Fejér megyei alkotók és műveik |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. június 05. | |||||
Fejér megye több írója is részt vett az Ünnepi Könyvhét megnyitóján tegnap este a Szent István teremben, ahol a székesfehérvári polgármester köszöntője után be is mutattak néhány helyi alkotót: Bakonyi Istvánt, Balajthy Ferencet, Bokros Juditot, Koch Imrét, Móser Zoltánt és Sobor Antalt, akikkel később lehetőség nyílt személyes beszélgetésekre is. A Szent István Művelődési Házban már fél hatkor megtelt a terem: az érdeklődők igencsak kíváncsiak voltak a beharangozott alkotókra és műveikre, hiszen az irodalmi csemegékből Závodszky Noémi színművésznő ízelítőt is adott – s még milyet! A szerzőket a Ház igazgatója, Bobory Zoltán mutatta be, s felsorolta, kinek milyen könyve jelent meg: - Bakonyi István esszéket és tanulmányokat tartalmazó „(H)arcok és művek” című kötete a Felsőmagyarország Kiadónak köszönhetően látott napvilágot, a „Mesterek és tanítványok” interjú-gyűjteményt viszont már a Kodolányi János Főiskola támogatta. (Lévén: ott tanít.) - Balajthy Ferenc „Papírcsákó”-ja gyermekverseket tartalmaz a Vörösmarty Társaság kiadásában, ahogy - Sobor Antal „Naplójegyezet”-eit és - Bokros János „Mesék Mezején” című gyermekverseit is ők karolták fel. A költőt lánya, Bokros Judit képviselte a rendezvényen. - Koch Imre „A nap sárga arca” című verseskönyvét a Felsőmagyarország Kiadó adta ki, - Móser Zoltán a „Névviseletek”-ről írt, - L. Simon László verseit pedig a ”Japán hajtás”-ban gyűjtötték csokorba a Kortárs – Fiatal Írók Szövetségének támogatásával (az alkotó e program ideje alatt Zalaegerszegen tartott író-olvasó találkozót) Az Ünnepi Könyvhétre megjelent még a Bástya 8. antológiája a Vörösmarty Társaságtól és a Vár irodalmi és közéleti folyóirat a Szent István Művelődési Ház gondozásában.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|