Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Rendhagyó év – rendhagyó ünneplés: így ünnepelte 20 éves jubileumát a Magyar Katolikus Rádió
Rendhagyó év – rendhagyó ünneplés: így ünnepelte 20 éves jubileumát a Magyar Katolikus Rádió Nyomtatás E-mail
Írta: Vargha Viktória   
2024. június 05.
A két évtizeddel ezelőtt, 2004 pünkösdjekor alapított rádió ünnepi hangulattal, megannyi színes programmal és nagyszabású rendezvényekkel ünnepelte megalapításának 20. évfordulóját.

 

A Magyar Katolikus Rádió május 8-án, nyílt nap keretében látta vendégül a hallgatóságot budapesti székházában, ahol színes programokkal, ajándékokkal, koncertekkel, élő közvetítéssel és stúdiólátogatással várták az érdeklődőket. A résztvevők bepillantást nyerhettek a stúdiómunkálatokba, a munkatársak közreműködésével bejárhatták a rádió teljes épületét, valamint a szellemi-lelki muníció mellett izgalmas tornagyakorlatokon is részt vehettek. A nyílt nap alakalmából Spányi Antal megyéspüspök megáldotta a rádió kertjében található Örömhír Rózsáját is.

Május 15-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia díjakat és elismerő okleveleket adományozott a Magyar Katolikus Rádió több munkatársának. A püspökök testülete Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Szikora Józsefnek, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjének, 5 munkatárs részesült Pro Comunicatione Christiana-díjban és 23 munkatárs elismerő oklevelében részesült.

Május 20-án a Bodajki Segítő Szűz Mária Kegyhelyen, a rádió jubileumi nagyrendezvényen ünnepelhetett együtt a hallgatósággal, ahol lélekemelő gondolatok hangzottak el, közös szentmisére, valamint a csodálatos kegyhely bemutatására egyaránt sor került. Az eseményen mintegy 500 fő osztozott a rádió örömében: munkatársak, hallgatók, partnerek és vendégek közösen ünnepelhették az elmúlt 20 év sikereit, az elért eredményeket, valamint az elmúlt időszak meghatározó pillanatait.

„A rádió 20. születésnapja kiváló alkalmat nyújt arra, hogy visszatekinthessünk az elmúlt 20 esztendőre, és egy pillanatra megállva hálát adjunk, hogy a rádió két évtizede töretlenül „él és lélegzik” velünk, munkatársakkal, valamint a hallgatósággal együtt. Örömmel tölt el bennünket, hogy közösen járhatunk egy olyan úton, amelynek a végére érve talán mindannyian jobban tudjuk majd, hogy hogyan, merre tovább, mint annak előtte.” – nyilatkozta Dr. Radetzky András, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese.

A rendezvények mellett a Magyar Katolikus Rádió jubileumi kisfilmmel és az elmúlt 20 esztendőt bemutató kiadvánnyal, a munkatársak, hallgatók és partnerek jókívánságait bemutató videósorozattal, kvízjátékkal, valamint múltidéző fotóarchívum bemutatásával egyaránt ünnepel. A jubileum alkalmából a rádió közösségi média oldalán 20 kérdésből álló nyereményjáték-sorozat is zajlott heti rendszerességgel, mely nagy sikert aratott a hallgatóság körében: több mint 600 helyes megfejtés érkezett, belőlük 20 hallgató gazdagodott értékes nyereményekkel a rádió jóvoltából.

20 év csupán a kezdet, a rádió komoly tervekkel tekint a jövőbe: célja, hogy a technikai háttér folyamatos fejlesztésével, alkalmazkodva az új média adta lehetőségekhez, 2025-re a Magyar Katolikus Rádió összes frekvenciája, az ország bármely területén egyetlen, osztatlan 24 órás örömhírt tudjon sugározni, megerősítve hitben és szeretetben a hallgatóságot.

 

 
Következő >