Egy hét a Sóstón ősmagyar értékek mentén |
Írta: Havasi Timea | |||||
2013. június 12. | |||||
Három szervezet összefogásával, első alkalommal rendezik meg a Sóstón a „Szent Istvánnak elődei” című hagyományőrző napközis tábort jövő hétfőtől öt napon át. A program komplex módon, elméleti és gyakorlati foglalkozások során ad élményszerű betekintést a gyerekeknek arról a természeti és kulturális környezetről, amely az államalapítás korát és az azt közvetlenül megelőző kort jellemezte. A táborba – amely nyilvános, szertüzes záró rendezvénnyel ér véget Szent Iván éjjelén – korlátozott számban lehet még jelentkezni. – hangzott el a programokat ismertető sajtótájékoztatón, ahol egy új, a napfordulókhoz kötődő eseménysorozatról is beszámoltak a szervezők.
A tábor ötlete a 2008 szeptemberében elhunyt Gáspár Attilához, a városi közélet meghatározó személyiségéhez köthető, akinek szenvedélye volt a hagyományőrzés és a Sóstó védelme. Elképzeléseit a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület valósítja meg szoros együttműködésben a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesülettel. Ez utóbbi szervezet elnöke, Adorján Viktor elmondta: a június 17-21-e között a sóstói Zöld-tanyán zajló táborba 8-13 éves gyerekek jelentkezhetnek, akik közül tíznek ingyen biztosítják a részvételt jeles magatartás, kimagasló tanulmányi eredmény és rászorultság okán, a Táncsics Mihály Általános Iskola nevelőtestületének javaslata alapján. Jelentkezni lehet még a következő napokban a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
vagy a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
email címeken. – tette hozzá Adorján Viktor.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|