A VÉSZ segít! |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2014. január 24. | |
Az elmúlt év márciusi, rendkívüli hóhelyzet, valamint a júniusi árvíz a korábbiaktól hatékonyabb megoldás kidolgozását tette szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására. Ennek érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft-vel, kifejlesztett egy mobil eszközökre optimalizált új alkalmazást, amely a közönségszavazatok alapján a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás - VÉSZ - elnevezést kapta. A VÉSZ segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakhelyük, az úticéljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről. Az alkalmazást letöltő felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területéről kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A VÉSZ képes arra is, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítésével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos-készülékre. A szolgáltatás háromfokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésről, vagy pedig mindenről, így a tájékoztatásról is kér-e értesítést. Az ingyenesen letölthető alkalmazás az Android, az iOS és a Windows Phone operációs rendszerekre egyaránt elérhető, teljesen díjmenetesen. További információk találhatóak a http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php? pageid=lakossag_veszelyhelyzeti_tajekoztato_rendszer honlapon. |
< Előző | Következő > |
---|