Közlekedési verseny diákoknak |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2014. április 18. | |
A „XI. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” házigazdája volt az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium. Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a fiatalok helyes közlekedésre nevelésére céljából vetélkedőt hirdetett a középfokú oktatási intézmények részére. A rendezvényt Vörös Ferenc r. ezredes rendőrfőkapitány-helyettes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Az ezredes úr hangsúlyozta, hogy a hasonló rendezvények eredményeként egy felelősebben közlekedő generáció kerülhet ki a forgalomba, egyben köszönetét fejezte ki a felkészítésen résztvevő intézményeknek. 33 versenyzők kerékpár, segéd-motorkerékpár és személygépkocsi kategóriában mérhették össze tudását - a hagyományok szerint - KRESZ és egészségügyi tesztlap kitöltésével, valamint gyakorlati ügyességi feladatokban. A verseny zárásaként ünnepélyes eredményhirdetésre került sor, melynek során a Balesetmegelőzési Bizottság értékes díjakban részesítette a legjobbakat, kerékpár kategóriában Molnár Gábort a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulóját, segédmotor-kerékpár kategóriában Paska Lászlót a Vasvári Pál Gimnázium tanulóját és a személygépkocsi kategóriában Zsednai Csabát a Teleki Blanka Gimnázium tanulóját. |
< Előző | Következő > |
---|