Tematikus történelmi park létesül Székesfehérváron |
Írta: ÖKK | |||||
2013. június 12. | |||||
Székesfehérváron, a hajdani vidámpark területén egy éven belül megvalósul a Koronás Park projekt, mely által a koronázóváros végre méltó módon és nem mellékesen jelentős turisztikai attrakció keretében mutathatja be ország-világnak páratlan történelmi örökségét.
Az 1,8 ha nagyságú fejlesztési terület legalább 85%-a továbbra is zöldfelület marad, az egyes projektelemek harmonikusan simulnak be a parkos, virágos környezetbe. A Koronás Park egyes elemei leképezik Székesfehérvár mintegy fél évezredet felölelő, fényes középkori történelmi múltját. A játékok, terek térbeli elhelyezése, megjelenése alkalmas lehet arra, hogy a látogatók a park irányított útvonalán végighaladva, a középkori várostérkép segítségével a külső részektől a városfalon túl egészen a koronázó dombig eljutva egyfajta múltbeli „városnézésen” vegyenek részt.
A Koronás Park a következő projektelemeket tartalmazza: - Játszófalu – utalás a település kialakulásának kezdeti szakaszára A Koronás Park turisztikai szolgáltatásai (attrakciók): - Történelmi túra – Interaktív játéksarok Hagyományőrző, identitást erősítő programok: - Népi játszóházak
A központi épület különféle interaktív programok helyszíne lesz. Egy központi előadótér/piactér ad teret a parkban tervezett történelmi animációs programoknak. Ez fedett, nyitott terület, egyik részén lezárva egy nagyméretű hátfallal/paravánnal, amely alkalmas lehet vetítésekre is. A Koronás Park megvalósulásával betölthető az az űr, amit jelenleg a város történelmi jelentősége és ennek átélhetősége között érzünk. Olyan turistabarát helyszínt tervezünk, amely a történelmi hitelességet szem előtt tartva igyekszik a mai turisták igényeihez alkalmazkodva interaktív, élményszerű programot kínálni. Koronás Park innovációs megoldásai: - elektronikus berendezések (QR kódok) A projektet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatavalósítja meg Együttműködő Partnereivel. Az Együttműködő Partnerek: Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., A Szabadművelődés Háza. A projekt megvalósításának időtartama: 2013. május 1. – 2014. május 31. Összköltsége: 350.964.949 Ft Támogatás összege: 350.964.949 Ft Önerő összege (a projekten belül): 0 Ft
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|