A Szinapszis Piackutató orvos-betegjogi kutatása azt vizsgálta, hogy a doktorok és a páciensek mennyire vannak tisztában az őket érintő egészségügyi jogokkal, illetve mit gondolnak a felek egymásról e kérdést illetően. A kutatás számos ponton a két résztvevő fél között fennálló diszkrepanciára mutat rá, kiderül: a magyar orvosok nagy része túlterhelt, feleslegesen túlbonyolított adminisztrációs munkát kell végeznie, és a statisztikák szerint nagyjából minden tizediket legalább egyszer már fizikailag is bántalmaztak.

Az orvos-betegjogi kérdések előfordulása rendszeres a mindennapi gyakorlatban

A felmérésben résztvevő orvosok 92 százaléka találkozik mindennapi munkája során orvos-betegjogot érintő kérdésekkel, problémákkal, közülük 12 százalék naponta, 17 százalékuk hetente többször, míg 21 százalék havonta néhány alkalommal. A demográfiai bontások alapján megfigyelhető, hogy gyakrabban tapasztalják a jelenséget a fiatalabb orvosok, akik körében egyébként a fizikai bántalmazás is fokozottabban fordul elő.

Összességében az orvosok 16 százaléka egyáltalán nem, további 45 százalékuk inkább nem tartja felkészültnek az orvosi társadalmat a témával kapcsolatos kérdések, helyzetek kezelésére, és csak 36 százalékuk gondolja felkészültnek magát illetve kollegáit.

A lakosság ennél jóval pozitívabban látja a helyzetet, esetükben ugyanis több mint 70 százalék azok aránya, akik szerint a doktorok kellő tudással és készségekkel rendelkeznek a vitás helyzetek megfelelő reagálására. Érdekesség, hogy a laikusok körében a krónikus betegség megléte nem befolyásolja a kérdés megítélését, és életkor alapján sem tapasztalható szignifikáns különbség. A szakma oldaláról ugyanakkor megfigyelhető, hogy minél gyakrabban találkozik egy orvos a gyakorlatban jogi problémákkal, valamelyest felkészültebbnek érzi magát a nem várt események kezelésére is.

Az orvosi szakterületek jogi kitettségét vizsgálva elmondható, hogy a sebészet és a nőgyógyászat mind a szakma, mind a lakosság szerint kiemelt terület, a tényleges orvosi szaktól függetlenül az előbbit az orvosok 96, az utóbbit 72 százalékuk jelölte meg. A laikusok körében ugyancsak hangsúlyos ezek említése, ugyanakkor esetükben az orvosi szakok jogi kitettségének észlelése az igénybe vett ellátásokhoz nagyban igazodik, vélhetően ezzel magyarázható, hogy sokan a belgyógyászatot is ide sorolták (44 százalék), amit a szakma csak jóval kisebb arányban (21 százalék) tett meg.

Az aktuálisan hatályban lévő orvos-betegjogot a doktorok mindössze 9 százaléka tartja teljesen összeegyeztethetőnek a gyakorlattal, döntő többségük (85 százalék) szerint inkább csak részben az. E kérdés megítélésében is derűlátóbbak a laikusok, a válaszadók közel egyharmada szerint jól összehangolt az elmélet és a gyakorlat.

A fizikai bántalmazás sem ritka

A válaszadó orvosok 12 százaléka jelölte meg, hogy bántalmazta már fizikailag betege, és további 20 százalékuk hallott ilyen esetről közvetlen környezetében. A szakorvosokat sokkal kevésbé kímélik: kétszer gyakrabban éri őket fizikai támadás. A betegkör is meghatározó: az alacsonyabban iskolázott, és nehezebb szociális helyzetű betegkörrel rendelkező orvosok esetén jóval gyakoribb a jogi fellépés, és a fizikai atrocitás is.

A kutatás egyértelműen rámutat: a testi bántalmazás előfordulása az életkor emelkedésével jelentősen csökken, hiszen míg a legidősebb orvosok 80 százaléka nem tapasztalt ilyet sem saját, sem környezete esetében, addig a legfiatalabb generáció mindössze 50 százalékáról mondható el ugyanez!

Miért perel a magyar beteg?

A felmérésben részt vevő orvosok 32 százaléka ellen indítottak már eljárást tevékenysége során valamilyen indok miatt, további 40 százalékuk esetében „csak” fenyegetés történt, de nem került sor tényleges feljelentésre, egyéb eljárás kezdeményezésére.

A lakosság oldalról azt tapasztalhatjuk, hogy a gyakorlatban viszonylag ritka a tényleges feljelentések, eljárások kezdeményezésének előfordulása, az elégedetlenek közel 90 százaléka érezte úgy, bár oka lett volna e lépések megtételére, nem tette, és mindössze néhány százalékra tehető azon esetek aránya, amikor a fenyegetés vagy a feljelentés valóban megtörtént. Az eljárás-indítás elmaradásának legfőbb okai között a válaszadók a riasztóan hosszadalmas procedúrát (70 százalék), a felmerülő költségeket (44 százalék) jelölték meg, de viszonylag sokan (32 százalék) vannak azok, akik nem tudták, hova fordulhatnak panaszukkal.

A Szinapszis adatai szerint a betegek többsége nem az orvosi ellátás színvonalát, hanem az orvos hozzáállását kritizálja. Az egészségügyi ellátással való elégedetlenség legfőbb oka mindkét fél esetében ugyanaz, mégpedig a nem megfelelőnek ítélt bánásmód, kommunikáció, míg az egyéb okok szempontjából már jelentős különbségek figyelhetők meg. A beteg által kért kivizsgálás, terápia mellőzését kétszer annyi orvos (38 százalék) említette, míg az észlelés, gondozás, ápolás hiánya miatti kifogást döntően a laikusok jelölték meg (42 százalék). A lakosság közel 40 százalékának a megfelelő tájékoztatás elmaradása okozott elégedetlenséget, míg az orvosok ezzel – érzékelésük alapján – viszonylag ritkán (10 százalék) találkoznak.

Sok ponton különbözik az orvos és betege véleménye a témát illetően

A témával kapcsolatban vizsgált attitűd állításokból kiderül, több ponton is jelentős véleménykülönbség mérhető a lakosság és az orvosok között. A doktorok 86 százaléka érzi úgy, jogi értelemben az orvosok helyzete teljesen kiszolgáltatott, míg ezzel a laikusok mindössze 35 százaléka értet egyet. Hasonlóan másképpen látják a helyzetet abban is, hogy a jogi következményektől való félelem mennyire árnyékolja be egy orvos szakmai munkáját: a praktizálók 69 százaléka szerint ugyanis ez valóban így van, míg a lakosság 38 százaléka osztja ezt a véleményt.

Döntően a szakma érzi magáénak azt az állítást, miszerint a bíróságok elfogultak az orvosokkal szemben, a betegek irányában, másik oldalról pedig főként a lakosság állítja: az orvosi hiba tabunak számít a szakma körében.

Jellemzően a doktorok, de magas arányban a laikusok is egyet értenek azzal, hogy az egészségügyben a jogi kérdések szerepe biztosan fel fog értékelődni a jövőben, illetve az orvosi hibák kezelésének, kommunikációjának nincs kultúrája Magyarországon.

Az orvos-betegjog helyzetének, megítélésének javításában kiemelt szerepe lehet az egyetemi oktatásnak, képzésnek, ahol a jövő generációi kellő képzésben részesülnének az ilyen helyzetek kezelésére, kommunikációjára. Elsősorban a lakosság körében megfogalmazódó igény a kezelés megfelelő körülményeinek biztosítása, a széles körű tájékoztatás, míg a szakma aktívabb érdekképviseletet várna. Mindkét csoport egyet ért abban, hogy az egészségügyi jogok-kötelezettségek oktatásának közoktatási rendszerbe való beépítése ugyancsak hatékonyan támogathatná az orvos-betegjoghoz kapcsolódó társadalmi párbeszédet, és ezáltal a hatékonyabb orvos-beteg együttműködést.

Kinek a feladata a tájékoztatás?

Mind a lakosság, mind az orvosok nyitottak az orvos-betegjogi kérdésekkel kapcsolatban, a válaszadó egészségügyi szakmabéliek közel egyharmada, a laikusok 13 százaléka proaktívan követi ezeket az információkat. Az információs források sorában mindkét csoport esetében kiemelt szerepe van az internetnek, döntően innen tájékozódnak.

Általános egyetértés figyelhető meg abban a tekintetben, hogy az államnak jelentős szerepet kellene vállalnia az orvos-betegjog témakörével kapcsolatos felvilágosításban, mint ahogyan az egészségügyi érdekvédelmi szervezeteknek is. A lakosság oldaláról további megfogalmazódó igény az orvosok és betegszervezetek általános edukációban betöltendő szerepvállalása. Érdemes még ugyanakkor kiemelni az intézményvezetők szerepét, amelyet mindkét megkérdezett fél magas arányban jelölt meg.

A kutatásról

A felmérések online kérdőíves módszerrel készültek 2013 augusztusában, az orvosok esetében 596, a lakosság körében pedig 889 kitöltővel. A minták demográfiai és egyéb szempontok szerinti összetétele vegyes: az orvosok 32 százaléka az alapellátásban dolgozó háziorvos, közel 70 százalékuk pedig szakorvos. A lakosság esetében a válaszadók 71 százalékának van valamilyen tartós orvosi kezelést igénylő krónikus betegsége, rendszeres orvoshoz-járó. A kutatási minták nem reprezentálják az orvostársadalmat illetve a felnőtt lakosságot, ugyanakkor méretük kellően nagy ahhoz, hogy a témával kapcsolatos attitűdökről, véleményekről általános képet kapjunk.