Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó százados
|
2014. május 13. |
A tűzoltóautók hagyományosnak mondható felvonulására, és a vele egybekötött koszorúzásokra került sor Székesfehérváron. A székesfehérvári hivatásos és a környező települések önkéntes tűzoltói, valamint a mentők és a rendőrök a felvonulás során négy emlékhelynél is megálltak, hogy tisztelegjenek hivatásunk kiemelkedő elődjei előtt.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. május 13. |
A csillagászokat a kisbolygók felfedezése óta foglalkoztatja, hogy miért csak 1000 km-nél kisebb égitestek és ennél is apróbb objektumok milliói keringenek a Mars és a Jupiter pályája között, és hogy ezek miért nem álltak össze egy bolygóvá. Vajon egykor egy bolygót alkottak, vagy már eleve így alakult ki a Naprendszer rendje? Ennek pontosításához, és a Naprendszer fizikai környezetének és kialakulásának feltérképezéséhez elengedhetetlen a távcsöves és radaros megfigyeléseken kívül az is, hogy egy automata a helyszínen is megvizsgálja a Kisbolygóöv szerkezetét és összetételét. Erre a célra alkották meg, és indították útjára a DAWN (Hajnal) névre keresztelt űrszondát a NASA és a közreműködő szervezetek munkatársai.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Szűcs Gábor
|
2014. május 13. |
- „Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata egy „szerencsés cuvée”, egy kedvező elegy, amelyben megtalálhatóak a sztárok és pályakezdők, régi és új kedvencek egyaránt. Ebből Szikora János egy finom, nemes, jó tűzű, érett „bort kavart”. Nincsen benne semmi zavaró felhang” – fogalmazott interjúnkban Dr. Matuz János, művészeti intendáns, akivel a közönségbarát teátrumról, a város szakrális üzenetéről és az Újszövetség Maraton tapasztalatairól is beszélgettünk.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. május 13. |
Május 18-án Repülő Majálist tartanak a börgöndi repülőtéren. Az idén a 25. évfordulóját tartó Albatrosz Repülő Egyesület színes programokkal várja az érdeklődőket. Gyermekprogramok, helikopter bemutató, ejtőernyős bemutató és Veres Zoltán Európa bajnok műrepülőt is megnézhetik a nézők.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. május 13. |
Idén már 10. alkalommal rendezik meg május 30. és június 1. között a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély 50 hektáros parkjában az „Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat”. A háromnapos esemény díszvendégei a hagyományos módon részt vevő Franciaországon kívül, Görögország és Olaszország lesznek. Az idei tudományos konferencia témái a „Mediterrán növények és parkok”, valamint a „Kertművészet és fenntartható fejlődés Európában” lesznek.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal
|
2014. május 13. |
Az Európa-nap, vagyis az európai béke és egység napja alkalmából adott át elismeréseket Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár a Magyarország európai integrációját segítőknek a Külügyminisztériumban. Magyarországért Európában díjban részesült Szili Valéria, a Fejér Megyei Europe Direct Iroda vezetője.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Havasi Timea
|
2014. május 13. |
Újabb pályázati lehetőség nyílt meg a székesfehérvári civil szervezetek előtt május 9-től. Nyugdíjas rendezvények, valamint szociális és esélyegyenlőségi programok megvalósítására lehet pályázni május 23-ig. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Juhász László civil tanácsnok.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Csordás Csilla
|
2014. május 13. |
Két lobogó jelzi tegnap óta már messziről a városba érkezőknek, hogy a több mint ezer éves történelemmel rendelkező királyi koronázóváros máig hűen őrzi hagyományait. Az Aranybulla-emlékműnél ünnepélyes zászlóavatással Székesfehérvár megkezdte a felkészülést a város előtt álló következő történelmi évfordulók méltó megünneplésére. A Csúcsos-hegyen több száz érdeklődő jelenlétében dr. Cser-Palkovics András polgármester méltatta a II. András által kibocsájtott Aranybulla jelentőségét.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Szűcs Gábor
|
2014. május 12. |
Mark Twain halhatatlan remekének, a Koldus és Királyfi történetének két főszereplője Tom és Edward gondolt egyet és ellátogatott Székesfehérvárra, a Talentum Református Általános Iskolába egy tanórára. Komolyra fordítva szót, a Vörösmarty Színházban legutóbb színpadra vitt és nagy sikerrel bemutatott zenés darab főszereplője Börcsök Olivér és Lehotai Miksa rendhagyó közönségtalálkozón vett részt egyházi intézményben és osztotta meg élményeit az ifjú közönséggel lelkes érdeklődést kiváltva a diákok körében.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. május 12. |
Önkéntes segítőket vár a Hetedhét Játékmúzeum a kétnapos, gyermeknapi Hetedhét Játékfesztiválra. A közösségi szolgálatban résztvevők az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen jelentkezhetnek.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Honvédelmi Minisztérium
|
2014. május 12. |
Sikeresen teljesítette a "Tekerj a sereggel" elnevezésű kerékpártúrát az összes regisztrált résztvevő. A Balaton megkerülésére idén mintegy 270 fő vállalkozott. Szombaton és vasárnap a katonák mellett jelentős számú civil is kerékpározott. A túrán részt vett többek között Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, valamint Juha Pallaspuro ezredes, finn véderő attasé.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2381 2382 2383 2384 2385 2386 2387 2388 2389 2390 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 26225 - 26235 / 39636 |