Nem lehet magára hagyni 10-15 millió magyar embert! |
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta | |||||
2010. március 15. | |||||
Mit jelentett magyarnak lenni 1848-ban, és mit jelent most, 2010-ben?- ezzel a kérdéssel kezdte beszédét dr. Schmitt Pál, akit a Fidesz Székesfehérvári Szervezetének nevében hívott meg dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvárra. A Negyvennyolcasok terén, a Kossuth-szobornál tartott megemlékezésen a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője kifejtette: talpra kell állítani a gazdaságot, az egészségügyet, a közbiztonságot, a közrendet, a szociális biztonságot, a családok megbecsülését, az oktatást, a munka becsületét, valamint munkahelyeket kell teremteni.
„A Fidesz Magyar Polgári Párt azt várja, hogy az emberek felhatalmazzák ezek végrehajtására.” – mondta dr. Schmitt Pál, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy próbáljanak meg párhuzamot vonni a múlt és a jelen között. Ezt követően Széchenyitől idézett: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen.”
Beszédét a hazaszeretet megfogalmazásával folytatta. Véleménye szerint nem az jelenti a hazaszeretetet, hogy kitűzünk egy kokárdát egyszer egy évben és zászlókat lobogtatunk. Sokkal inkább hazaszeretetnek tartja, amikor egy anyuka rászól a csúnyán beszélő gyermekére, amikor mindig friss virág van az ablakban. Azt, amikor betartjuk a szabályokat és szeretjük a kultúránkat, történelmünket, megóvjuk a magyar természet gazdagságát és szépségét, és, ha néha elmegyünk templomba és odafigyelünk a szeretteinkre. Hazaszeretet az is, ha a demokrácia oldalán, legalább négy évente – április 11-én – áldozunk: elmegyünk, és hitet teszünk a magunk, és a többség igaza mellett. „Ez az a hazaszeretet amire szükségünk van.” – fogalmazott az Európai Parlament alelnöke – „És, ha ezeket az apró hazaszeretetetekte megtesszük családunkkal és a társadalom legszentebb és legfontosabb egységében, akkor fog kiterjesedni a hazaszeretet: a rend és az egymás iránti bizalom.” Majd hozzáfűzte: „Nem lehet magára hagyni 10-15 millió magyar embert, mint ahogy ezt az előző miniszterelnökök tették.„ A jelen lévőket biztosította arról, hogy Dr. Cser-Palkovics András és Vargha Tamás alkalmas feladatuk elvégzésére, ezért arra kért mindenkit, hogy szeressék őket, és bízzanak bennük. Végezetül elmondta, ahogy annak idején Pest-Budán egy új nemzeti oldalban lévő parlamenet akartak felállítani, forradalmi változásokkal, hogy ismét talpra állíthassák szeretett hazájukat. - Úgy a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek is ez a célja a Kereszténydemokratákkal és Orbán Viktorral. „Csak együtt sikerülhet! Be fogjuk bizonyítani Európának, hogy Magyarország többre képes!” Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1533&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2764&Itemid=31
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|