200 milliós beruházás az Alpha-Vet Kft-nél |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. június 08. | |||||
Ünnepélyes keretek között adták át az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új, 2000 négyzetméteres raktárát és logisztikai központját Székesfehérváron. A 200 millió forintos beruházást egy többlépcsős fejlesztési folyamat részeként hozták létre a Homoksoron. Az átadáson részt vett többek között dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki Székesfehérvár gazdaságának összetettségéről és a cégcsoport városban betöltött szerepéről beszélt.
Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 25 évvel ezelőtt jött létre 10 fővel, töretlen fejlődésének köszönhetően ma 400 főt foglalkoztat. A klasszikus állatgyógyászati tevékenysége mellett állatgyógyszereket fejleszt, gyárt és forgalmaz, továbbá állateledelek és felszerelések kis- és nagykereskedelmét folytatja. Gyártó és kereskedelmi tevékenységének tavalyi árbevétele 17,6 milliárd forint, adóteljesítménye 2,1 milliárd forint volt. A vállalatcsoportnak összesen nyolc telephelye van Székesfehérváron, Bábolnán, Debrecenben, Békéscsabán és Budapesten.
Dr. Móré Attila, az Alpha Befektetési Holding Zrt. elnöke köszönetét fejezte ki a Fejér Megyei Kormányhivatalnak, Székesfehérvár Önkormányzatának, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának, az Állatgyógyászati Termékek Igazgatóságának, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak, valamint a szakhatóságoknak, amiért segítették a beruházás megvalósítását. Visszaemlékezett vállalatcsoportjuk 25 évvel ezelőtti indulására, fejlődésére, tavalyi árbevételükre és adóteljesítményükre. Végül kiemelte a beszállítók, a dolgozók teljesítményét és külön a vásárlókat is, akik kulcsszerepet játszanak a cégcsoport sikerében.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|