Közvetlenül mintegy 60 ezer ember életminőségén javít a felújított út |
Írta: Horváth Réka | |||||
2010. november 18. | |||||
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-dunántúli Operatív Program „Belterületi utak fejlesztése” pályázatán 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Székesfehérvár Kelet-nyugati belső korridor fejlesztése a Palotaváros - Öreghegy tengelyen” elnevezésű projekt megvalósítására, melynek összértéke 499.553.279 Ft. A beruházást ünnepélyes keretek között adták át az út új körforgalmánál.
A Berényi út Székesfehérvár kelet-nyugati irányú közlekedésének egyik fő útvonala a Palotaváros – Öreghegy tengelyen. Azért olyan fontos, mert 5 városrészt köt össze - beleértve a centrumot is -, és nincsen olyan fehérvári, aki ne használná akár haza érkezik, akár elhagyja a várost, vagy épp bevásárolni indul – fogalmazott ünnepi beszédében Székesfehérvár MJV polgármestere, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, egy megvalósult feladat egy új projekt kezdetét is jelzi, ami azt jelenti, hogy még sok ehhez hasonló fontosságú, de leromlott állapotú belterületi út szorul újjáépítésre, mint például a Mártírok útja is. A Berényi út pályaszerkezetét, és burkolatát a nagy helyi, valamint az itt áthaladó teherforgalom idővel teljesen tönkretette. A helyzet addig romlott, míg az útszakasz már nem volt képes ellátni funkcióját és egyre inkább balesetveszélyessé vált. A beruházás keretében összesen több mint 1 km-es útszakasz újulhatott meg. A Berényi út Vértanú utca és Kadocsa utca közötti szakaszán a teljes útszerkezet cseréjére sor került, a biztonságos közlekedés érdekében pedig önálló kanyarodó sávokat, középső terelőszigeteket, buszöblöket, valamint gyalogátkelőket is létesítettek. Az út legveszélyesebb, Tompa Mihály utcai kereszteződésénél körforgalmat alakítottak ki, a kerékpáros forgalmat pedig gyalogos-kerékpáros út kiépítésével választották el a gépjármű forgalomtól. A Tobak utca – Rác utcai szakaszon felújították az útburkolatot, illetve a járdát, emellett csapadékcsatorna, valamint tisztító- és víznyelőaknák elhelyezésére, a közvilágítás megújítására, és végül a teherbírás növelése miatt elvégzett talajcserére is sor került. A beruházás keretében a Bátky Zsigmond utca – Rác utcai összekötő út is megépült új közvilágítással és csapadékcsatornákkal. Ezen a szakaszon egyoldali járda is helyet kapott és immáron ez a terület zöldövezetként funkcionál. A projekt keretében felújított utak hozzájárulnak a lakosság életminőségének javításához, az infrastrukturális ellátottság növeléséhez, lehetővé teszik az itt működő vállalkozások könnyebb megközelíthetőségét, csökkentik a káros környezeti hatásokat, és ami a legfontosabb, hogy biztonságossá teszik a közlekedést.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|