Hamarosan kezdődnek a városi szervezésű nyári táborok |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. június 19. | |||||
Az előző esztendőkhöz hasonlóan idén is szeretettel várják a székesfehérvári általános iskolákban tanuló diákokat az önkormányzat által szervezett nyári táborokba.
A Napraforgó Városi Napközis Tábor rendkívül gazdag, a hasznos időtöltést és szórakozást egyaránt szolgáló programokat kínál a Bregyó Sportcentrumban június 29-től augusztus 7-ig. A bentlakásos Székesfehérvári Ifjúsági Tábort három, különféle témájú turnusban ismét a Velencei-tónál rendezik meg július 5-24-e között, az utolsó héten kárpátaljai, erdélyi és csángó gyerekek is vendégeskednek a táborban. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Brájer Éva alpolgármester és dr. Nagyné Ferenczy Eleonóra, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa.
A napközis táborban 1-7. osztályt végzett, 7-14 éves tanulók vehetnek részt akár a teljes hat turnuson keresztül is. Jelentkezni lehet minimum három munkanappal a táborozás megkezdése előtt a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen, vagy személyesen a helyszínen, a Bregyó Sportcentrumban naponta 8.00-10.00 óra között. A lemondás, vagy a módosítás ugyanezen feltételekkel lehetséges. A tábor ára megegyezik a mindenkori napközis térítési díjjal (bruttó 508 Ft/fő/nap), az összeget személyesen kell befizetni a Városgondnokság pénztárában (Szent Vendel u. 17/a; I. emelet). A tanév közben adott kedvezmények a táborozás alatt is érvényesek. A gyermekek háromszori étkezésben részesülnek, reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. Nagyon kedvező, hogy ettől az évtől lehetőség van a tej-, cukor- és lisztérzékeny gyermekek speciális étkeztetésére. Ebben az esetben csak ebédet tudnak biztosítani, a reggeliről és az uzsonnáról a szülőknek kell gondoskodniuk. A gyerekek reggelenként 7.15-7.30 óra között a megadott öt általános iskola előtt gyülekeznek, ahonnan pedagógusok kísérik őket a Bregyóba. Délutánonként 16.00 órára ugyanezen helyszínekre érkeznek vissza, ahol legkésőbb 16.30 óráig nevelők felügyelnek rájuk. A táborban a felügyeletet 75 pedagógus látja el, akik maximum 20 fős csoportokra felügyelnek. Munkájukat turnusonként 2-3 védőnő segíti. A bentlakásos Székesfehérvári Ifjúsági Tábort ismét három ötéjszakás turnusban rendezik meg Velencén. Július 5-10-e között az „Észak-amerikai indiánok – a Préri világa” című táborban a különféle törzsek életvitelét, viseleteit, dalait, játékait, jelbeszédét és érdekes kalandjait ismerhetik meg a gyerekek. A második héten, július 12-17-e között „Dél-amerikai indiánok – titkok nyomában” címmel zajlik alkotó- és kalandtábor, ahol bepillantanak az elpusztult inka, maja és azték birodalmak hétköznapjaiba és titkaiba. Végül július 19-24-e között„Elődeink nyomában” címmel kerül sor hagyományőrző táborra, melynek ismét lesznek határon túli vendégei. Részt vesz a táborban harminc kárpátaljai és két erdélyi gyermek, illetve húsz tanulójával érkezikNyisztor Ilona Magyar Örökség- és Európai Polgár-díjjal kitüntetett csángó népdalénekes a moldvai Pusztinából. A táborozók megismerik a csángó magyarok dalait, táncait, viseletét, de lesz sokféle kreatív foglalkozás is. A tapasztalatok szerint a magyarországi és a határon túli gyerekek szívesen ismerkednek egymással és kötnek barátságokat. A tábor térítési díja bruttó 11.350 Ft/fő/turnus, amely tartalmazza a napi háromszori étkezés - hideg reggeli, meleg ebéd és meleg vacsora - költségeit. A jelentkezés két héttel a turnusok kezdése előtt zárul le. Az utolsó turnus zárásaként Nyisztor Ilona és tanítványai megörvendeztetik a székesfehérvári közönséget is. Július 23-án 17.00 órakor bekapcsolódnak a csángó misébe a Ciszterci templomban, majd 18.00 órától a Városháza Dísztermében adnak felejthetetlen zenés moldvai csángó estet. A táborokkal, a jelentkezéssel és elérhetőségekkel kapcsolatban részletes tájékoztató olvasható a Városgondnokság honlapján.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|