Hírek -
Egyház
|
Írta: Közlemény
|
2008. július 03. |
A Székesfehérvári Református Gyülekezet szeretettel hívja és várja a jelentkezőket ez évi, gyönyörű környezetben és még jobb elszállásolási lehetőségekkel megrendezésre kerülő gyülekezeti táborába a sátoraljaújhelyi Várhegy Üdülőbe. A szervezők az elmúlt évi kedves és feledhetetlen élményeket felemlegetve hívogatnak július 20. és 26-a között, a vasárnaptól szombatig terjedő hétre. A testi és lelki felüdülést egyaránt ígérő tábori hét központi témája a „Közösség áldása” lesz, az 1. János 1,3 versei alapján. |
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 03. |
A debreceni tűzoltók diadalmaskodtak a Gróf Széchenyi Ödön XI. Országos Tűzoltósport Versenyen. A székesfehérvári rendezvényen 22 csapat mérte össze ügyességét 4 versenyszámban. A legtöbb egyéni kupát a Debrecenből érkezett Kupás Gergő nyerte meg, aki két egyéni számban is első helyezést ért el. Sőt, csapatversenyben is az ő városa végzett az élen, így a 2009. évi Tűzoltó Olimpián Debrecen képviseli majd a magyarokat Ostravában. A székesfehérváriak közül Simon Csaba negyedik lett horoglétra-mászásban, Vizi Ignác pedig hatodik 100 méteres akadályfutásban.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 03. |
Bemutatták Székesfehérvár új térképét a megyeszékhelyen, amelyen a város területét érintő legújabb változások, s a még folyamatban lévő beruházások is láthatók - például a Várkapu Ipari Park, Csala, illetve az újonnan kiépített kisebb-nagyobb buszmegálló-helyek -. A falitérképet a legalább öt főt foglalkoztató cégek díjmentesen kaphatják meg, ha jelentkeznek a projektet megvalósító Stiefel Eurocart Kft.-nél. A kiadványt jelenleg 3000 példányban nyomtatták ki.
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
Szeretünk elbújni. Elrejteni pillanatnyi érzelmeinket, egy huncutul mosolygó pillantást valaki felé, vagy a sunyi tekintet vágyik kellő takarás után, hogy leplezni tudja, mit érez éppen a szív. A nyár e „cselre” nagyszerű alkalmat kínál napszemüveg formájában, s még „ihletéssel” is bír. Hegedűs Tamás (Hege) legalábbis fogott egy napszemüveget, ráaggatta mindenkire, aki csak az útjába került, majd mobiltelefonjával megörökítette a látványt.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
Székesfehérvár jobboldali frakciója kezdeményezte a távhő áfájának 20 %-ról 5 %-ra történő csökkentését. A Polgári Frakció álláspontját dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető fejtette ki mai sajtótájékoztatóján, amely helyszínéül – aktuálisan – a Fűtőerőmű bejárata előtti tér szolgált.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szakmai napot tartott Székesfehérváron. A téma ezúttal a belterületi utak és a kerékpárút-hálózat fejlesztésére kiírt pályázatok ismertetése volt, amelyekre több, mint 1,5 milliárd forintnyi támogatás igényelhető. A belterületi utak esetében a főutak, a gyorsforgalmi utak, valamint a kiszolgálóutak gyűjtőutakká való fejlesztésére lehet pályázni, a kerékpárút-hálózat bővítése és fejlesztése kapcsán pedig 10 millió forinttól 150 millió forintig terjedő támogatás igényelhető, amely 80%-a vissza nem térítendő támogatásban nyilvánul meg.
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
Rövidesen megkezdik a napelemek elhelyezését és a mini szélerőmű építését a gárdonyi Sport Beach-en. A strand ugyanis hamarosan „biostranddá” alakul át: a napelemek a zuhanyzó melegvizének biztosítására szolgálnak, a szélerőmű a térvilágításban segít, a mellékhelyiségek tisztításához pedig környezetkímélő vegyszereket használnak. Ezen kívül a belépőjegyeket, programismertetőket újrahasznosítható papírra nyomtatják, a szelektív hulladékgyűjtésben is élen járnak, s préseket állítanak fel a műanyagpalackok zsugorításához. A fejlesztések idén kb. 10 millió forintba kerülnek majd.
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
A 170 települési tagot számláló Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás több, mint 7,7 milliárd forintot nyert 83 hulladéklerakó rekultivációjára. E támogatással a szervezet teljes mértékben fedezni tudja a rekultivációs költségeket, s nem kell az önkormányzatoknak saját forrásokat felhasználniuk a beruházás megvalósításához.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Közlemény
|
2008. július 02. |
A 2007. október 23-i Nemzeti Ünnep alkalmával felavatott „Áldozat” című 56-os emlékmű bronz részét, Hermann Zsolt szobrászművész alkotását 2008. július 1-re virradóra ellopták, és a szobor gránit talapzatát megrongálták. A gyalázatos tettesek által okozott kár felbecsülhetetlen. Kérjük Gárdony együttérző, a színesfémtolvajlás ellen tiltakozó polgárait, hogy július 3-án csütörtökön este 19 óra 30 perckor a Gárdonyi Katolikus Templom előtti Hősök terén jelenjenek meg. A nyomravezetőnek 250 ezer forint jutalmat ajánl fel Gárdony Város Önkormányzata.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
Open Space workshop-ot tartottak a „Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási program keretében a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. A program címe: „Személyes felelősségünk Székesfehérvár épített és természeti értékeinek megóvásában” volt, facilátora pedig Farkas Tamás tanácsadó és Lőrincz Réka EU és CSR szakértő.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 02. |
A Székesfehérvári Beszédjavító Intézet nemcsak a beszédhibás gyermekek logopédiai ellátásával foglalkozik, hanem a felnőttek terápiás kezelésével is. Egy pályázaton ugyanis sikerült pénzt nyerniük arra, hogy a javítsák a felnőttek stroke betegség miatt kialakult beszédképtelenségét, beszédzavarát. A Beszédjavító modellkísérlet programját a Fejér Megyei Szent György Kórház Neurológiai Osztályával közösen dolgozták ki. A projecten 54 súlyos beszédképtelenséggel, beszédzavarral küzdő felnőtt vett részt, akiknek állapota jelentősen javult e módszer alkalmazásával.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3551 3552 3553 3554 3555 3556 3557 3558 3559 3560 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39073 - 39083 / 39530 |