A Polgármesteri Hivatal közleménye |
Írta: Közlemény | |||||
2008. szeptember 19. | |||||
Alább olvasható a Polgármesteri Hivatal reakciója a Polgári Frakció diákoknak szóló ingyenes múzeumlátogatási javaslatára.
Székesfehérvár városa messzemenően támogat minden olyan kezdeményezést, amely a diákok ismereteinek bővítését szolgálja. Önkormányzatunk egyébként az Egyházmegyei Múzeumban látható kiállítás és a Munkácsy-kiállítás megrendezését is saját forrásból támogatta, illetve a Városi Képtárban a szükséges felújításokat elvégeztük, hogy a Munkácsy-kiállítás méltó módon megrendezésre kerüljön. kintettel arra, hogy az oktatási tanév idén is szeptember 1-jén indult, így az iskolákat a Hivatal Oktatási Irodája természetesen csak ezután tudta felkeresni, hogy felmérje hányan szeretnék megtekinteni a kiállításokat. Ezen számok birtokában vettük fel a kapcsolatot a kiállítás szervezőivel, hogy a költségekről tárgyaljunk. Az Egyházmegye időben egy korrekt ajánlatot tett, amely alapján rövid időn belül meg tudjuk szervezni a diákok látogatását a Biblia-kiállításra. Sajnálatos módon a Munkácsy-kiállítás szervezői – itt megjegyezzük, hogy üzleti alapon került megrendezésre ez a kiállítás – csak a tegnapi nap folyamán közöltek egy végleges ajánlatot. Természetesen azon leszünk, hogy a Munkácsy-kiállítást is minél több székesfehérvári diák tudja megnézni kedvezményesen. Polgármesteri Hivatal Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1229&Itemid=1
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|