Új gyárat épít a Grundfos Székesfehérváron |
Írta: Stettler Zsuzsanna | |||||
2011. november 28. | |||||
A Grundfos Magyarország Gyártó Kft 2000-ben kezdte meg a termelést Magyarországon. Ebben az ország elhelyezkedése mellett a szakképzett munkaerő megléte játszott szerepet; a döntés helyességét azóta az idő igazolta. A vállalatcsoport vezetősége nyáron döntött a negyedik gyár megépítéséről – Székesfehérváron. A most induló beruházási folyamatról Török László ügyvezető igazgató, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Kocsis Zoltán gyárigazgató adtak tájékoztatást.
A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. a korábban Dániában folyó motorgyártást 2000-ben helyezte át Tatabányára. Egy évvel a motorgyár megnyitása után megépült a második üzem is, majd 2007-ben átadták a székesfehérvári gyáregységet is. A három létesített üzemben a motorgyártás mellett, a piacvezető keringető szivattyúk több típusát szerelik össze, amelyek főként nagy beruházások, illetve ipari létesítmények hűtő-és fűtő rendszereinek működését biztosítják. Magyarországon összesen 65.000 m2 –en folyik a termelés, a hazai gyáregységek ma 1900 fővel járulnak hozzá a világszerte közel 18 000 főt foglalkoztató cégcsoport összlétszámához. Fennállása óta a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. bevétele évről-évre nőtt, 2010-as árbevétele megközelítette a 90 milliárd forintot.” – mondta el Török László. Az ügyvezető igazgató ismertette a jövőre vonatkozó terveket is. A vállalatcsoport vezetősége a nyár folyamán döntött a negyedik gyár megépítéséről – Székesfehérváron. Ez nagyon jó hír a magyarországi Grundfos minden dolgozója és érintettje számára, mivel így a termelésünknek lehetősége nyílik még jobban kiszolgálni a piacok növekvő igényeit. Székesfehérvár Önkormányzata örömmel üdvözli a cég döntését. Ahogy dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: az elmúlt egy évben javult a munkaerő-piaci helyzet a városban. „Ebben a városvezetés is szerepet vállal, hiszen megfelelő gazdasági környezetben és megfelelő képzési háttérstruktúrával ösztönözheti a beruházásokat." Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a város egyik legfontosabb feladata az adósság törlesztése úgy, hogy közben Székesfehérvár továbbra is a térség legjelentősebb gazdasági szereplője, foglalkoztatója maradjon. Fehérvár gazdaságpolitikáját ezért a megszorítások helyett a helyi gazdaság fejlesztése jellemzi. „A városra, mint harmadik magyarországi Grundfos üzem helyszínére azért esett a választás, mert azokban az években Székesfehérvár nagyobb számban rendelkezett szakképzett dolgozókkal. Szürkevíz szennyvíz (AP/KP), illetve ipari felhasználású (MT, CR, CM) szivattyúk gyártása folyik ebben a gyárban.” – mondta el Dr. Kocsis Zoltán gyárigazgató. – „Az új gyáregység lehetővé teszi a projekt-központú szolgáltatások bővítését, valamint a daruk, teszterek, anyagmozgató eszközök illesztését a szivattyúk méretéhez. Ebbe a termékkategóriába tartozik a forró vizes-, a hideg vizes-, a szennyvizes-, nagy terjedelmű termékek gyártása, és ennek megfelelően alakítjuk ki a termelési környezetet is.”
Az új gyártás előreláthatóan 350 főnek ad munkát – nagyobb létszámban szaktudással rendelkező munkaerőre lesz igény. Ezt a létszámot a tervek szerint 2014-2015 körül érik majd el. Az új székesfehérvári gyár megépítésével a vállalat szándéka a helyi K+F bővítése kapacitásban és kompetenciában egyaránt, így több ezer négyzetméternyi laboratórium és új termékek teszteléséhez szükséges központ megépítése is tartozik. Ezzel további 50-60 kutató-fejlesztő mérnöknek adnak majd munkát.
Az új gyártócsarnokhoz 20.000 m2 termelés és labor terület, továbbá 5000 m2 iroda és szolgáltató épület tartozik majd. Az építési engedélyezési kérelmet még ebben az évben beadják, az építkezés a 2012 júniusában kezdődik, az épület átadása és a gyártás kezdete pedig várakozásaink szerint 2013 első félévében történik majd. A beruházás értéke: 2011 és 2012-ben 4 milliárd Ft és további 4-5 milliárd Ft 2013 – 2015. évre vetítve.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|