Habár már napok teltek el a Miskolc–MÁV Előre összecsapás után, mégis, kivételesen, – ezúttal különösen – megérte várni, hogy leülepedjenek a tapasztalatok. A sportélet érthető módon rohan tovább, a sportvezetőknek ezerszer több „oldaluk van”, a szurkolók már a következő etapra „melegítenek”… Minden bizonnyal értetlenül tekint most ránk „Heraklész” – a sport erős védője – is, hogy miért is szólal meg, miért is akar egyáltalán megszólalni, pláne a bánat hangján egy a diadal ízét napról-napra egyre-másra megkedvelő, megtapasztaló együttes.

Több, korábbi cikk jelent már meg, különböző csapatok tollából „Keserédes győzelem” cím alatt. Ott hol az ellenfél gyenge játékát akarták érzékeltetni, hol a saját játékukat látták sötéten, ezzel az egyébként rendkívül hangzatos kiemeléssel. Most nem ilyesmikről lesz szó.

Elsőként ide kell idézni – alább többször is – Silye Sándor, a Fejér Megyei Hírlap kiváló munkatársának szavait, az általa készített interjú részleteit, hogy tisztán lássunk, „alapozva” érezzük magunkat:

Székesfehérvár - A MÁV Előre SC női röplabdacsapata hét játékossal érkezett Miskolcra és győzött. A többiek Dunaújvárosban a diákolimpia döntőjében vettek részt.

Az észrevétel rendkívül helyes és nem véletlenül lett kihangsúlyozva. Példátlan, hogy egy egyébként is kisszámú és – nem egyedülállóan kis költségvetésből dolgozni kénytelen gárda arra szoruljon, különböző szervezési visszásságok miatt –, hogy megosztódjon. S most nem csak a MÁV csapata érintett e kérdésben… Nem személyeskedés tehát, általánosítás. Sőt, azt is aláírjuk, hogy a jelen esetben sem a vendéglátók voltak a fő ludasok… (Persze, – ahogy általában „ki szokott mondatni” – bizonnyal, nem is a „körülmények”…)

Mindenki bebizonyította a játékosaim közül, hogy bárki képes a jó játékra, és 10 egyenrangú röplabdázóm van immár. Jellemző: a negyedik játékban 18-22-nél időt kértem, és mondtam, mindenki szedje össze magát, mert az ötödik szettet már nem bírnám... - mondta a szakvezető.

Öröm olvasni az ilyen letisztult, negativitástól mentes megnyilatkozásokat, s az eredményből arra következtethetünk, hogy Fésüs edző igenis tudja, mit akar, és mit miért csinál a „meredek pillanatokban”… Szerencsére, ha más nem is, de a „lányok” pontról pontra és egyre inkább veszik üzeneteit. Most viszont, jöjjön a „fekete leves”, a további meglátások, ugyancsak tőle, a tapasztalt és sokszor győztes játékostól, elismert szakvezetőtől:

Nem teljes az örömöm a győzelmet illetően! Bár az jó, hogy már ott tartunk, hogy teljes értékű játékosaim száma immáron egy „csapatravaló”! Azonban, véleményem szerint ennél mélyebbre már nem süllyedhet a magyar röplabda színvonala, hogy egy nagymama korú (51 éves "játékos") végigjátszik egy meccset és győztesként jön le a pályáról! Ugyanakkor, a diákolimpia országos döntőjén lett volna a helye, ahol tizenéves tanítványai küzdöttek, edző nélkül a döntőbe jutásért! Sajnos sikertelenül! Mindez amiatt, hogy a versenynaptár „furcsasága” következtében Miskolcon kellett küzdenem „idősebb” tanítványaimmal, egy „kevésbé tétmérkőzésen”!

Ismét alá kell húznunk, mielőtt még vádakkal illetnék ezt a kis „kompilációt”. A MÁV Előre százéves Klubja – „idültségét” megcáfolva – nem elfogult önmagával szemben, mert mindemellett elég sűrűn gyakorol önkritikát – maguk a szakosztályok, az edzői gárdák sem önelégültségükről híresek –, maximum nem ilyen látványos formában teszi mindezt. Igaz, időnként nehezen emészt, és nehezen felejt – mint sok „korabeli”.

Emellett őszintén reméli, hogy megértésre, toleranciára talál, s az általa most és a jövőben megfogalmazottak – régi tekintélyéből is adódóan – elhatolnak minden sportkedvelő tudatáig, de főként a szívéig. Nem támad senkit a MÁV Előre továbbra sem, nem ír le senkit, csupán megállapít, véleményez, amihez továbbra is joga van. Csakúgy, mint minden „jóakaratú embernek”, aki a magyar sportélet fenntartásáért küzd, hajt, vagy csak egyszerűen reménykedik, de semmiképp sem ellene dolgozik...

Kedves Sportvezetők, Sportbarátok!

Az igazat megvallva, bár a fenti néhány sor elsősorban Fésüs Irén edző kérésére készült…, de azt neki is tudnia kell, hogy egy Klub áll mögötte, sőt. Nem csak egy „tömbház”, „épület”, hanem egy valódi csapat. Az ő csapata, az ő neveltjei, lányai. Ugyanígy kollégái, közvetett, bár a „felismerésekkel” és az idő múlásával inkább közvetlen munkatársai. Nem csak az öröm, hanem a bánat idejében is. Ember módra. Megértéssel, elfogadással, egymás hibáit számon nem tartva, néha talán túl őszintén, de mindenképp segítő szándékkal, nevelői szerettel – a jövőt szem előtt tartva –, azaz „embertársként embertársnak” kommunikálva, „embertársian”.

Mert ez így van rendjén, ennek így kellene lennie, nem csak egy „Hivatalos Klubportálon”, nem csak a különböző lapokon, nem csak a Világhálón, nem csak „megbújva” a sorok között, hanem a „való világ hálóján” túllendülve is pontot kéne találnunk, közösen, cenzúrázatlanul. Kiegészítő gondolatok: A „mávos” lányok tényleg kiválóan szerepeltek a Diákolimpián! A Fehérvár a harmadik helyet szerezte meg. Külön elismerés és tisztelet a székesfehérvári születésű, Antal Anett részére, akit az országos döntő legjobbjának is megválasztottak!

Albrecht-Miskolci VSC-MISI–MÁV Előre SC 1:3 (–18, 22, –17, –23)