Hírek -
Sport
|
Írta: Albacomp
|
2011. február 23. |
Szélesre tárta a Magyar Kupa négyesdöntőjének ajtaját maga előtt az Alba, most már csak arra kell vigyázni, hasra ne essen a küszöbben. Mi lehet a tét ekkora előnynél? Először is persze a továbbjutás, mert ugyan a fagyi ritkán nyal vissza, de még nem nyeltük le teljesen: a második meccset is le kell játszani, és meg kell őrizni a 25 pontból minimum 24-et. Ez, a Pécs elleni eddigi mérkőzések, két bajnoki és egy kupacsata alapján túlzással sem nevezhető lehetetlen küldetésnek, hisz átlagban 26 pont van a két csapat között, ide - azért persze oda kell figyelni.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Egyház
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. február 23. |
Az utóbbi idõben különösen nehéz helyzetbe kerültek a katolikus oktatási intézmények. Ezért országos templomi gyűjtést rendeznek február 27-én az említett intézmények számára. A szocialista időszak megszűntével hazánkban újjászerveződtek az egyházi iskolák. Lékai László bíboros az első országos gyűjtést akkor rendelte el, amikor még csak nyolc iskola működött, hiszen a leromlott állapotban visszakapott épületeket fel kellett újítani. A katolikus oktatási intézmények számának és tanulói létszámának folyamatos növekedése jelzi, hogy szükség van ezekre az iskolákra. |
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Alcoa FKC
|
2011. február 23. |
Olha Vashchuk és Kristina Trishchuk együtt húszszor vette be legutóbb a DVSC-Korvex kapuját. Az Alcoa FKC RightPhone ukrán jobbátlövője joggal érezhette úgy, hogy ez az ő napja volt: gólerős játéka mellett a védekezésben is vezére volt a fehérváriaknak. Kristina a csapat fegyelmezett és egységes játéka mellett Bízik Bogi teljesítményét dícsérte.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fidesz
|
2011. február 23. |
A Fidelitas több, az ifjúság alkotmányozásba való bevonását szorgalmazó, illetve e korosztály fokozott védelmét biztosító javaslatot terjesztett a Parlament elé eddig. Ennek kapcsán Ágh Péter és Mihalovics Péter országgyűlési képviselők tartottak sajtótájékoztatót kedden. Az eseményen Mihalovics Péter, a Fidelitas országos alelnöke bejelentette a legnagyobb hazai ifjúsági politikai mozgalom "Légy Te is alkotmányozó!" programjának elindítását.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Horváth Réka
|
2011. február 23. |
Telephely- és gépparkfejlesztés valósult meg közel 147 millió forintból uniós támogatás segítségével a székesfehérvári Útéppark Bt- nél. - Az ÚTÉPPARK Útépítő és Mélyépítő Bt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv két pályázatán összesen több mint 52.000.000 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a cég fejlesztéseinek megvalósítására. A Közép-dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés” kiírása keretében a vállalkozás a „Telephelyi körülmények javítása az ott folytatott tevékenységek fejlődésének elősegítése érdekében” című projektjével nyert uniós forrást beruházásához.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Andics Gábor
|
2011. február 23. |
Stílusosan búcsúzott hazai közönségétől a Sapa Fehérvár az EBEL idei szezonját illetően. A mieink a motiválatlan Linzet 5-0-val küldték haza, ezzel megszerezve első fehérvári győzelmüket a fekete-kékek ellen. - Az első harmadban egyértelműen a Sapa Fehérvár AV19 akarata érvényesült. Játékosaink felszabadultan, szellemesen jégkorongoztak, a vendégek csak ellentámadásokkal tudtak kísérletezgetni. Nem is volt meglepetés, hogy hamar megszereztük a vezetést. Palkovics vezette be a korongot a támadóharmadba, majd Johanssonnak adta, aki pazar passzal kínálta meg Mihályt, és máris 1-0 állt az eredményjelzőn.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. február 23. |
Kecelen lép szorítók közé a hétvégén Ács László, a székesfehérvári Professional Kempo Fighters Team (PKF Team) kemposa. Ács a keceli gála főmérkőzését vívja a helyiek egyik kiválósága, Imre Zsolt ellen. Érdekesség, hogy a −85 kg-os súlycsoportban hazánk jelenleg talán két legjobb versenyzője a tavalyi gálán is összemérte erejét: akkor Ács technikai KO-val győzte le ellenfelét. Pecsuvácz Péter sajtóreferenstől megtudtuk, hogy a keceli gálán ringbe száll még a székesfehérváriak fiatal tehetsége, Aczél Miklós, a szintén fehérvári Soós Ádám viszont sérülés miatt lemondta a szereplést.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. február 23. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Fejér Megye Önkormányzata közös megemlékezést tart a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 25-én, 8:30-kor az 56-osok terén (Budai út). A programon közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium Diákjai. Minden emlékezőt szeretettel vár a tiszteletadásra dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. február 22. |
A Kodolányi János Főiskola pezsgő tudományos életének részeként a 2010/11-es tanév második félévében a már hagyományosnak mondható Szabadegyetem mellett egy új sorozat előadásain is hasznos ismeretekhez juthatnak az érdeklődők. A Szabadegyetem azzal a gondolattal született meg öt évvel ezelőtt, hogy közérthető, ugyanakkor tudományos igényű előadások keretében mutassa be világunk legidőszerűbb kérdéseit. Ennek fényében idén is változatos és tanulságos előadásokkal várják a Kodolányi János Főiskola oktatói és meghívott előadók az érdeklődőket az ingyenes alkalmakon.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. február 22. |
Reneszánsz délutánt szervez a III. Béla Lovagrend e hét szombatján Székesfehérváron, a Megyeháza Lovagtermében. A program során az érdeklődők megismerkedhetnek egy régi, szép hangszerrel, a lanttal, s táncbemutató, táncház is várja a vendégeket. A rendezvényre a belépés díjtalan!
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Info Rádió
|
2011. február 22. |
Gyurcsány Ferenc óriási tehertétel Magyarország számára annak ellenére, hogy pénteki évértékelő beszéde gyenge volt és erőtlen, megállapításai pedig karikatúraszerűek. - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz alelnöke. Kósa Lajos arra az elemzői felvetésre, hogy a volt miniszterelnök megnyilvánulása azt a célt szolgálta, hogy "felemelkedjen" Orbán Viktor mellé és alternatívát mutasson a csalódott szavazóknak, azt mondta: ha volt is ilyen szándéka Gyurcsány Ferencnek, az csak annyira erős, mintha valaki gyűszűvel próbálná meg kimerni a Dunát.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2891 2892 2893 2894 2895 2896 2897 2898 2899 2900 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 31868 - 31878 / 39637 |