INDIÁN NYÁR - Őszi feltöltődés az öt elem jegyében |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2015. július 27. | |||||
Június végén lezajlott a harmadik Everness Fesztivál, a tudatosság és egészséges életmód jegyében, Balatonakarattyán. Közel ötezer ember, öt napon át 1700 mozgásos, zenei programon és előadáson, vehetett részt, mintegy 550 előadó tolmácsolásában. Azonban nem pihentek meg a szervezők a babérjaikon, szeptemberre Indián Nyár néven egy meghittebb, családiasabb hangulatú feltöltődést terveznek.
Az Everness első éve 1700 látogatóval indult, tavaly már kétszer annyian, idén pedig közel ötezren látogattak el a Balaton partjára, ahol egész nap jóga, illetve a legkülönfélébb mozgás és táncórák, öngyógyító technikák, tudományos és környezetvédelmi témák, önmeghaladással kapcsolatos elmélkedések, intim beszélgetések és persze rengeteg zene kapott teret június 24. és 28. között.
Azóta folyik a tapasztalatok összegzése és a beszélgetések, nosztalgiázások során megszületett az Indián Nyár ötlete, amely az első fesztivál bensőséges hangulatát kívánja megidézniszeptember 17. és 20. között, Balatonakarattyán, a Part üdülőben. Éppen ezért ezt az eseményt egészen kis létszámmal tervezzük, összesen ezer főt várunk, a programok tekintetében pedig igyekeztünk összegyűjteni a nyári Everness legnépszerűbbjeit, lesz tehát csikung, jóga, acro yoga, nia, body art, hula tánc, aikido, ninjustsu, meditációk, közös zenélés, mindez az öt elem jegyében. Csütörtök a levegőé, péntek a tűz, szombat a víz és vasárnap a föld elemről szól majd. Közreműködnek: Soma Mamagésa, Szilasi Márti, Kereszty András, Kalo Jenő, Kiss Balázs Kunó, Kiss József Zsolt, Gyurkó Zsolt, JazzMine, Fodor Réka és barátai, Zena, Körösi Gábor és még sokan mások. Tekintsd meg a teljes programot! Kapunyitás: szeptember 17. 14 óra, a programok 18 órakor kezdődnek. Szállással kapcsolatban itt tudsz érdeklődni: Part üdülő, Balatonakarattya, Koppány sor 41. E-mail cím: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|