Egyre több hölgy uralja az autóját! |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2013. május 21. | |
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az idei esztendőben ismételten megrendezte az „Uralom az autóm” című versenyt. A rendezvény során a résztvevők elméleti és gyakorlati tudásukról adhattak számot. A program célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a biztonságos közlekedésre. A negyedik alkalommal megtartott versenyen nagy létszámmal képviselték magukat a nők. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy a program fővédnöke, Vörös Ferenc r. ezredes nyitotta meg a jeles eseményt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság dísztermében. A viadal gyakorlati részét a Dunaújváros, Béke körúton lévő InterSpar parkolójában, a KRESZ vizsgát pedig a kapitányságon ellenőrizték a szervezők. Aki nem kívánt a megmérettetésen részt venni, az sem unatkozott, hiszen az áruház mellett felállított programok között válogathatott kedvére. Ennek egyikén kipróbálhatta a „biztonsági öv szimulátort”, amiben a jelentkező minden kockázat nélkül érezhette, hogy milyen erőhatás éri ütközéskor a gépkocsi utasát. Volt továbbá motor szimulátor, ittasságot imitáló szemüveg és az érdeklődők Ötvös Csöpi Ladájába is beleülhettek az új szolgálati gépjárművek mellett. A vetélkedő végeredménye hivatásos kategóriában: 1. Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2. Fejér Megyei Katasztrófavédelem Dunaújvárosi Kirendeltsége 3. OMSZ Dunaújvárosi Kirendeltsége 4. Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya 5. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dunaújvárosi Kirendeltsége 6. Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Civil kategória végeredménye: 1. Pálhalmai Agrospeciál Kft. 2. Grabarics Kft. 3. Magyar Posta Zrt Dunaújvárosi Kirendeltsége 4. Hankook Tire Magyarország Kft. 5. Csúszós Qplung 6. Dunaújvárosi InterSpar 7. Véd-Sz Kft. 8. Ferrobeton Zrt. 9. Hamburger Hungária Kft. A különdíjat kapott, mint legügyesebb gépjárművezető: Mándics Lajos a Grabarics Kft. Dolgozója. A legjobb KRESZ lapot Kimiti Zoltán r. őrmester töltötte ki és Jobbágyné Major Mariann a Pálhalmai Bv Intézet közalkalmazottja volt a legügyesebb női sofőr. |
< Előző | Következő > |
---|