Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság
|
2012. október 19. |
Október 27-én, szombaton ismét Regeneráció - Kormányzati Karrier Expo lesz a Millenárison. Az immár hagyománnyá vált rendezvényt idén harmadszor rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az expó célja a közszolgálati, kormányzati, közigazgatási munka és karrierlehetőségek bemutatása a fiatalok számára. Idén is bemutatkoznak a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint pódiumbeszélgetések is lesznek. A karrier expó jó alkalom arra, hogy a pályakezdő, illetve pályaválasztás előtt álló fiatalok személyesen tegyék fel az őket foglalkoztató kérdéseiket a közigazgatásban dolgozóknak, állami vezetőknek.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
|
2012. október 19. |
A járási rendszerre való felkészüléssel összhangban változik a jogszabályi környezet, a hivatalok működésének finomhangolására 70 kormányrendelet módosításáról született döntés. Jelenleg a kormányhivatalok részeként működő járási hivatalok szakigazgatási szerveinek illetékességi területének megállapítása zajlik. Minden járásban lesz például járási gyámhivatal, ugyanakkor lesznek olyan szakigazgatási szervek, amelyek több járásra kiterjedően látják majd el feladatukat.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Csathó Barna
|
2012. október 19. |
A szakmai tájékoztatót szervezett a Fejér Megyei Kormányhivatal a Fejér megyei jegyzők számára a megyei kormányhivatal dísztermében. Köszöntőt mondott, tájékoztatót tartott a járási hivatalok kialakításával kapcsolatos aktualitásokról dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 19. |
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából tegnap délelőtt rendezték a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét Budapesten, a Stefánia Palotában. Az eseményen Magyarország honvédelmi minisztere által adományozott, rangos kitüntetést vehetett át dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 18. |
Gyöngyösön játszotta a NB II. második fordulóját a Fehérvár Rugby Club férfi csapata.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Dominkó Anita
|
2012. október 18. |
Vargha Tamás államtitkári kinevezését követően lemondott a Fejér Megyei Közgyűlés elnöki tisztségéről. Átmenetileg – az új elnök megválasztásáig – Pleizer Lajos alelnök látja el az elnöki tisztségből adódó feladatokat. Pleizer Lajos alelnök várhatóan pénteki napra hívja össze a Közgyűlés soron kívüli ülését, melyen a megyei képviselők megválaszthatják az új megyei vezetőt.
|
|
Hírek -
Egyház
|
Írta: Bertáné Pintér Katalin
|
2012. október 18. |
A Hit évében a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében „Prohászka Akadémia" néven keresztény felnőttképzés indul. A képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők 2012 októberétől 2013 júniusáig. Az akadémiára 16 éves kortól minden hívő keresztény jelentkezhet. |
Tovább...
|
|
Hírek -
Kék hírek
|
Írta: Bisztricz Anett
|
2012. október 18. |
Közlekedési balesethez riasztották a katasztrófavédelem székesfehérvári tűzoltó egységeit tegnap este. Székesfehérváron, a Berényi út és a Kadocsa utca kereszteződésében három személygépkocsi - egy Citroën, egy Suzuki és egy Lada – ütközött. A Suzuki bal első kereke kiszakadt. A mentők a Ladából egy, a Citroënből két sérültet szállítottak kórházba. A tűzoltók áramtalanították a járműveket. |
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 18. |
Habár az egészségpénztár kártya terhére vásárolt termékek körét a gyógyszerek vezetik, a tagok közül többen, rendszeresen vesznek igénybe magánfinanszírozású egészségügyi ellátást – derült ki a Szinapszis Kft. kutatásából, melyet a cég az OTP Egészségpénztár felkéréséből végzett a pénzintézet tagjai között.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Andics Gábor
|
2012. október 18. |
Sajtótájékoztató keretében mutatta be tegnap délután a Sapa Fehérvár AV 19 menedzsmentje a csapat új vezetőedzőjét, a cseh Jan Nelibát. A szakember edzőként háromszoros cseh- és egyszeres szlovák bajnoknak mondhatja magát.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 18. |
A DEPÓNIA Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2012. október 22-én és 23-án, hétfőn és kedden a hulladékszállítás a megszokott rendben történik.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2591 2592 2593 2594 2595 2596 2597 2598 2599 2600 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 28590 - 28600 / 39629 |