Gyermekeink asztalára |
Írta: fejer.hu | |||||
2010. július 25. | |||||
Hogy a jövő nemzedéke mennyire lesz erős, egészséges, szellemében friss, nagyban függ a táplálkozásától is. Megyei intézményeinkben mától egy kicsit több jut az asztalra! - Számtalan helyen hangzott már el, a gyermekétkeztetésnek illetve konyháinak - bölcsődétől az iskolai menzáig - szinte bűvészkedniük kell, hogy a szűkös normatívákból minőségben és mennyiségben elfogadható adagokat szolgálhassanak fel. Ez természetesen a megye által fenntartott intézményekre, így a Gyermekvédelmi Központ házaira is igaz.
Ezekben szerencsére éheznie egy gyereknek sem kell (nem úgy, mint a "külvilágban"), ám más a kielégítő, és más a jó minőségű ellátás... A gyermekétkeztetés országos gondjainak megoldásában segít a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Gyermekvédelmi Központ ennek egy pályázatán nyert, és jutott így - a Raiffeisen Bank jóvoltából - 2 232 000 Ft értékű tartós élelmiszer ellátmányhoz. Az ünnepélyes átadáson Berta Klára, a Gyermekétkeztetési Alapítvány PR-vezetője elmondta, hogy a bankkal szervezett akcióban (amelyben az alapítvány szakmai partner volt) 11,5 millió forint jött össze, ez körülbelül 1700 gyerek ellátását javíthatja. A meghirdetett pályázatra beérkezett anyagokból ők 15-öt választottak ki, ezekre pedig az interneten lehetett szavazni, így alakult ki a tízes, nyertes mezőny. Az itteni, kétmillió fölötti szállítmányból nagyjából 260 gyerek két hónapi étkeztetése oldható meg. Szekeres Adrien, aki a bank "arca" az akcióban azt emelte ki, hogy ez a segítség nem is csak feltétlenül az étkeztetéshez nyújt segítséget, hiszen lehet, hogy az így felszabaduló pénz egyéb, a gyerekek lelkét és szellemét megmozgató programok megtartását teszi lehetővé... Végül Deresné Tanárki Mária, a Központ vezetője beszélt, elmondta, hogy másodszor nyernek ebből a forrásból. Köszöni munkatársai pályázatírói fáradozását, és azok szavazatait is, akik hozzásegítették a Központot a győzelemhez. Sajnos minden lehetőséget meg kell ragadnunk - tette hozzá -, hiszen a fenntartó megye meglehetősen súlyos elvonásokat kellett elszenvedjen az állam részéről a megelőző ciklusban. Két napja jött az első teherautónyi szállítmány - folytatta -, és ma is érkezett egy, de már a virtuális szétosztás is megtörtént. Még annyit tennék hozzá a köszönet szavai mellett a történethez - fejezte be -, hogy az árvízkárosultak megsegítésére szigorúan a gyermekintézmények lakói és saját dolgozóink közt gyűjtést szerveztünk, mindenki egyetértésével. A zsebpénzekből és a keresetekből szigorúan önkéntes alapon lecsippentett pénzekből úgy hatvanezer forintot várunk, és majd eldöntjük, hova adjuk. Tudjuk, csepp ez a tengerben, de elsősorban azt akartuk, hogy gyerekeink ne csak az adományt kapó, hanem a jó szívvel adományozó lelkiállapotát is átélhessék. Zárásként az igazgatónő és Balsay István, a megye közgyűlésének alelnöke a gyerekek ajándékait adta át Tagai Norbertnek, a bank fiókigazgatójának, Berta Klárának, Szekeres Adriennek és Vadász Jánosnénak, a megyei önkormányzat vezető főtanácsosának, az intézmények lakói, tanulói, valamint mások pedig rövid műsort is adtak...
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|