Elmarad Dr. Farkas Attila Erik mai előadása |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. március 10. | |||||
Elmarad Dr. Farkas Attila Erik mai előadása. A Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója a székesfehérvári Közéleti Körnél vendégeskedett volna ma este. A programot azonban elhalasztották, s csak két hét múlva tartják meg - a szokásokhoz híven akkor is a Szent István Művelődési Házban, este fél hétkor.
Dr. Farkas Attila Erik 2009 márciusa óta a Fehérvár Televízió ügyvezető igazgatója. 1972 július elsején a Zala megyei Letenyén született. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karán végezte. 1997 júliusától 2008 decemberéig az Országos Rádió és Televízió Testület munkatársa volt. Emberi jogi, a kiskorúak védelmével kapcsolatos és frekvenciagazdálkodási kérdésekkel foglalkozott, valamint a digitális átállás kérdéskörének szakértője volt. Az ORTT osztályvezetőjeként tevékenykedett. E minőségében részt vett a digitális átállásról szóló 2007. évi LXXIV. törvény szakmai tervezetének megalkotásában. Az Országgyűlés Digitális Átállás Bizottságának állandó szakértője. Nős, két gyermek, Sára és Ádám édesapja. Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4368&Itemid=31
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|