztus 12.
Mennyi emlékmentés fér bele fél évszázadba – többek között erről is képet kaphatnak a Gaál János múzeumi főrestaurátor kiállítására ellátogatók. A gyönyörű alkotásaiból ízelítőt adó tárlat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában nyílt meg szombaton délután.
Tovább...
 
Zene, költészet, festmények és a közösség összetartó ereje Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2024. augusztus 12.
11. alkalommal szervezte meg a Zenélő Kultúr Udvart a Fehérvári Polgárok Egyesülete. Sokan betértek egy kis felfrissülésre és töltekezésre az Oskola utcai helyszínre, a szombat délutáni összművészeti programra.
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 100 - 110 / 6502